Nyolcadik győzelmére készül a Miskolc
Hihetetlen menetelést mutat be a Miskolc, szombaton a Brassó ellen zsinórban hetedik győzelmét aratta. Vasárnap a nyolcadik is meglehet, azonban Csíkszeredában senkinek sincs könnyű dolga. Christer Dreberg együttes tét nélkül, felszabadultan játszhat.
Utolsó erdélyi túráját ellenállhatatlan formában kezdte a borsodi alakulat, szombaton Brassóban nyertek egy kérdőjelek nélküli mérkőzésen 6-2-re. Ez volt a Jegesmedvék hetedik győzelme sorozatban, amire más csapat nem volt képes az idei szezonban. Dansereau és Becze komolyan üldözőbe vette a kanadai táblázatot vezető két újpesti csatárt, Mihálikot és Elomót. Vasárnap elvileg a könnyebb ellenfél otthonában, Csíkszeredában lépnek pályára Majoross Gergely tanítványai. A két csapat egymás elleni mérlege furcsa mintázatot követ. Miskolcon nincs egy súlycsoportban a csapat, három találkozón 9 pontot gyűjtöttek a Macik, 21 gólt lőttek és mindössze egyet kaptak. Erdélyben azonban eddig két azonos képességű csapat mérkőzött egymással, egyszer a házigazdák, egyszer pedig a vendégek nyertek büntetőkkel.
A HSC reményei a rájátszásra már inkább csak matematikaiak. A csapat 18 pontot gyűjtött az eddigi 33 mérkőzésén, a hátralévő kilenc meccsen ha ezt a számot meg is tudná duplázni, az is kevés lenne az első hatba kerülésre. Papp Szabolcsék szombaton a Dab.Doclerrel játszottak, és ha kicsit több szerencséjük van az első harmadban, akkor talán pontot is szerezhettek volna. Az látszott a csapaton, hogy felszabadultan, tét nélkül játszhattak és ez jót tett a teljesítménynek. Mindez intő jel lehet a Miskolcnak, az első percekben várhatóan nekik esik majd a HSC. Egy ilyen forgatókönyv azonban visszafele is elsülhet, ráadásul általában a Miskolc is roppant erősen kezdi a mérkőzéseit. A HSC-vel ellentétben a Miskolc egyre stabilabban tartja első helyét a táblázaton, szombati győzelmével a Brassóval szemben növelte kényelmesre az előnyét.
Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc): A Csíkszereda ellen, ha nem koncentrálsz 60 percig, bajba kerülhetsz. Vezethetsz ellenük akár több góllal is, ha megérzik, hogy az ellenfél lazít, vérszemet kapnak, és sok gondot tudnak okozni. Ráadásul ilyenkor a lelkes közönségük tovább hajszolja őket, tehát nem könnyű ott játszani. Éppen ezért talán a legfontosabb feladat az lesz, hogy a lehető legnagyobb fegyelemmel kell játszani az első perctől az utolsóig, nem szabad egyénieskedni, csapatként kell működnünk.
HSC Csíkszereda–Miskolc 1-4
Továbbra is őrült tempóban száguld a Miskolc az alapszakasz-győ
A mérkőzést aktívan kezdte a HSC, egyáltalán nem játszottak megilletődötten a csíkszeredaiak. Több veszélyes támadást is vezettek, sok feladatot adtak Bálizsnak, közülük Mihály Ede szólója volt a legjelentősebb. A 6. percben az egyik HSC-játékos kemény ütközést osztott ki Szilágyi Leventének, tömegjelenet alakult ki, hazai részről Salló, míg miskolci részről Gőz Balázs ült ki durva játékért. 43 másodperccel később Tóth Adriánt küldték ki testre ütésért, így 4 a 3 ellen támadhatott a HSC. Nem sokra rá Sagert elgáncsolta az egyik hazai játékost, így kettős emberelőnybe kerültek a csíkszeredaiak. Mire kiegészültek volna a Jegesmedvék, Dudast küldték ki bottal lökésért, melyet Heffernannal szemben követett el. Ahogyan telt az idő, úgy vált egyre rosszabbá a HSC emberelőnyös játéka. A kiegészülés után megnyomott néhány cserét a Miskolc, pörgős játék zajlott, kevés játékmegszakítással. A 16. percben eljött az első Jegesmedvék-emberelőny, felálltak, végül Tóth Adrián közelről betalált a tehetetlen Ruczuj kapujába (0-1).
A második harmad elején hajtott az egyenlítésért a HSC, sok időt töltöttek a hazaiak a miskolci harmadban. A játékrész közepe felé haladva a vendégek is egyre több helyzetet alakítottak ki. A 31. percben megtréfálta a korong a játékosokat, amiből a miskolciak jöttek ki jobban, Roczanov megszerezte a korongot és bevágta a vas alá (0-2). A bekapott gól után pontatlanabbá vált a HSC játéka, a mérkőzés színvonala csökkent. A 35. percben Tóth Adriánt kiküldték testre ütésért, majd másfél perccel később Metcalfe is kiült mellé. A csíkszeredaiaknak semmi nem jött össze. A miskolci kiegészülés után fél perccel Bíró Tamást állították ki gáncsolásért.
A záró húsz percre áthúzódott 50 másodperc Jegesmedvék-emberelőny. A 44. percben Láda Balázs és Papp Szabolcs ledobták a kesztyűket, a vonalbírók megpróbálták megelőzni az ökölcsatát, nem sikerült. A bunyóért mindkét játékos 5+végleges fegyelmit+10 perces fegyelmit kapott. A verekedés után 12 másodperccel egy korábbi csíkszeredai játékos, Becze belőtte a harmadik miskolci gólt (0-3). Nem sokkal később Cohen kapott kétperces büntetést, az emberelőnyt nagyon gyorsan kihasználta a HSC Salló Alpár lövésével (1-3). A gyors gólváltás után újra izgalmassá vált a mérkőzés, az 50. percben Bíró Gergő büntetése nyomán emberelőnybe került a Miskolc, ám nem használták ki. Egy perccel később viszont Dansereau visszaállította a háromgólos különbséget (1-4). Öt perccel a vége előtt kiállítottak egy miskolcit, Dreberg időt kért, lehozta kapusát, 6 a 4 ellen támadtak a csíkszeredaiak, sikertelenül. 49 másodperccel a vége előtt Bíró Tamás botja eltalálta Miskolczi arcát, ezért 2+2 perces büntetést kapott. A Miskolc 4-1-re nyert, így továbbra is magabiztosan vezeti a MOL Liga tabelláját.
Christer Dreberg (vezetőedző, HSC Csíkszereda): “Voltak helyzeteink, de ugyanakkor nagyon rosszul játszottuk meg az előnyeinket. Nagyon jól védekezett az ellenfél. Előnyből nemcsak egy gólt kellett volna szerezzünk. Nyerni szerettünk volna, egy mindent vagy semmit meccsen. Ezért úgy gondoltam, hogy csak három sort fogok játszatni. Most jön egy hét szünet és a következő mérkőzésig elválik, hogy hogyan fogunk a továbbiakban játszani.”
Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolci Jegesmedvék): “Nekünk egy nagyon nagy kihívás Erdélyben játszani. Az a fajta hoki, amit mi szeretünk játszani és, amit sikerült elsajátítanunk, az a harcmodor, ami minket eredményessé tett, itt nem kifizetődő. Ilyen szempontból nehéz, hogy ezekről le kellett mondjunk. Az elmúlt három erdélyi túra során most sikerült megvalósítani az elképzeléseket. Végre először hat ponttal távozhattunk. Erősségünk a hátrányos védekezés. Amikor azt mondtam, hogy változtatni kell a harcmodorunkon, akkor erre gondoltam. Olyan szempontból jól jött a sok kiállítás, hogy egy picit álmosan kezdtünk és onnan kezdve felébredtünk és energiát tudtunk szerezni ezekből. Továbbá jó időkben szereztünk gólokat.”
Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 600 néző. Játékvezetők: Toparceanu, Csomortani, Trandafir, Redai. |
Ruczuj: 89,7% (Raitums) | K |
Bálizs: 97,1% (Duschek) |
Spady, Nagy I., Sátek, Molnár Zs., Bíró G. | 1 |
Boyle, Dudas, Metcalfe, Cohen, Becze |
Bors, Papp, Heffernan, Tranca, Farkas | 2 |
Gőz, Sagert, Hajós, Tóth, Dansereau |
Salló, Gecse, Mihály, Bíró M., Bíró T. | 3 |
Vojtkó, Dósa, Popovics, Láda B., Miskolczi |
Bíró O., Molnár Z., Geréb, Rokaly | 4 |
Szilágyi, Budai, Roczanov, Fliszár |
Dreberg Christer, Gál Sándor | E |
Majoross Gergely, Eerme Mart |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 17:01 | MIS | PP | Tóth | Hajós | Gőz |
0-2 | 30:12 | MIS | Roczanov | Fliszár | Sagert | |
0-3 | 43:37 | MIS | Becze | Metcalfe | Dudas | |
1-3 | 44:20 | SCC | PP | Salló | Spady | Bíró G. |
1-4 | 52:12 | MIS | Dansereau | Sagert | Gőz |
34 | Kapura lövések száma | 39 |
47 | Kiállításpercek | 51 |
A HSC–Miskolc képes összefoglalója
A HSC–Miskolc videó-összefoglalója
További cikkek
- Kezdhettük volna jobban a meccset
- Saját magunkat gáncsoltuk el a sok kiállítással
- Egyértelműen a frissességen múlott
- Most a második harmadban játszottunk jól
- Sol bunyója is kellett a sikerhez, rengeteg tüzet adott a jégen és a nézőtéren is
- DEAC–BJAHC 3-4
- DVTK Jegesmedvék–SC Csíkszereda 1-2
- Gyergyói HK–FEHA19 5-2
- Corona Brasov-Dunaújvárosi Acélbikák 5-2