Oroszország drámai meccsen verte Finnországot

 

A finnek háromgólos előnyt buktak el, a győztes gól a véghajrában született.

Pénteken a negyeddöntőket rendezték a buffalói női U18-as világbajnokságon. Finnország drámai csatában bukta el az elődöntőbe jutást. Az első harmad után 3-0-ra vezetett, a második játékrészben szépítettek az oroszok, a záró húsz percben pedig egyenlítettek, 3 másodperccel a mérkőzés vége előtt pedig Fanuza Kagyirova belőtte a győztes gólt, így Oroszország 4-3-ra nyert.

Csehország Svédországot győzte le. A 28. percben három góllal mentek a csehek, előnyüket pedig a végéig megőrizték, akárcsak az első elődöntő, a második is 4-3-as végeredménnyel záródott. A svédek megdolgoztatták Skodovát, a cseh kapus 37 védéssel járult hozzá a sikerhez.

A történelem így újra megismételte önmagát, akárcsak 2014-ben Budapesten, most is az oroszok és a csehek nyerték a negyeddöntőt és ugyanúgy Kanada?Oroszország és USA?Csehország elődöntőket rendeznek.

Mindeközben a kiesés elkerüléséért összecsapott Svájc és Japán. A 6. percben Mijazaki találatával a távol-keletiek szerzetek vezetést, viszont előbb Sabrina Müller egyenlített, majd Alina Müller fordított, így a svájciak 2-1-re nyertek. Ha vasárnap nyer Svájc, Japán kiesik a divízió 1-be.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 3-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 3-4 BVÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 4-2VÉGE
AL 20:30 LHLOHA 8-4VÉGE
AL 20:45 WRMETO 2-9VÉGE
december 9., szombat
AL 19:00 SZGIKO 2-12VÉGE
AL 19:30 SPCFTC 3-6VÉGE
december 10., vasárnap
ICEHL 16:00 PUSAVS 2-3VÉGE
VB20 16:00 HUNKAZ 2-5VÉGE
    • SPORT 2
EL 16:30 BRAGYE 1-2VÉGE
EL 17:00 UTEDEB 5-3VÉGE
EL 17:30 SCCDAB ÉLŐ
EL 18:00 MISFTC ÉLŐ
december 11., hétfő
VB20 19:30 HUNAUT 
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum