

Ovecskin brutálisan leütközte Luongót
A Florida kapusa kockáztatott, nem jött be.
A Florida vasárnapi washingtoni vendégjátékán a vendégek 35 éves kapusa, Roberto Luongo kockázatos döntésre szánta el magát: kapujából kikorcsolyázva igyekezett elütni a korongot a hazaiak kilépni készülő orosz szupersztárja, Alekszandr Ovecskin elől. Az akció végül is sikerült, ám jelentős áldozatokkal járt. Ovecskin ugyan nem jutott lehetőséghez, ám mint a tehervonat ütötte el a kapust a szabad korongért folytatott versenyfutás végén. A csatár nem kapott büntetést az akcióért, a játékvezetők is úgy ítélték meg, hogy Ovecskin és Luongo is a korongot akarta megjátszani, a csatár nem sokat tehetett az ütközés elkerüléséért.
Minderről floridai oldalon természetesen markánsan különböző véleményt alakítottak ki, de sokat nem tehettek. A kapus jégen maradt az első harmad hátralévő perceire, sőt a teljes második harmadra is, de a záró húsz percre lehozták, helyére Al Montoya állt, Luongo még a kispadon sem jelent meg. Ez annál is aggasztóbb, mivel a veterán korhoz közelítő kapus kiváló formában van, 92,6%-os teljesítménye az egyik legfőbb oka annak, hogy a Florida versenyben van a rájátszásért keleten.
További cikkek
- Jesper Bratt-triplával győzött a New Jersey
- Szürreális anaheimi siker vezéráldozattal
- Brock Boeser 4 gólpasszt adott
- Zuccarello még két évre a Minnesotáé
- Hosszabb kihagyás vár Andrej Vasziljevszkijre
- Connor Bedard két gólpasszal debütált az előszezonban
- Bouchard álompasszát McDavid verte be
- Torontóban isszák a legtöbb sört
- Akil Thomas triplájával győzött a Los Angeles