Nagy lépést tehet az UTE a rájátszásba jutásért

   

Az alapszakasz hajrájába érve különösen az alsóházban számíthatunk kiélezett küzdelmekre. A vasárnapi UTE–HSC a házigazdáknak kiemelten fontos, de vázolunk egy lehetséges forgatókönyvet a rájátszásba kerülésre, amely még a HSC számára is nyitva áll.

Fontos meccs lesz ez az UTE számára, hiszen a két csapat idei egymás elleni eredményeit alapul véve egyértelműen esélyesnek számít. A két újpesti meccset 4-1 és 4-2 arányban behúzta Szilassy Zoltán együttese, míg Csíkszeredában egyszer büntetőkkel kapott ki, egyszer pedig hosszabbításban győzött. Az UTE szempontjából tehát már-már kötelező hazai pályán a győzelem, amelynek különös jelentőséget ad, hogy az alapszakasz végének közeledtével ezek azok az alkalmak, amelyeken a legkönnyebben tarthatja meg vagy növelheti előnyét legnagyobb riválisával, a hetedik helyen álló Ferencvárossal szemben. Jelenleg az UTE még éppen elcsípi a rájátszást érő hatodik helyet 30 meccsen szerzett 30 pontjával. A Fradi hátránya két pont, igaz, egy meccsel többet játszott a liláknál. A két csapat még egyszer játszik egymás ellen Pesterzsébeten, kulcsfontosságú a lilák számára, hogy ezt az elméleti ötpontos előnyt megőrizzék addig.

Az alsóház küzdelmei az alapszakasz végén

  BRA DAB DHK FTC NZÁ HSC MIS UTE Pont/meccs
UTE 1/1 1/0 2/1 0/1 1/0 1/1 1/1 30/12
FTC 1/1 1/1 1/0 1/1 1/1 0/1 1/0 28/11
HSC 1/0 1/1 1/1 1/1 1/1 1/0 1/1 17/12

Megjegyzés: A táblázatban összefoglaltuk a 6–8. helyezett csapatok hátralévő mérkőzéseit (otthon/idegenben), illetve a pontjaikat és a még lejátszandó mérkőzéseik számát.

UTEHSC

Fotó: Rózsa Zoltán

A HSC helyzete elég speciális, hiszen 17 pontjával messze elmarad a hatodik és hetedik helyezett ellenfeleitől. Ha azonban vasárnap sikerül meglepnie az UTE-t, akkor még egy csodaszámba menő nagy hajrával akár szorossá is teheti a versenyt. Hátránya ebben az esetben tíz pont lesz, az utolsó 12 meccséből azonban nyolcat hazai pályán játszik, ahol ha nem is acélos a teljesítménye, de sokkal jobb, mint idegenben és főleg az utóbbi időben. Ráadásul mind az UTE-val, mind a Fradival még kétszer játszik a csapat, ezek mindegyike duplán számít a versenyfutásban. Könnyen lehet tehát, hogy eleve a két előttük álló csapat elleni, illetve a hazai meccseikre koncentrálnak. Ebben az esetben a miskolci 8-0 nem szabad, hogy megtévessze a lilákat, különben könnyen pórul járhatnak. Emiatt is nagy érvágás a vendégek számára, hogy az év legfontosabb szakaszában nem számíthatnak Pasi Salonen, illetve Bíró Gergő játékára. A finn csatár például 10 idei meccsén 9 pontot szerzett a MOL Ligában.

UTE–HSC Csíkszereda 4-3

   

Fordulatos mérkőzésen büntetőkkel nyert az UTE a HSC Csíkszereda ellen, és négy pontra növelte az előnyét a Ferencváros ellen a hatodik helyért folytatott küzdelemben.

Rendkívül feszült hangulatú, nagyon izgalmas, jó iramú, de nem túl magas színvonalú mérkőzést játszott egymással a két csapat. A nyílt sisakos, férfias küzdelemben rengeteget hibáztak a játékosok mindkét oldalon, az utolsó harmad pedig óriási fordulatokat hozott.

Remekül kezdett az UTE, alig telt el egy perc, amikor a kapu elé keveredő Mihalik a kapuvas mellé lőtte a pakkot. A Csíkszereda nem kapott sokkot, két perccel később Satek lógott meg egy koronggal és magabiztosan lőtte be a szólót. Az UTE emelt a fordulatszámon, jóval többet tartózkodott a csíki kapu előterében, mint ellenfele az újpesti kapunál. A lövések számát illetően hatalmas fölény alakult ki, azonban a rendkívül elszánt és koncentrált szeredaiak Raitums kapus vezérletével minden kísérletet meghiúsítottak. Eközben a hazaiak oldalán Lindgren követett el szinte végzetes hibát. A kapu mögött passzolgatott a jégre hosszú sérülése után ezen a meccsen visszatérő Zalavárival, majd előrehozta a korongot az alapvonal elé. A szeredaiaktól Satek rontott rá, és ezzel úgy megzavarta, hogy a rutinos légiós védő lányos zavarában a szlovák csatár ütőjére passzolt. Satek köszönte, és kapásból varrta be a korongot Ágoston hálójába. Ezt követően a svéd-osztrák hátvéd már nem is kapott szerepet a meccsen.

Jóval kiegyenlítettebb második harmadot láthattunk. A szeredaiak óriási erőket mozgósítottak, rendkívül harcosak voltak, bátor játékkal eredményesen védték előnyüket. Ugyanakkor az újpesti légiósok túlpörögtek, sorozatban szedték össze a kiállításokat, fegyelmiket, márpedig a büntetőpedon ülő légiósnál rosszabb nem nagyon akad. Nem is csoda, hogy a legnagyobb helyzetek is kimaradtak hazai részről, sosem sikerült a jó megoldást választani az utolsó mozzanatoknál. Miközben az első harmad végén azt mondhattuk el, hogy szerencsével és remek helyzetkihasználással vezet a HSC, teljesen megérdemelt volt, hogy a székelyek megtartották előnyüket a második szünetre.

Újpesti kiállítással kezdődött a harmadik harmad is, de olcsón úszta meg ezzel a lila-fehér csapat. Csányi adott el könnyelműen egy korongot a saját harmadában, majd ráütött a korongot lopó csíki játékos ütőjére. A helyzet kimaradt, Csányi két percre kiült, az emberhátrányt pedig kivédekezte az UTE. A 47. percben aztán kisebb bunyó alakult ki, a tumultusból Tóth Gergő és Bíró Ottó vált ki. Bíró állt talán közelebb a győzelemhez, de mielőtt a végkifejletet megismerhettük volna, a játékvezetők közbeléptek, a két játékos pedig mehetett zuhanyozni. kicsivel később Elomo kapott büntetést egy támadóharmadban elkövetett szabálytalanságért, újabb 2 perc látszott veszendőbe menni az egyenlítésért küzdő liláknál. Az 50. perc hozta meg az első fordulatot a harmadik harmadban. Az addig hiábavalóan küzdő lilák 20 másodperc alatt kettős emberelőnybe kerültek, Papp Szabolcsot Heffernan követte egy meglehetősen ostoba szabálytalansággal. A bulit az UTE hozta el, a korong Kiss Dánielhez került, aki a kék vonaltól elemi erejű gólt lőtt. Négy perccel később Csányi lépett ki a jobb oldalon, három lépéssel faképnél hagyta a védőjét, majd a palánk közeléből nagy gólt lőtt. A HSC megpróbált küzdeni az egyenlítésért, de ahogy az idő fogyott, egyre inkább úgy tűnt, meglehet az újpesti győzelem. Dreberg mester 59:20-nál hozta le a kapusát, és ezúttal bejött a húzás, Salló hatalmas lövése talált utat Ágoston hálójába. A gólt Sateknek írták be, valószínűleg beleérhetett a csatár a lövésbe. Ezzel Satek mesterhármast ért el.

És majdnem megszerezte a negyedik gólját is, hiszen a gól nélküli hosszabbítást követően az ő lövésével szerzett vezetést a HSC a büntetőkben. Elomo egalizált, majd Mihály Ede lőtt hatalmas kapuvasat, a hazai oldalon Kiss hagyta ki a következő kísérletet. A harmadik párban Spady hibázott, Csányi viszont nagy gólt lőtt, ezzel az UTE két pontal gazdagodott, míg a rendkívül motivált HSC csak eggyel.

Szilassy Zoltán, vezetőedző, UTE: “Jól kezdtünk, utána kaptunk két gólt a semmiből. Ezután tanácstalanná váltunk, de a kettős előnyt mi ki tudtuk használni, és utána már dominálni tudtunk a meccs vége felé. Sajnos ez sem volt elég, a legvégén újra előjött az a hibánk, hogy nyomás alatt nem tudjuk magabiztosan tartani az egygólos előnyt. Ilyenkor higgadtabban kellene védeni a kapunk előterét. A hatvan perc alapján igazságosnak mondható a döntetlen, de a végjátékban nagyon fontos két pontot tartottunk itthon.”

Christer Dreberg, vezetőedző, HSC Csíkszereda: “Jó és szoros meccset játszottunk az Újpesttel. Sikerült vezetnünk 2:1-re az első harmadban, majd a másodikban tartani tudtuk az előnyünket. A végén az Újpest volt a jobb. Mindkét csapat nyerhetett volna, mi megtettük a magunkét, 65 percen át jól játszottunk. A büntetőkkel aztán elment a meccs, amit nagyon sajnálok. Ezen javítanunk kell.”

Erste Liga, Megyeri út, 297 néző. Játékvezetők: Lauff, Jura, Berger, Soltész.
Ágoston: 90,3% (Pleszkán)
K
Raitums: 91,3% (Ruczuj)
Hegyi, Durák, Mihálik, Tapio, Elomo
1
Salló, Spady, Heffernan, Sátek, Molnár Zs.
Lindgren, Kiss, Coleman, Turbucz, Csányi
2
Bors, Papp, Mihály, Tranca, Farkas
Garbacz, Sommer, Virág Cs., Tóth, Gágyor
3
Nagy, Gecse, Bíró O., Bíró M., Bíró T.
Zalavári, Reiter, Dömötör, Pichler
4
Molnár Z., Geréb, Rokaly
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Dreberg Christer, Gál Sándor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:10 UTE Mihálik Elomo Tapio
1-1 03:15 SCC Sátek Spady Salló
1-2 16:18 SCC Sátek
2-2 49:40 UTE PP2 Kiss Elomo Mihálik
3-2 53:49 UTE Csányi Sommer
3-3 59:40 SCC Sátek Salló Spady
4-3 65:00 UTE GWS Csányi
46 Kapura lövések száma 31
57 Kiállításpercek 57

Az UTE–HSC képei

   

Az UTE–HSC góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 12., kedd
U18 15:00 DHKPEF 6-4VÉGE
U18 17:20 ETOUTE 6-3VÉGE
ROM 17:30 STESCC 1-8VÉGE
EL 18:30 MISMAC 2-0VÉGE
U18 18:40 VASMIS 3-2VÉGE
EBEL 19:15 MZAAVS 2-3 HVÉGE
december 13., szerda
VB20 15:30 HUNKAZ 3-5VÉGE
EL 17:50 VC2MAC 1-5VÉGE
MK 18:00 DABVAS 9-3VÉGE
U18 18:00 SZDDHK 0-13VÉGE
U18 19:00 ZNOUTE 6-2VÉGE
december 14., csütörtök
U18 16:00 PEFZEG 4-1VÉGE
U18 17:40 AVSKMH 11-1VÉGE
MK 18:00 UTEMIS 2-5VÉGE
U18 18:00 MISMAC 2-3VÉGE
december 15., péntek
VB20 13:00 GERHUN 7-2VÉGE
NU18 16:00 HUNSVK 1-2VÉGE
EL 18:00 FTCSCC 3-4 HVÉGE
EL 18:30 TITBRA 3-4VÉGE
december 16., szombat
U18 13:40 AVSMIS 
U18 15:00 SZDZEG 
NU18 16:00 HUNCZE 
VB20 16:00 AUTHUN 
U18 16:30 DHKGEP 
EBEL 17:45 AVSHCB 
EL 18:00 DABSCC 
EL 18:30 UTEBRA 
U18 18:30 MACETO 
december 17., vasárnap
NU18 16:00 HUNPOL 
EL 17:50 VC2FTC 
december 18., hétfő
EBEL 19:15 HCIAVS 
EL 20:00 UTEMIS 
    • M4 SPORT
december 19., kedd
DEBL 19:15 GEPMAC 
EBEL 19:45 HCBAVS 
december 20., szerda
U18   MISKMH 
U20   PEFMIS 
EL 18:30 MISDAB 
MK 18:30 TITKMH 
MK 19:00 MACFTC 
december 21., csütörtök
U20   ZNOETO 
U20 15:40 AVSDHK 
KHL 17:30 CSZMMG 
    • SPORT 2
EBEL 18:45 AVSHCI 
EL 20:00 MACUTE 
    • M4 SPORT
december 22., péntek
U18 17:40 VASKMH 
EL 18:00 DABTIT 
EL 18:00 FTCMIS 
december 23., szombat
U20 12:10 VASMAC 
Partnerünk