Az Érsekújvár átveheti a vezetést

   

A felvidéki csapat pénteken a Ferencváros elől menekülő UTE-t fogadja a MOL Ligában.

Tovább tart a váltott vezetés a MOL Liga élén, a Miskolc, Dab.Docler, Érsekújvár hármas tagjai egymásnak adják a stafétát. Mivel pedig pénteken a borsodiak és dunaújvárosiak is pihennek, így ha az Érsekújvár saját pályáján legyőzi az Újpestet, pillanatnyi előnyre tesz szert. Ehhez azonban rendes játékidőben kell nyernie, ha pedig vereséget szenved, akkor a negyedik helyen kapaszkodó Brassót hozza a nyakára. Az UTE helyzete sem könnyű, hiszen a szezon legnagyobb részében a még éppen rájátszást érő hatodik helyét védelmezi ősi riválisától, a Ferencvárostól. Jelenleg két pont és eggyel kevesebb lejátszott mérkőzés az előnye, ha tehát kikap, akkor hosszabb idő után újra lőtávolon belül kerülhetnek a zöldek.

Pleszkan UTENZA

Alapesetben nem is jelenthetne gondot az UTE az Érsekújvár rutinos csapatának, hiszen egyikük a liga legtöbb gólját szerezte, másikuk a legtöbbet kapta. Csakhogy Szilassy Zoltán együttese kiszámíthatatlan feladatot jelent minden rivális számára, másrészt a legutóbbi két meccs rendes játékidejében összesen öt gólt kapott a Debrecentől és a Dab.Doclertől. Két olyan csapatról van szó, amelytől a szezon során eddig lejátszott hat alkalommal összesen 35 gólt szedtek be. A kevés gól pedig megteremtette a lehetőséget arra, hogy pontot vagy pontokat szerezzenek, ami a DAB ellen meg is történt. Ez intő jel az Érsekújvár számára is, aki a korábbi négy meccsen szintén alaposan megszórta a lilákat. Ráadásul az egymás elleni párharc korántsem olyan sima, hiszen egy 5-3-as és 6-3-as siker mellett egyszer büntetőkig, másik alkalommal hosszabbításig jutottak a csapatok.

Nem kezdődött jól a szezon a címvédő számára, hiszen a választások után nem kapták meg a remélt önkormányzati támogatást, így viszont az adósságok elkerülésének érdekében újra kellett tervezni a költségvetést, aminek legegyszerűbb, ám annál fájdalmasabb módja az volt, hogy megváltak a feltehetően legdrágább játékosuktól.

Mindkét gárda bizakodva tekinthet az újév első meccsei elé, az Érsekújvár még karácsony előtt győzött Dunaújvárosban, majd egy 5-2-es miskolci zakó után közönségszórakoztató mérkőzésen nyertek 8-0-ra a Debrecen ellen. Az UTE számára csak egy kis szerencse hiányzott a győzelemhez a DAB ellen az óév utolsó fordulójában. A végre honosított Csányi Karol játéka jót tett a csapatnak, kiegyenlítettebbé vált a sorok teljesítménye, egyértelműen nehezebb feladatot jelent az ellenfelek számára a semlegesítésük, mint a szezon elején. Emellett ha a védekezés is összeáll és sikerül kevés gólon tartani a liga leggólképesebb csapatát, akkor reális esélyük lehet a pontszerzésre.

Slavomir Chlebec (vezetőedző, Érsekújvár): Az utolsó meccsünk az óévben nagyszerűen sikerült, így szeretnénk folytatni az új évet is. Az UTE kifürkészhetetlen, amint azt az utolsó meccsükön meg is mutatták a DAB ellen. Hazai pályán fogadjuk január másodikán az UTE csapatát, győzelemre fogom inteni a csapatomat az első percektől fogva.

Érsekújvár–UTE 9-3

   

Az Érsekújvár könnyedén megszórta a gyengén védekező UTE-t, a lila-fehéreket eggyel több kapott góllal küldte haza, mint a debrecenieket.

Korán eljött a mérkőzés első kiállítása, a 71. másodpercben Turbuczot küldték ki. A HC Nové Zámky szinte azonnal ki is használta az emberelőnyt, Kovalczyk talált be a kék vonalról Pleszkán kapujába (1-0). A gól után kiegyenlített játék folyt, Cikáneknek akadt több feladata. A 8. percben egyenlített az UTE, Elomo rálőtte az érsekújvári kapusra a korongot, akiről bekerült a kapuba (1-1). Nem örülhettek sokáig az újpestiek, 35 másodperccel később Brandis góljával újra vezetett a HC Nové Zámky (2-1). Másfél percre rá megszületett a harmadik hazai találat, Frolík lövését még védte Pleszkán, a kipattanót viszont Huba értékesítette (3-1). A harmad közepén háromszor is emberelőnybe került az UTE, felálltak 5 a 4 ellen, a második előnyben Csányi bepiszkálta a korongot az érsekújvári kapuba, miközben késleltetett kiállítás zajlott (3-2).

A középső játékrészt aktívabban kezdték a hazaiak. A 26. percben kiküldték Csányit, 25 másodperccel később pedig Tapio is kiült a büntetőpadra. A több mint másfél percnyi kettős emberelőnyt kihasználták, járatták a korongot, az akciót végül Faith fejezte be góllal (4-2). A szimpla előny során is eredményesek voltak a hazaiak, Huba lőtte be a korongot a kapuba (5-2). Az újpestiek nem adták fel, Kiss Dániel egy buli után lőtt és szépített (5-3). Az újpesti gól után az érsekújváriak nyomtak, Pleszkán tartotta magát, amíg tudta, ám a sokadik lövésnél már tehetetlen volt Púchovskyval szemben (6-3). A 35. percben Kiss Dánielt látták szabálytalannak, az UTE kivédekezte az emberhátrányt, a kiegészülés után viszont Pleszkán kicsúszott oldalra, a kapu üresen maradt, Podstavek betalált (7-3). A találat után kapust cseréltek a lila-fehérek, Ágoston érkezett. A harmad végén Dubec kiállításával emberelőnybe került az UTE, de nem használták ki, Elomo előtt adódott a legnagyobb lehetőség.

A záró húsz perc gyengébb iramot hozott, mint az előző kettő. A csapatok alig jutottak el kapura lövésig, csapkodóbb játék folyt. A hazaiak folyamatosan gyorsítottak a tempón, végül az 52. percben Dubec felavatta az addig kapott gól nélkül teljesítő Ágostont (8-3). Az UTE az 57. percben 2 percnyi kettős emberhátrányba került, Tóth Gergő szabálytalansága után Hegyi Ádám Zoltán palánkra lökte ellenfelét a késleltetett kiállítás során. Akárcsak az első 5 a 3 elleni szituációt, a másodikat is kihasználta a HC Nové Zámky Chrenko révén (9-3). Hiába tért vissza a gól után Tóth, nem sokkal később Zalavári ült ki a büntetőpadra, az újpestiek újra hárman játszhattak, egészen addig, amíg Csányival nem szabálytalankodott Král. A HC Nové Zámky, 9-3-ra nyert, átvette a vezetést a MOL Ligában, a Miskolcnak és a Dab.Doclernek szombaton nyernie kell, ha vissza akarják előzni az érsekújváriakat.

Erste Liga, Érsekújvár, 874 néző. Játékvezetők: Dalibor, Jozef, Berger, Somos.
Cikánek: 92,1% (Krajcovic)
K
Pleszkán: 78,6% (Ágoston: 72,7%)
Sucharda, Durco, Caladi, Faith, Chrenko
1
Durák, Kiss, Mihálik, Tapio, Elomo
Huba, Baron, Podstavek, Hurtaj, Frolík
2
Lindgren, Hegyi, Coleman, Turbucz, Csányi
Lesko, Kowalczyk, Brandis, Stefanka O., Dubec Marek
3
Garbacz, Sommer, Reiter, Dömötör, Tóth
Hrudík, Král, Dubec Martin, Klobucnik, Púchovsky
4
Zalavári, Virág Cs., Pichler, Gágyor
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:33 NZÁ PP Kowalczyk Podstavek Hurtaj
1-1 07:30 UTE Elomo Mihálik
2-1 08:05 NZÁ Brandis Kowalczyk Lesko
3-1 09:28 NZÁ Huba Frolík Podstavek
3-2 17:49 UTE PP Csányi Turbucz
4-2 27:01 NZÁ PP2 Faith Chrenko Durco
5-2 27:43 NZÁ PP Huba Kowalczyk Podstavek
5-3 28:33 UTE Kiss
6-3 30:25 NZÁ Púchovsky Král
7-3 36:38 NZÁ Podstavek Hrudík Hurtaj
8-3 51:27 NZÁ Dubec Marek Stefanka O. Brandis
9-3 58:15 NZÁ PP2 Chrenko Faith Kowalczyk
39 Kapura lövések száma 38
10 Kiállításpercek 14

Az Érsekújvár–UTE fotói

 

Az Érsekújvár–UTE góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum