

Jágr az NHL legidősebb triplázója
A cseh klasszis több mint egy évet vert Howe-ra. Őrület volt Los Angelesben, több mint hetes gólátlag a játéknapon, T.J. Oshie triplázott San Joséban.
Jaromír Jágr döntött a Devils?Flyers találkozón. A 43 éves legenda pályafutása során 15. alkalommal szerzett három gólt egy meccsen, ezzel a liga történetének legidősebb triplázójává lépett elő, bő egy évet verve az eddigi rekorder Gordie Howe-ra. Jágr a mesterhármasa mellett újabb győztes gólt szerzett, ezzel tovább javította saját NHL-csúcsát. A Philly egymás után ötödik alkalommal szenvedett vereséget.
Nem akármilyen meccset és izgalmat hozott a Predators fellépése Los Angelesben. Az angyalok városában a bajnok már az első percben megszerezte a vezetést, amire a Nashville öttel válaszolt húsz perc leforgása alatt. A megnyugtató előny birtokában a vendégek visszavettek, aminek következtében a Kings megfelezte a különbséget, de Olli Jokinen a harmadik harmad közepén ismét háromra hizlalta a különbséget. A hajrában aztán beindult az őrület, a bajnok az utolsó kettő percben három gólt ütve kiharcolta a hosszabbítást. Az egy pontért hatalmasat küzdő Kings a ráadásra elfáradt, a Nashville Roman Josi révén eldöntötte a mérkőzést a 18. másodpercben.
A Rangers kevesebb, mint négy perc alatt négy gólt, közte három emberelőnyöset lőtt a buffalói Michal Neuvirtnek az első harmadban, aki a 13. percben már a kispadon találta magát. A helyére érkező Enroth csak kettőt kapott, de a vége így is egy sima hatos lett. A Rangers igazi csapatként működött, 13 játékos szerzett pontot, négyen kettőt is.
Kiegyenlített meccset játszott egymással a Boston és az Ottawa a teadélután városában. Mindkét csapat egyszer-egyszer vezetett a találkozón, így jöhetett a hosszabbítás, ahol a vendégek vitték be a győztes találatot a 44. másodpercben Bobby Ryan révén.
A Leafs hiába vezetett már a harmadik percben Winnipegben, ötöt kapott válaszul, így az utolsó 11 meccséből a kilencediket bukta el. Bryan Little három ponttal zárta az estét a Jets csapatában, amely két elvesztett mérkőzés után tudott ismét két pontot szerezni. A Winnipeg az újabb sikerrel továbbra is a playoffvonal felett áll, az idény egyik meglepetését szolgáltatva.
Az Atlantic- és a Metropolitan-csoport vezetője találkozott Pittsburghben. A Montreal meglepetésre simán, háromgólos különbséggel hozta a rangadót a 30 védésig jutó Carey Price vezetésével. A két csapat jubileumi 200. találkozóján a Pens becsületgólját a héten az Edmontonból megszerzett David Perron szerezte.
Los Angeles mellett Phoenixben, Dallasban és San Joséban is megtalálták a góllövő ütőket, a három helyszínen összesen 26 találatot láthattak a nézők. Az Arizona 1-2-es állásnál lendült bele a Columbus ellen, amikor húsz perc alatt öt gólt szerzett Sam Gagner és Martin Hanzal révén. Gagner két emberelőnyös gól mellett egy gólpasszt adott, a cseh center pedig egy találat mellett háromszor szolgálta ki a társakat. A Coyotes az utolsó öt meccséből a negyediket nyerte meg.
A Dallas hazai jégen ütötte ki a Minnesotát, a Stars egy hetessel küldte haza riválisát. A texasi alakulat a második játékrészben hengerelt, amikor 12 perc alatt ötször talált be. A hatgólos győzelemből Vernon Fiddler két góllal, Jamie Oleksiak három gólpasszal vette ki a részét. A Dallas győzelmével a két csapat helyet cserélt a táblázaton.
Hazai jégen kapott hatalmas pofont a San José, a St.Louis, akárcsak a Stars, meg sem állt hét gólig. A Bluesban T.J. Oshie vitte a prímet, aki méltó módon, pályafutása második mesterhármasával ünnepelte karrierje 100. találatát. A Sharks utolsó öt meccséből a negyediket bukta el, a Blues ellenben öt idegenbeli vesztes mérkőzés után tudott ismét győzni.
Ryan Miller és a Sedin testvérek szállították a Vancouver győzelmét a Detroit ellen. Miller 29 védéssel, míg az ikrek összesen hat ponttal járultak hozzá a két pont megszerzéséhez. Daniel három gólpasszt adott, Henrik egy assziszt mellett duplázott, amely pályafutása 200. és 201. gólját jelentette.
NHL, 2015. január 3.:
Boston?Ottawa 2-3 (videó)
G.: Krug, Marchand ill. Turris, Hoffman, Ryan
Los Angeles?Nashville 6-7 (videó)
G.: King (2), Greene, Martinez, Gáborík, Carter ill. Fisher, Wilson, Ellis, Ekholm, Arcobello, Jokinen, Josi
New Jersey?Philadelphia 5-2 (videó)
G.: Jágr (3), Eliás, Gomez ill. MacDonald, Lecavalier
NY Rangers?Buffalo 6-1 (videó)
G.: Brassard, Kreider, Nash, Boyle, Hagelin, Fast ill. Stafford
Pittsburgh?Montreal 1-4 (videó)
G.: Perron ill. Pacioretty, Desharnais, Gilbert, Jemelin
Winnipeg?Toronto 5-1 (videó)
G.: Galiardi, Halischuk, Byfuglien, Little, Chiarot ill. Santorelli
Dallas?Minnesota 7-1 (videó)
G.: Fiddler (2), Sceviour, Seguin, Cole, Roussel, Ritchie ill. Vanek
Arizona?Columbus 6-3 (videó)
G.: Gagner (2), Rieder, Ekman-Larsson, Hanzal, Chipchura ill. Tyutyin, Wisniewski, Johansen
Vancouver?Detroit 4-1 (videó)
G.: H. Sedin (2), Edler, Vrbata ill. Tatar
San José?St. Louis 2-7 (videó)
G.: Karlsson, Pavelski ill. Oshie (3), Steen, Shattenkirk, Schwartz, Jaskin
További cikkek
- 1500. pontját szerezte Alex Ovecskin
- McDavid megelőzte Jari Kurrit
- Hughes-party volt Vancouverben
- Ilyen sorozat sem volt még az NHL-ben
- Kucserov volt november legjobbja az NHL-ben
- 3000. alapszakaszmeccsét nyerte a Rangers
- Itt a New York Rangers új meze
- Zadorov azonnal bosszút állt
- Először nyert vendégként a San José