Sofron és Nagy is góllal kezdte az évet

   

Csapatuk is nyert, akárcsak a gólpasszos Vas Mártonék. Ládayék győzelmi sorozata nagy zakóval ért véget, de hátvédünk a nyolc kapott ellenére, csapatában egyedüliként, pluszban zárta a találkozót.

Nagy Gergő csapata, a keleten 11. helyezett Kalamazoo a 9. helyen álló Cincinnatit fogadta az ECHL-ben. A vendégek háromszor szerezték meg a vezetést, a Wings mindháromszor egyenlített, utoljára a 47. percben. Innentől pedig kevesebb, mint négy perc alatt eldöntötték a meccset, hiszen még kétszer betaláltak és 5-3-ra nyertek. Nagy csapata első gólját szerezte, emellett a védőmunkája is dicsérhető, hiszen +3-mal zárt.

Nagy meccset nyertek Sofron Istvánék, hiszen az Uwe Krupp által dirigált Eisbaren Berlin látogatott Krefeldbe. Az első harmadban a hazaiak két góllal gondoskodtak a jó hangulatról, azonban a középső játékrészben a berliniek emberelőnyből zárkóztak. Az 53. percben Sofron István góljánál nyugodhatott meg a 6300 néző, ezzel ugyanis ismét kettővel mentek a hazaiak. A végére jutott még egy üres kapura elért találat, ezzel nyert 4-1-re a Krefeld, amely feljött a 10. helyre. Sofron gyönyörű találata az alábbi videón nézhető meg, az akció 3 perc környékén kezdődik.

Vas Mártonék egy első harmadbeli jól sikerült két és fél percnek köszönhetően simán nyertek a Landshut ellen a DEL2-ben. A 14. és a 16. perc között ugyanis háromszor köszöntek be a vendégeknek, ezt követően pedig már csak az előny tartására kellett törekedniük. Ez sikerült is, hiszen a második játékrészt 1-1-re, a harmadikat 2-2-re hozták, így alakult ki a 6-3-as hazai győzelem. Vas 2 gólpasszt adott, a második és hatodik találathoz, amiket emberelőnyből lőttek. Győzelmével a Frankfurt feljött a 3. helyre.

Nagy verésbe szaladtak bele Láday Tamásék a Victoria Royals otthonában. Bár a Spokane szerzett vezetést a 4. percben, a hazaiak 13 másodperccel a harmad vége előtt egyenlítettek. A második és harmadik harmadban az egyik oldalon semmi nem sikerült, míg a másikon minden összejön, aminek 8-1-es hazai győzelem lett a vége. Láday teljesítményére mindazonáltal nem lehet panasz, hiszen 60 perc után +1-gyel jött le a jégről, a csapatból senki más nem zárt pluszban. A vereség ellenére nincs oka búslakodni a gárdának, hiszen ezt megelőzően zsinórban hét mérkőzésen nem találtak legyőzőre.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 3. 15 8 9 17
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 12. 33 5 11 16
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 3. 29 0 3 3
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 6. 6 0 2 2
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 11. 13 4 6 10
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 4. 26 4 14 18
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 10. 32 6 7 13
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 7. 17 0 2 2
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 9 0 3 3
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 14. 30 4 5 9
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 3. 32 4 20 24

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 4-3VÉGE
U18 12:40 ZASETO 0-10VÉGE
EWHL 15:00 KMHHVI 8-0VÉGE
U18 16:00 EHLAVS 4-9VÉGE
U18 16:00 KACVAS 7-0VÉGE
U18 16:00 RBSMIS 13-1VÉGE
U18 18:00 VICUTE 6-0VÉGE
U18 18:55 OHWKMH 4-2VÉGE
EBEL 19:15 HCIAVS 4-2VÉGE
szeptember 24., vasárnap
U18 09:15 VSVAVS 8-2VÉGE
U18 09:15 ZASMIS 0-3VÉGE
EWHL 09:50 HVIKMH 1-5VÉGE
U20 12:10 KMHVAS 1-5VÉGE
U18 12:20 EHLMAC 0-8VÉGE
U18 12:20 RBSETO 11-2VÉGE
U20 12:40 ZNOUTE 7-1VÉGE
U20 14:40 MACETO 5-2VÉGE
EL 17:00 DABVC2 7-2VÉGE
EL 17:30 TITMIS 3-4 BVÉGE
U20 17:30 DHKAVS 7-5VÉGE
EBEL 18:00 HCBAVS 7-2VÉGE
EL 18:00 FTCBRA 5-4VÉGE
EL 18:30 UTESCC 4-2VÉGE
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 1-4VÉGE
EL 20:00 MACBRA 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
U20 16:30 ETOMIS 
U20 17:40 KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
MK 18:55 KMHVAS 
szeptember 28., csütörtök
U18 17:15 ETOVAS 
U18 17:40 AVSMAC 
U18 18:00 ZEGPEF 
U18 19:00 DHKSZD 
szeptember 29., péntek
U20 15:40 VASRBS 
U20 17:10 MACVIC 
U20 18:00 UTEHCI 
EBEL 18:45 AVSRBS 
    • M4 SPORT
U20 19:10 DHKEHL 
szeptember 30., szombat
NŐI 12:00 HUNPOL 
U20 12:40 AVSVIC 
U20 12:40 MACOHC 
U18 13:00 MISUTE 
U20 13:10 DHKHCI 
U20 15:00 UTERBS 
U18 15:40 KMHZNO 
GÁLA 16:00 HUNFIN 
U20 16:10 KMHG99 
U20 16:40 VASEHL 
ROM 17:30 SCCGAL 
ROM 17:30 SSTPRO 
VÁL 19:00 HUNPOL 
október 1., vasárnap
U20 09:40 DHKRBS 
U20 10:10 UTEEHL 
ROM 10:30 SSTPRO 
U20 13:10 MACG99 
U20 13:40 KMHOHC 
U20 13:40 VASHCI 
U20 15:30 ETOVSV 
U20 15:40 AVSHDJ 
EBEL 17:30 EHLAVS 
ROM 17:30 SCCGAL 
október 2., hétfő
ROM 17:30 STEBRA 
október 3., kedd
ROM 17:30 SCCPRO 
BL 18:30 HVJTRI 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
Partnerünk