Luongo kedvence a Buffalo
Megvan Price 200. győzelme, ismét elhúzták a Blues nótáját, súlyos sérülést szenvedett Claude Giroux, Crosby négy gólpasszt adott.
A Florida Roberto Luongo vezetésével nyert Buffalóban. A 35 éves kapus 30 védéssel hibátlan teljesítményt nyújtott és utolsó öt Sabres elleni meccsén negyedszer húzta le a rolót, ebből háromszor idegenben. Luongo pályafutása során 67. alkalommal nem kapott gólt, ezzel ellépett Patrick Roy mellől és feljött a 13. helyre Roy Worters mellé.
New Jerseyben is egy kapus volt a főszereplő, mégpedig a Montreal hálóőre, Carey Price. A Canadiens kapusa 200. sikerét könyvelhette el, amivel a csapat örökranglistáján az ötödik helyet foglalja el és mindössze nyolc sikerre van a negyedik helytől. Price-nak a jubileumi sikerhez mindössze 22 védésre volt szüksége, mellette Michael Bournival és PK Subban tette oda magát, előbbi duplázott, utóbbi három gólpasszt adott.
Kelet két legjobbja találkozott Pittsburghben, a Penguins fogadta a Tampát. A Pens igazi erődemonstrációt tartott és a négy gólpasszig jutó Sidney Crosby vezérletével egy hatost rámoltak be a Nabokov, Bishop kapustandemnek. A Bolts vereségével a Montreal pontszámban befogta és több győzelmének köszönhetően megelőzte csoportriválisát az Atlantic-divízió élén, míg a Pens egy ponttal többet gyűjtve átvette a vezetést a konferenciában.
A Pittsburghgel tartja a lépést az Islanders, amely újabb győzelmet aratva szintén 53 egységgel áll a Metroplitan-csoportban. Az Isles a zsinórban négyszer diadalmaskodó Calgary otthonából hozta el a pontokat. John Tavares duplázott, Kyle Okposo két asszisztig jutott, Jaroslav Haláknak pedig alig több mint három perc hiányzott a shutouthoz.
A Carolina és a Philadelphia egyaránt három-három vereséggel érkezett az egymás elleni mérkőzésre. A rossz sorozata a hazai jégen játszó Hurricanesnek szakadt meg, szoros, mindössze három gólt hozó meccsen verte ellenfelét. A Flyers az újabb vereség mellett jobban bánkódhat amiatt, hogy elvesztette Claude Girouxt, akinek Justin Faulk korcsolyája vágta el a lábát. Az első jelentések szerint a csapatkapitány Achilles-ína sérült meg, így lehetséges, hogy ebben a szezonban már nem lép jégre.
Az NHL leggólerősebb csapata, a Toronto három meghatározó játékosa nélkül lépett jégre Minnesotában, így nem csoda, hogy csak egy gólt ütött és vereséget szenvedett. Mikko Koivu egy-egy góllal és gólpasszal, Darcy Kuemper 34 védéssel zárta az estét. A Wildra ráfért a siker, hiszen decemberben csak négyszer győzött és a jó kezdés után visszacsúszott a Nyugati főcsoport 11. helyére.
Az Edmonton a szezonban tizedik alkalommal kényszerült túlórára és kilencedik alkalommal szenvedett vereséget. Az Oilers most Denverben bukott el, amely büntetőkkel verte ellenfelét, a Coloradóból Matt Duchene és Alex Tanguay volt eredményes a rávezetések során.
Egymás után kilencedik alkalommal győzte le hazai jégen az Anaheim a St. Louist. Az újabb siker nem jött könnyen, hiszen a Blues végig tapadt ellenfelére, háromszor is egyenlíteni tudott a Ducks otthonában. A győztes találat végül Matt Beleskey nevéhez fűződött, aki kilenc perccel a vége előtt vette be Brodeur kapuját, amire már nem volt válasza a vendégeknek. A Blues az utolsó hét meccséből a hatodikat bukta el.
NHL, 2015. január 2.:
Buffalo?Florida 0-2 (videó)
G.: ? ill. Boyes, Bjugstad
New Jersey?Montreal 2-4 (videó)
G.: Ryder, Cammaleri ill. Bournival (2), Pacioretty, Plekánec
Pittsburgh?Tampa Bay 6-3 (videó)
G.: Downie (2), Kunitz, Ebbett, Malkin, Ehrhoff ill. Boyle, Hedman, Killorn
Carolina?Philadelphia 2-1 (videó)
G.: Malone, E. Staal ill. VandeVelde
Minnesota?Toronto 3-1 (videó)
G.: Brodziak, Spurgeon, Koivu ill. Franson
Colorado?Edmonton 2-1 (videó)
G.: Briére ill. Pouliot
Calgary?NY Islanders 1-2 (videó)
G.: Gaudreau ill. Tavares (2)
Anaheim?St. Louis 4-3 (videó)
G.: Getzlaf, Palmieri, Cogliano, Beleskey ill. Oshie, Shattenkirk, Steen