Az Acélbikák ellen zárkózhat a Brassó
Az erdélyi csapat dunaújvárosi meccse ígérkezik a MOL Liga szombati rangadójának. A Brassó ebben a szezonban vendégként csak egyszer, a Megyeri úton volt képtelen a pontszerzésre. Indul a Digi Sport 4 meccses MOL Liga-maratonja.
Több szempontból is igen kemény lesz a délután öt órakor kezdődő mérkőzés. A bajnokságot kissé komótosan kezdő brassóiak az ősz folyamán sikerrel szakították le a Debrecent, de az első három csapat közvetlen közelébe még nem sikerült elérniük. Jelenleg 29 mérkőzésen szerzett 56 pontjukkal a negyedik helyen állnak, míg szombati ellenfelük, a DAB 30 meccsen gyűjtött 61 pontjával a harmadik. Ha tehát nyernének, akkor lőtávolon belülre kerülnének a dobogóhoz. Másrészt a Brassó a liga legkeményebb csapata vendégként. 14 mérkőzésből 7-et megnyert, 6-ot rendes játékidőben, de ami ezeknél is brutálisabb mutató: mindössze egyszer távozott pont nélkül, december 8-án az UTE verte őket 5-3-ra 60 perc alatt a Megyeri úton. A megszerezhető pontok 62%-át zsebelték be Mihályék vendégként, ez messze a legjobb a ligában.
Fotó: Mudra Lászó (dabdocler.hu)
Dunaújvárosban eddig kétszer játszottak, egyszer hosszabbításban kikaptak, egy alkalommal pedig rendes játékidőben nyertek. Van tehát miért visszavágni Somogyiéknak, még akkor is, ha mindkét brassói meccset simán 3 ponttal nyerte az Újváros. A DAB idén összességében nem szerepel rosszul, de a mutatott játék alapján meglehetősen kétarcú a csapat. Parádés szezonkezdet után gyakran tanácstalan játékkal kergették őrületbe szurkolóikat és Donald MacLean vezetőedzőt. A Kontinentális Kupa kudarca után tartósan nem sikerült kimászni a gödörből. Minderről hosszabb interjút is olvashatnak a csapat honlapján Somogyi Balázzsal.
Az új esztendő első meccse kiváló alkalom lesz arra, hogy bebizonyítsák, készen állnak a kihívásokra. Aggódniuk nem kell, hazai pályán mutatott mérlegük a Miskolc mögött a második legjobb a ligában, tehát van mire alapozni. A különbség mindazonáltal nagyon kicsi a két csapat között, minden bizonnyal a pillanatnyi forma fog dönteni.
Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): Ahogy a statisztikában is látszik, két körülbelül azonos képességű csapat találkozik szombaton. Nagyon fontos lesz ez a mérkőzés, hiszen az első négy között rettenetesen szoros az állás, minden ellenük játszott meccsnek különös jelentősége lesz a végső elszámolásnál. Úgy érzem, legutóbb fontos volt, hogy kétgólos hátrányból felálltunk. Vannak sérültjeink, Pavuk Attila térde már gyógyul, de még nem egészséges, Dörök Bence egy juniormeccsen sérült le, ő is hamarosan bevethető lesz. Sevela Peter ujja egy edzésen sérült meg, ő is pihent az elmúlt napokban. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a Brassóban elöl Mihály, Klouda veszélyeztet, hátulról pedig olyan játékosok támogatják a csatárokat, mint Obsut. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ha keményen dolgoznak a mieink, akkor föléjük tudunk kerekedni, ha a csatáraink egyszerűen játszanak, s hátul magabiztosan tudunk védekezni, akkor itthon tarthatjuk a három pontot.
Dab.Docler–Brassó 5-4
Az emberelőnyökről és a sok gól ellenére a félelmetes kapusteljesítményekről szóló meccsen az Acélbikák igen mélyről jöttek vissza kétszer is és megérdemelten szerezték meg szétlövésben a győzelmet. A Brassó ismét ponttal zárta idegenbeli meccsét.
Jó iramú és élvezetes első harmadot hozott a mérkőzés, amelyben azért egyértelműen a DAB dominált, habár a Brassónak is voltak helyzetei. A góltalanság a játékrész közepén tört meg, amikor emberelőnyből Azari hozta el a korongot a sarokból, a védők lemaradtak, a kiváló csatár egyből passzolt Martine-hoz, aki megszerezte a hazaiaknak a vezetést. Az ellenoldalon főként Saluga, Obsut, Filip és Mihály okozott veszélyt, de összességében a Dab.Docler támadójátéka kombinatívabb volt, közelebb értek Polchoz a koronggal, míg brassói részről jobbára távoli vagy középtávoli lövésekkel kísérleteztek, esetleg centereztek. Feltűnő volt, hogy a dunaújvárosiak a debreceniek ellen mutatott védekezést hozták ismét, egyszerűen és nagyrészt hiba nélkül játszották meg a korongot saját harmadukban. Az utolsó percben Polc védése a meccs góljától fosztotta meg a harmad egyértelműen legjobb támadótrióját, vagyis az Azari, Galanisz, Szappanos sort.
A második harmadban sok mindent megtapasztalhattunk a jégkorong pszichológiájából. Az történt, hogy a Brassó nyomás alá helyezte a DAB kapuját, megfordult a játék képe, a vendégek játszottak kreatívabban, a hazaiak szintén nem voltak veszélytelenek, de jóval kevesebb időt töltöttek Polc közelében, mint az első húsz perc alatt. A harmad közepén azután némi fegyelmezetlenség párosult szerencsétlenséggel a hazai oldalon, minek következtében Erdélyi kisbüntetése után nem sokkal Martine kapott 2+2 percet. A közel két perc kettős emberhátrányt ritkán látható önfeláldozással bekkelte ki a DAB. Azonban alighogy Erdélyi visszatért, a hazai játékosok túlságosan is megnyugodtak és úgy engedték Zsókot betörni a saját harmadukba, mintha már minden veszély elmúlt volna. Zsók pedig köszönte a lehetőséget és nagyon felvarrta Kalninsnak a korongot (1-1), tette mindezt 2 másodperccel Martine első büntetésének letelte előtt. Lélektanilag nagyon fontos találat volt ez, mert ahelyett, hogy mentálisan megerősödve jöttek volna ki a kettős kivédekezéséből a hazaiak, Zsók még mélyebbre taszította őket. Nem is találták a fonalat a szimpla hátrányban, amit Nagy használt ki egy másodperccel a második Martine-hátrány letelte után (1-2). Alig egy perccel a második brasssói gól után ismét Martine ütője szaladt fel, aminek újabb 2+2 perces kiállítás lett a vége. Ezt Molnár Zsolt használta ki, a talán még mindig padlón lévő DAB-védelem hathatós asszisztálása mellett.
A harmad végén rákapcsolt a Dab.Docler, ez azonban gólokat nem, csak kiállításokat hozott. A záró játékrészt így a DAB kezdhette kettős előnyből, amit az egész meccsen nagyon jól játszó Pozsgai használt ki a 42. percben (2-3). Mindent egy lapra feltéve rohamoztak Galaniszék, a helyzetek is megvoltak, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Polc kapus még önmagához képest is kiemelkedő formában védett, minden helyzetben hárított, mindenhova odaért, nem lehetett rajta fogást találni. A fellazuló hazai védelem mellett a Brassó játszani tudta azt, amit talán a legjobban tud, szélvészgyors kontrákkal veszélyeztetett. Az első ilyen végén pedig Mihály verte be Molnár passzát a 48. percben (2-4), elúszni látszott a meccs a hazaiak szempontjából. Akik azonban nem így gondolták és hat perccel a vége előtt egy gólra zárkóztak. Egy ritkán látható Polc, kapuvas együttes hárítás után Hüffnerhez került a pakk, aki egyből lőtt, Polc talán még fel sem állt az előző védéséből (3-4). A maradék idő nagy részében azonban a vendégek kiválóan ölték a játékot, mígnem másfél perccel a vége előtt Szappanos tett vissza svájciban egy korongot Azarinak, aki hosszú idő után ismét nagyon fontos gólt szerzett.
Jöhetett a hosszabbítás, amelynek során pörgő, oda-vissza játékot láthattak a nézők, Kalnins védte a nagyobbat, de a DAB is sokat veszélyeztetett, újabb gól azonban már nem született. A szétlövés is a kapusokról szólt, Kalnins ebben jobb volt, minden brassói próbálkozást hárított, míg a túloldalon Polc Somogyi nagyon szép kombinációjával szemben tehetetlen volt, így nyert a DAB, de a Brassó ismét ponttal távozott.
Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): Nagyon örülök a harmadik harmadban mutatott játéknak, hogy ilyen mélyről vissza tudtunk jönni. Egyenlő létszám mellett jobbak voltunk, sajnos a középső játékrészben nem sokat voltunk így. Janis jó munkát végzett hátul és végre az előnyös sorok is jól dolgoztak. A legfontosabb, hogy kétgólos hátrányból álltunk fel másodjára a harmadik harmadban – igaz, hogy jó lenne, ha nem kerülnénk ilyen helyzetbe a meccseken.
Jerry Anderson (vezetőedző, Brassó): Egy megnyert meccset engedtünk ki a kezünkből. Egyéni hibákból kaptuk a gólokat, rengetegszer el is dönthettük volna a meccset, de a helyzetkihasználásunk sem volt az igazi.
Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 600 néző. Játékvezetők: Kincses, Halassy, Somos, Kis-király. |
Kalnins: 90,0% (Hajek) | K |
Polc: 90,2% (Fülöp) |
Hruby, Martine, Galanisz, Azari, Szappanos | 1 |
Filip, Obsut, Fodor, Saluga, Klouda |
Pozsgai, Hüffner, Eskelinen, Somogyi, Gröschl | 2 |
János, Hietamaki, Molnár, Mihály, Virág |
Nagy R., Mestyán, Szepessy M., Papp, Peterdi | 3 |
Imecs, Nagy Cs., Antal, Zsók, Petres |
Erdélyi, Kovács, Magosi, Léránt | 4 |
Bálint, Márton, Mátyás |
MacLean Donald | E |
Andersson Jerry Bjorn, Nygren Hakan |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 10:19 | DAB | PP | Martine | Azari | Szappanos |
1-1 | 32:23 | BRA | PP | Zsók | Klouda | Obsut |
1-2 | 34:24 | BRA | Nagy Cs. | Molnár | Mihály | |
1-3 | 36:29 | BRA | PP | Molnár | Petres | Nagy Cs. |
2-3 | 41:28 | DAB | PP2 | Pozsgai | Hüffner | |
2-4 | 47:26 | BRA | Mihály | Molnár | Virág | |
3-4 | 54:00 | DAB | PP | Hüffner | Pozsgai | Gröschl |
4-4 | 58:32 | DAB | Azari | Szappanos | Mestyán | |
5-4 | 65:00 | DAB | GWS | Somogyi |
51 | Kapura lövések száma | 40 |
14 | Kiállításpercek | 10 |
A DAB–Brassó galériája
A DAB–Brassó minden találata
További cikkek
- Kezdhettük volna jobban a meccset
- Saját magunkat gáncsoltuk el a sok kiállítással
- Egyértelműen a frissességen múlott
- Most a második harmadban játszottunk jól
- Sol bunyója is kellett a sikerhez, rengeteg tüzet adott a jégen és a nézőtéren is
- DEAC–BJAHC 3-4
- DVTK Jegesmedvék–SC Csíkszereda 1-2
- Gyergyói HK–FEHA19 5-2
- Corona Brasov-Dunaújvárosi Acélbikák 5-2