Az utolsó percben dőlt el a Winter Classic

   

A Washington az első csapat, amely két győzelemmel büszkélkedhet a klasszikuson. A Kings is a hajrában döntött a Canucks ellen.

A szikrázó napsütés miatt kérdéses volt, időben elkezdődik-e a Winter Classic a Nationals Parkban. A megadott időben a Caps és a Hawks játékosai felálltak a kezdéshez, de a kezdő sípszó előtt bejelentették, hogy az utolsó harmadban a játékrész felénél térfelet cserélnek majd a csapatok. Az első harmad óriási iramban ment le, összesen 28 kapura lövést láthatott a közel 43 ezer fős publikum. A lőpárbajból a fővárosiak jöttek ki jobban, öt perc alatt kétszer is bevették Crawford kapuját, Eric Fehr és Alekszandr Ovecskin révén. A kétgólos előny azonban másfél percig sem tartott, Patrick Sharp felezte meg a különbséget emberelőnyből.

A második harmad egyértelműen a vendégeké volt, majdnem kétszer annyit lőttek kapura és az egyenlítő találatot is sikerült megszerezniük Brandon Saad által. A záró harmad minimális washingtoni fölényt és néhány vitatható ítéletet hozott mindkét oldalról a hajrában. Alig több mint három perccel a befejezés a Chicago kapott egy emberelőnyt, de nem tudott élni vele. 73 másodperccel a befejezés előtt fordult a kocka, Jonathan Toews mehetett a büntetőpadra, az előnyt pedig kihasználta a fővárosi csapat, Troy Brouwer emelt a vas alá 13 másodperccel a vége előtt. A győzelem azt jelenti, hogy a Boston után a Washington a második csapat, amely hazai jégen tudta győzelemmel abszolválni a Winter Classicot.

A játéknap második találkozóján Los Angeles kétgólos hátrányból tudott győzni a Vancouver otthonában. A bajnok hiába lőtt több mint kétszer annyit kapura a találkozó során, sokáig nem tudta gólra váltani a fölényét, a Canucks ezzel szemben kevés lehetősége közül kettőt is gólra váltott. A bajnok Dwight King góljával kezdte el a felzárkózást a második harmad második felében. A mérkőzés hajrájában a Canucks nem bírta el, hatalmas nyomást és összezuhant, az utolsó két percben kétszer is a kapujába került a korong. Jonathan Quick öt idegenbeli mérkőzés után állt ismét győztes mérkőzésen a vasak között.

NHL, 2015. január 1.:

Washington?Chicago 3-2 (videó)
G.: Fehr, Ovecskin, Brouwer ill. Sharp, Saad

Vancouver?Los Angeles 2-3 (videó)
G.: Burrows, Vrbata ill. King, Williams, Stoll

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum