Banham visszatérhet

   

Meccsekkel ünnepli az újévet az EBEL, Fehérvárra a mindig meglepetésekre kész Olimpija Ljubljana látogat.

Nem sok idejük volt az ünneplésre a Volán játékosainak a Salzburg elleni remekbe szabott győzelmet követően. Két nappal és egy újévi köszöntéssel később az egyik legkellemetlenebb ellenfél érkezik, akit csak fehérvári szurkoló el tud képzelni. Az utóbbi években anyagi gondoktól gyötört és az alapszakaszt rendszeresen az alsóház vége felé záró Olimpija mindig akkor tört borsot a Volán orra alá, amikor az nagyon nem kellett volna. Ebben a szezonban a Fehérvár az egyik legerősebb csapattá nőtte ki magát hazai jégen,azt reméljük, ezt 2015 első mérkőzésén is meg fogja mutatni országnak-világnak. Pár, a végeredményt illetően nem túl jól sikerült mérkőzés után a Salzburg ellen ismét sikerült a góllövés az Ördögök játékosainak, és Frank Banham eltiltás utáni visszatérésével a tűzerő és a hatékonyság remélhetőleg tovább fog javulni. A védelemből viszont minden bizonnyal hiányozni fog a Salzburg ellen megsérült Tokaji Viktor.

Az ellenfél Olimpija 5 pont lemaradással utolsó a tabellán, de ebben a szezonban korántsem akkora a lemaradása, mint azt a csapat helyzete mutatja. Például a kapott gólok számában jobban áll, mint a Volán. A legnagyobb problémája a csapatnak, hogy nagyon rossz százalékban lesz gól a kísérletekből, hiába játszik náluk a liga hetedik legjobb gólvadásza, Hunter Bishop. Ebben a műfajban az Olimpija jelenleg ligautolsó, a legjobban viszont éppen soros ellenfele, a Fehérvár teljesít. A Ljubljanában is lesz egy hiányzó, Igor Cvetek valószínűleg nem tudja vállalni a játékot.

avsollSAE_4425

Háromszor találkozott egymással a szezonban a két csapat, ebből eddig két magyar és egy szlovén győzelem született. Legutóbb a fedettpályás szabadtéri meccsen csapott össze egymással a két egylet, akkor 4-2 lett az eredmény ide.

“Gyors és okos hokit kell játszanunk – adta ki a parancsot Rob Pallin a meccs előtti nyilatkozatában. – Ellenfelünknek erős csapata van, ráadásul Andy Chiodo személyében náluk van az egyik legjobb kapus a ligában. Erősek vagyunk itthon, ahogy ezt a Salzburg ellen is megmutattuk, de az Olimpija nagyon jó csapat, meg kell dolgozni a sikerért ellenük.”

“Nehéz meccs vár ránk – mondta a fentebb már emlegetett Hunter Bishop. – Az utóbbi mérkőzéseken nem ment valami fényesen nekünk, de mindannyian motiváltak vagyunk, vissza akarunk térni a helyes útra. Remek évkezdet lenne ezt az összecsapást megnyerni.”

 

Fehérvár–Olimpija Ljubljana 7-0

   

Hatvan percig tartó parádés játékkal ütötte ki a Volán az Olimpija Ljubljanát. Lineáris meccs volt, melynek minden pillanata a magyar EBEL-csapat erejét mutatta.

Az újévi mérkőzés kérdése az volt, a Volán folytatni tudja-e az előző két meccsen mutatott intenzív támadójátékát. Érezhető volt, amennyiben ez összejön, aligha lesz veszélyes a Ljubljana a magyar EBEL-csapatra, ugyanis ezzel a hokival Sarauerék a Vienna Capitals és a Red Bull Salzburg elleni mérkőzés nagy részében is domináltak.

Az első harmad a várakozásaink szerint alakult, mind a 20 percben a Fehérvár akarata érvényesült. Egyedül Chiodónak köszönhette az Olimpija, hogy nem dőlt el egy harmad alatt a mérkőzés, amit ember foghat, ő fogta. Az első 15 percben azonban nem fogtuk jól a pozíciókat a kapu előtt, ezért a közeli lövések után rendszeresen kipattanó korongok a szlovén csapat játékosait találták meg. Nem így a 16. percben, amikor a hárommeccses eltiltása után, Tokaji Viktor sérülése miatt csapatkapitányként visszatérő Banham volt résen, egy újabb nagy Chiodo-védés utáni lecsorgóból megszerezte a vezetést. A gól előtt Boivin bombájába LoVecchio szúrt bele a kapu előtt (1-0). Továbbra is támadásban maradt a hazai csapat, és a harmadik emberelőnyt kihasználta. Sarauer ismerte fel a lehetőséget, a kapu mögül érkezve, Chiodo és a vas között tátongott másfél korongnyi rés, ott talált a kapuba. Az Olimpiját a videózás kérése sem mentette meg a 2-0-tól. A 13:1-es kapura lövési arány visszatükrözi a jégen látottakat.

AVSOLL

A második harmadban nagyon gyorsan kiderült, nincs mitől tartanunk ezen a napon, tükörsima győzelemmel kezdődik 2015. Örömteli volt látni, hogy ismét minden egyes Fehérvár-játékos önbizalommal és erővel teli játékot nyújt. Orbán Attila produkált egy emlékezetes shiftet. Előbb nagyot kevergetett a támadó harmadban, majd lőtt egy ígéretest, a kiütött korongot összeszedte a semleges harmadban, kígyózva visszavitte, és a végén zseniális átadásából lőtt gólt Bartalis István (3-0). Az ljubljanaiak utolsó szalmaszálát egy újabb nagyszerű akció végén vágtuk el. Szirányi, Bartalis, Kovács passzolgatás végén nulláztuk le az egész védelmet, külön öröm, hogy ez újra egy tökéletes magyar akció volt. A 27. percben a második emberelőnyös gólt lőttük (4-0). Fabian Dahlem edző megkímélte a liga egyik legjobb kapusát, az események ilyetén alakulásáról mit sem tehető Andy Chiodót a további szenvedésektől. Helyére Ales Sila állt a negyedik gól után egy perccel. A harmad végén jött a csattanó, Marino ügyes keresztpasszát Kovács Csaba ragasztotta éles szögből a hosszú felsőbe. Ezzel felavattuk a szlovén kapust és 5-0-ra növeltük az előnyt a 35. percben. Fórból esett ez is.

A harmadik harmadban feltette az i-re a pontot a csapat. Továbbra is folyamatos támadásban maradt, miközben hátul is stabilnak mutatkozott. Ritka az ilyen EBEL-meccs, ahol az egyik csapat még gólhelyzetet is csak alig tud kialakítani, ezúttal az Olimpija minimálisan sem tudta megnehezíteni a Volán dolgát. Az utolsó húsz percre két Kóger Dániel-gól jutott, mindkettő a hajrában sokkolta a már amúgy is padlón lévő, kedvét vesztett szlovén társaságot. Sokat elárul, hogy a vendégek 40 perc alatt 4-szer, az egész meccs során 11-szer találták el Engstrand kapuját.

A Fehérvár csúcsformába lendült a rövid hullámvölgyet követően, és a csapat legszebb napjait idézi a játéka. Magyar hokiünneppel zárult tehát az új év első tétmérkőzése, tekintsük ezt kiváló előjelnek az április végéig tartó szezonra.

Pontosan azt kaptuk, amit megérdemeltünk

   

Felkészült csapat fogadta a felkészületlen vendéget.

Rob Pallin (vezetőedző, Fehérvár): Nagyon örülök, hogy nem vettük félvállról a Ljubljanát. Külön felhívtam a játékosaim figyelmét, hogy komolyan kell vennünk ezt a mérkőzést, sokat kell korcsolyáznunk és a srácok maradéktalanul betartották a megbeszélteket. Gyorsaságunkhoz pontos passzjáték párosult, ezekre építve sikerült ilyen magabiztos győzelmet aratnunk.

Fabian Dahlem (vezetőedző, Olimpija): Pontosan azt kaptuk, amit megérdemeltünk. A hazaiak felkészültek a mérkőzésre, míg mi szemlátomást nem. Gratulálok a Volánnak a győzelemhez, mindig jó érzés ebben a fantasztikus hangulatú csarnokban játszani. Fiatal csapatommal igyekszünk az alapszakasz hátralevő részében további tapasztalatokat szerezni, hogy a középszakaszban esélyünk legyen kivívni a rájátszást. A Fehérvárnak további sok sikert kívánok.

Forrás: albavolanhockey.hu

EBEL, 3414 néző. Játékvezetők: Gebei, Hribar, Nagy.
Engstrand: 100% (Rajna)
K
Chiodo: 77,8% (Sila: 78,6%)
Boivin, Ejdepalm, LoVecchio, Sarauer, Banham
1
Podlipnik, Degon, Zanoski, Music, Ropret
Wehrs, Szirányi, Kovács, Bartalis, Marino
2
Medvec, Selan, Bishop, Pesut, Koblar
Orbán, Varga, Benk, Sikorcin, Kóger
3
Groznik, Planko, Uduc, Hocevar, Hebar
Reiter, Hetényi P., Németh, Erdély, Magosi
4
Leber, Logar, Koren, Kalan, Sotlar
Rob Pallin, Sille Tamás
E
Fabian Dahlem, Bojan Zajc
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 15:39 FHA Banham Varga Boivin
2-0 18:12 FHA PP Sarauer Wehrs Banham
3-0 22:40 FHA Bartalis Orbán Marino
4-0 26:18 FHA PP Kovács Bartalis Szirányi
5-0 34:41 FHA PP Kovács Marino Ejdepalm
6-0 54:01 FHA Kóger Sikorcin Benk
7-0 57:55 FHA PP Kóger Sikorcin Reiter
32 Kapura lövések száma 11
10 Kiállításpercek 20

A Fehérvár–Olimpija képei

   

A teljes galériát itt találják.

A Fehérvár–Ljubljana góljai

   

Az idei első EBEL-meccs összefoglalója 7 gyönyörű gólt tartalmaz.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum