Végre győzött az Oilers

   

A liga legrosszabb csapata a bajnokot verte, így megvan Todd Nelson első győzelme. Gödörben a Blues, két büntetőlövést is befújtak a Sharks javára.

Büntetők döntöttek Edmontonban, ahol kilenc elvesztett meccs után tudott ismét győzni az Oilers. A Kings hiába lőtt majdnem kétszer annyit kapura, fölényét csak a záró harmadban tudta gólokra váltani, amikor két gólt ütve ledolgozta a hátrányát és kiharcolta a hosszabbítást. A plusz öt perc nem hozott döntést, a büntetők során csak David Perron értékesítette a kísérletét a negyedik körben. Az Oilers október 27-e után tudott ismét hazai jégen győzni.

A Florida?Montreal mérkőzés előtt jelentette be Dale Tallon manager, hogy Nick Bjugstad hat évvel meghosszabbította szerződését, évi 4,1 millió dollárért. A hazaiak 22 éves centere el is kezdte ledolgozni a fizetését, az 59. percben az ő góljával harcolta ki a Panthers a hosszabbítást. A ráadás azonban nem hozott gólt, így itt is jöhettek a szétlövések, ahol P.A. Parenteau egyetlen találata döntött a Canadiens javára.

A Blues utolsó hat meccsén az ötödik vereségét szenvedte el, a St. Louis ezúttal Nashvilleben húzták el, különösen Shea Weber volt elemében. A Predators összesen 47 lövést küldött a St.Louis kapujára, amelyből három gólt szerzett és ebből az elithátvéd kettőt vállalt magára. Weber csapata első és 2-2 után a győztes találatát mondhatja magáénak, utóbbit emberhátrányból. A Preds az előző mérkőzését elvesztette, ezt viszont megnyerte, így elmondhatja magáról, hogy ebben a szezonban még nem szenvedett vereséget két egymást követő mérkőzésen.

Nyolc hazai győztes meccs után kapott ki a Sharks, a nagyszerű sorozatot a Canucks szakította meg. Ryan Miller 31 védéssel, a liga legjobb negyedik soros játékosa Jannik Hansen győztes góllal járult hozzá a sikerhez. A San Josén az sem segített, hogy a játékvezetők két büntetőlövést ítéltek a javukra, az elsőt Pavelski a vasra, a másodikat Thornton a hálóba lőtte.

NHL, 2014. december 30.:

Florida?Montreal 1-2 (videó)
G.: Bjugstad ill. Gallagher

Nashville?St. Louis 3-2 (videó)
G.: Weber (2), Bourque ill. Butler, Oshie

Edmonton?Los Angeles 3-2 (videó)
G.: Hendricks, Nugent-Hopkins ill. Doughty, Muzzin

San José?Vancouver 1-3 (videó)
G.: Thornton ill. Horvat, Hansen, Vrbata

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum