Melyik Ferencváros játszik majd Brassóban?

   

Az UTE debreceni vereségével nagy esélyt kapott a Ferencváros. Ha ugyanis Szakács Ferenc csapata pontokat tud szerezni erdélyi túráján, örök riválisa elé kerülhet a táblázaton.

Ezt persze csak leírni könnyű, a vasárnapi ellenfél, a Brassó például jelenleg negyedik a MOL Ligában, szorosan követve a vezető hármast. Jerry Andersson egy rossz széria után vette át a csapatot október elején, és azóta remek munkát végzett. Érkezése előtt 6 meccsből 6 ponttal állt a csapat, amelyhez azóta 22 mérkőzésen további 47 pont érkezett. Ráadásul jóval fegyelmezettebb lett a társaság, jelenleg a Brassó a harmadik legkevesebbet büntetett csapat a MOL Ligában, és a kisbüntetések koronázatlan királyán, Piszarenkón kívül alig termelik a hátrányt érő megmozdulásokat a játékosok. Még egy nyomorult kis bunyóban sem nagyon vettek részt, az egyetlen nagybüntetést Hietamaki szedte össze a Debrecen elleni meccsen egy fejre irányuló támadással. Ugyanakkor szorgos méhecskék módjára termelik a pontokat, jelenleg már 96 lőtt gólnál tartanak, ez a harmadik legtöbb a ligában, ugyanakkor a 77 kapott gól a második legkevesebb. Általában, a korábbi, vagy pozitív, vagy negatív indulatokat kiváltó csapat egy csendben, szerényen, feltűnés nélkül, de eredményesen dolgozó társasággá vált a szerény, ám nagyon jó pedagógiai érzékkel rendelkező svéd és segítőtársa, a Ferencvárostól szezon közben távozott Hakan Nygren kezei között.

bra-ftc

A Ferencváros is edzőváltáson esett át a szezonban, és a dolog pikantériája többek között az, hogy amint azt fentebb írtuk, az állását vesztő Hakan Nygrenre éppen a Brassó csapott le. Így aztán a házigazdák komoly helyzeti előnyben lesznek, hiszen az ő stábjuknál jobban senki nem ismeri a zöld-fehér csapatot. Amely egyébként rendkívül kiismerhetetlen. Hiszen egyszer megveri a Miskolcot és az Érsekújvárt, vagy épp szoros meccset játszik a Dunaújvárossal, másszor hazai jégen kikap az utolsó helyezett Csíkszeredától, vagy éppen szinte megoldhatatlan feladatot jelent neki a közvetlen rivális UTE. Éppen ez a kétarcúság az, amiért a névsor alapján többre hivatott gárda jelenleg csak a hetedik helyen áll, és a rájátszásért küzd. Az erősek ellen többnyire nem szerepel rosszul, de a hátsó régió csapatai ellen szenved Szakács Ferenc csapata. Most azonban pont két hetes szünetet követően egy élcsapat ellen kell pontot szerezni ahhoz, hogy versenyben maradjanak a rájátszásért.

“A szünetben felkészülést tartottunk, ami abszolút jól sikerült – nyilatkozta Szakács Ferenc –, a fejekben rend van, és nagyon jó a csapatösszhang is. Tvrdek továbbra sincs, egyébként rendben vannak a srácok. A célunk minél több ponttal hazatérni az erdélyi túráról. Többet szeretnénk szerezni, mint a múltkor. “

Brassó–Ferencváros 6-4

   

Az idény egyik legnagyobb izgalmakat hozó csatáját a Brassó nyerte, de a Ferencváros is minden dicséretet megérdemel.

A Fradi kezdte aktívabban a meccset, Németh szerzett vezetést a hetedik percben. Gyors, soktámadásos mérkőzést láthatott a szép számban kilátogató publikum, amelynek során azonban némi meglepetésre a vendégeké volt a kezdeményezés. Igaz, hamar jöttek a brassói egyenlítések is. Németh góljára másfél perc után válaszolt Imecs, majd amikor a második játékrész elején Kiss és Dubek találataival kettővel ment az FTC, ezt is három perc alatt sikerült ledolgoznia a hazaiaknak. Ebben a periódusban a Brassó játszott veszélyesebben, azonban Szakács Ferenc tanítványai tudtak újítani, és emberhátrányból Lévai Máté révén szerezték vissza a vezetést. Ráadásul nagyon jókor, hiszen alig 45 másodperc volt hátra a második szünetig. A harmadik játékrész közepét megnyomta a Brassó és két emberelőnyös találattal fordítani tudott, Saluga és Filip voltak eredményesek. A Fradi minden tartalékát mozgósította, az utolsó percre még Budait is lehozták. Többször nagyon közel jártak az egyenlítéshez, ez azonban végül elmaradt. Sőt, a végén Saluga fülelt le egy könnyelmű passzt és nem okozott gondot számára az üres kapuba juttatni a korongot, beállítva a 6-4-es végeredményt. Roppant közel járt a pontszerzéshez a Fradi, de a kritikus perceket nem sikerült kibekkelnie, így nem sikerült megelőznie az UTE-t, Mihályék azonban sikeresen tapadnak tovább az élmezőnyhöz.

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1500 néző. Játékvezetők: Csomortani, Gergely, Mathe, Redai.
Polc: 88,9% (Fülöp)
K
Budai: 79,2% (Marton)
Filip, Obsut, Fodor, Saluga, Klouda
1
Moravec, Guren, Dubek, Novák, Kiss Á.
János, Hietamaki, Molnár, Mihály, Virág
2
Lencsés, Lévai, Németh, Revák, Papp
Imecs, Nagy, Antal, Zsók, Petres
3
Hegyi, Cerny, Galló, Kiss G., Rafaj
Mátyás, Bálint, Péter Zs., Márton
4
Géczi, Mach, Hardi, Pál, Farkas
Jerry Bjorn Andersson, Hakan Nygren
E
Orbán György, Szakács Ferenc
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:12 FTC Németh
1-1 07:56 BRA Imecs Petres Zsók
1-2 22:27 FTC Kiss G. Rafaj Cerny
1-3 25:44 FTC Dubek Cerny Novák
2-3 26:58 BRA Saluga Obsut
3-3 28:30 BRA Molnár Antal
3-4 39:17 FTC SH Lévai
4-4 47:39 BRA PP Saluga Obsut Klouda
5-4 50:36 BRA PP Filip Klouda Obsut
6-4 59:51 BRA EN Saluga Klouda
24 Kapura lövések száma 36
10 Kiállításpercek 12

A Brassó–FTC góljai

   

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum