Megőrizni a veretlenséget

   

Nincs sok idő a sebek nyalogatására a znojmói vereség után, kedden Klagenfurtba utazik a Fehérvár, hogy újabb pontokat próbáljon szerezni.

Az újabb pontok megszerzése több szempontból is nagyon hasznos lenne. Egyrészt ebben az esetben akármi is történne a ligában, a Fehérvár helyzete nem lehetne rosszabb a jelenleginél, ami pedig harmadik helyet ér ebben a pillanatban. Másrészt a pontok szerzése egyben a hátulról a mezőny felsőbb régióiba igyekvő csapatot szakítana le még jobban.

A Klagenfurt immár második éve szerepel osztrák rekordbajnokhoz méltatlanul az EBEL-ben. Jelenleg csupán a 10. helyen szerénykedik a piros-fehér gárda, lemaradása a még felsőházat érő 6. helytől 4 pont. További 4 pont a távolság a Fehérvárig, és a karintiai kirakatcsapatnak leghőbb vágya, hogy ebből a 8 pontból kedd estére csak 6 maradjon. A Fehérvár eddigi szezonbeli teljesítményének dicsérete, hogy egyelőre a KAC 0 pontos ebben a párharcban. A legfájóbb talán az a klagenfurtiaknak, hogy legutóbbi két meccsükön két alsóházi csapat, a Ljubljana és az Innsbruck verte el őket. A karácsony előtti utolsó hazai meccs Klagenfurtban hagyományosan macidobálással is telik, mi természetesen azt szeretnénk, hogy sok szép plüssállat gyűljön össze a rászoruló gyermekek számára, ám csak a meccs után.

AVSKAC2

A Fehérvárnak olyan a Znojmo, mint amilyen remélhetőleg a Fehérvár marad a KAC-nak, idáig még nem sikerült legyőzni. Most éppen egy szoros znojmói vereséggel a tarsolyban kel útnak Rob Pallin és csapata, hogy megvédje veretlenségét a rekordbajnok ellen. November eleje óta különös sorminta érvényesül a Volán idegenbeli meccsein: Egy vereséget mindig egy győzelem követ és viszont. Karácsony előtt egy nappal azt szeretnénk, bárcsak folytatódna ez a sorminta, ám csak ezen az egyetlen meccsen. Reméljük, kérésünk meghallgatásra talál, és így győzelemmel távozhatnak fiaink Karintia fővárosából.

“Egyszerűen a szükséges dolgokra kell koncentrálnunk – véli a remélt győzelem receptjéről Jean-Francois Jacques, a KAC csatára. – A Ljubljana és az Innsbrusk ellen rengeteget lőttünk kapura, ám nem volt elég erős a jelenlétünk a kapuk előtt, így kisebb volt a valószínűsége, hogy egy lövés valahogy be fog akadni. Egyszerű, piszkos kis gólokra volna szükségünk, legyen az akár kipattanóból. Meg kell akadályozzuk, hogy a fehérváriak gyorsan át tudjanak menni védekezésből támadásba, mert akkor életveszélyesek, ha ez sikerül nekik.”

“Tetszett az, ahogy a legutóbbi meccseinken játszottunk – mondta Rob Pallin.  - Nehéz meccs vár ránk, a KAC-nak vannak remek játékosai, mint például Lundmark. Hatvan perc kemény munka vár ránk, ahol mindenkinek a maximumot kell adnia.”

KAC–Fehérvár 4-2

   

Megszakadt a november eleje óta tartó sorminta, egymás után második idegenbeli meccsét is elvesztette a Fehérvár, ezúttal Klagenfurtban.

Az első helyzet a Fehérvár előtt adódott – Marino lőtt kapuvasat –, de az első gólt a Galacról igazolt Setzinger révén a Klagenfurt érte el a KAC–Fehérvár mérkőzésen. Ezt plüssjátékok tömkelegének jégre repülése követte, ahogy az már ilyenkor a karácsony előtti utolsó meccsen szokás Klagenfurtban. Az első kiállítást a fehérváriaknak osztották ki, de nemsokára következett az első hazai kisbüntetés is, a jó fél-fél perces lehetőségekkel egyik csapat sem tudott élni. A Klagenfurt maradt támadásban, ezt egy újabb fehérvári kiállítás is jelezte, ezt azonban sikerült túlélni. Az utolsó percben aztán ismét Setzinger volt az egyik főszereplő, korongvesztése után Marino és Kovács rohanta le a hazai kaput, a magyar csatár pedig nem hibázott.

KAC-FAV

Gyors játékkal folytatódott a mérkőzés a második harmadban, a KAC fokozatosan átvette a kezdeményezést. Egyik lehetőséget alakíttták ki a vörös mezesek a másik után. A 29. percben ez eredményre vezetett. A korábbi két gólban egyaránt fontos szerepet játszó Setzingert Boivin csak büntetőt érően tudta megállítani, a volt galaci légiós pedig magabiztosan értékesítette a lehetőséget. A Fehérvár hiába próbált aktívabban fellépni, a KAC védelmén nehezen jutottak át a játékosok. A Siklenka kiállítása miatti 2 perces előnyben sem sikerült veszélyes helyzetet kialakítani. Nem így a hazaiaknak, akik Sarauer kiállítását használták ki Rodman révén 23 másodperc alatt a második harmad legvégén.

A harmadik harmadban a Fehérvár megpróbált mindent, hogy visszajöjjön a meccsbe. A Klagenfurt egy kicsit visszább húzódott, átadott némi területet Saraueréknak, ám ők nem tudtak élni a lehetőséggel, minden kísérletüket visszaverte a hazai védelem. Az ellentámadásokra váró klagenfurtiak a kinyíló fehérvári csapat mellett könnyen tudtak helyzetbe kerülni, egyre több hely maradt a hazai csatároknak. Az utolsó percekig nem változott azonban az eredmény. Rob Pallin az 58. percben lehozta kapusát, azonban egy elvesztett bulit követően Harand az üres kapuba talált. A lefújás előtt pár másodperccel még Magosi gólja kozmetikázta az eredményt, de elsősorban a 2. harmadbeli jó játékának köszönhetően a Klagenfurt megérdemelt győzelmet aratott.

 

EBEL, 4097 néző. Játékvezetők: Dremelj, Ettlmayr, Kaspar.
Tuokkola: 91,7% (Swette)
K
Engstrand: 84,0% (Rajna)
Siklenka, DeSantis, Lundmark, Hundertpfund, Geier'
1
Boivin, Ejdepalm, LoVecchio, Sarauer, Banham
Furey, Reichel, Setzinger, Koch, Geier
2
Szirányi, Wehrs, Kovács, Bartalis, Marino
Schumnig, Pöck, Jacques, Pither, Rodman
3
Orbán, Varga, Benk, Sikorcin, Kóger
Vallant, Kurath, Harand, Ban
4
Hetényi P., Tokaji, Németh, Nemes, Magosi
Doug Mason, Jarmo Myllys
E
Rob Pallin, Sille Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 08:06 KAC Setzinger Geier Siklenka
1-1 19:25 FHA Kovács Marino Bartalis
2-1 28:43 KAC PS Setzinger
3-1 38:45 KAC PP Rodman Pither
4-1 57:45 KAC EN Harand Schumnig
4-2 59:57 FHA Magosi Németh Szirányi
25 Kapura lövések száma 24
16 Kiállításpercek 8
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum