Újoncot avat a Debrecen Miskolcon

   

Egyetlen mérkőzéssel folytatódik a MOL Liga vasárnap este. Az eredetileg Kazincbarcikára tervezett Miskolc–Debrecen rangadót, amelyen a vendégek újoncot avatnak, este 7 órától a miskolci csarnokban rendezik meg.

Rangadóról írtunk, és ez semmiképpen nem túlzás. A MOL Liga-újonc debreceniek eddigi teljesítményükkel mindenképpen rászolgáltak arra, hogy a meccsüket ezzel a szóval jellemezzük. Hogy mást ne is említsünk, nekik sikerült elrontaniuk a miskolciak majdnem makulátlan hazai mérlegét. Borogyin kapus vezérletével nem egész két hete a DHK 4-2-re nyert Miskolcon, ez volt az első rendes játékidős vendéggyőzelem a szezonban ebben a csarnokban. Azóta a Miskolc még két meccset játszott, Csíkszeredában büntetőkkel nyert, Brassóban pedig vereséget szenvedett.

A miskolci szurkolók abban bíznak, hogy a nem lesz új rekord, olyan ugyanis még nem fordult elő ebben a szezonban, hogy a Miskolc 4 egymást követő meccsen se szerezze meg a 3 pontot. Pont ez a kiegyensúlyozottság a Miskolc legnagyobb erénye. A kanadaiak által vezényelt, megalkuvás nélküli, nagy tempójú fizikai játék általában nem ízlik az ellenfeleknek. Ha Majoross Gergely tanítványai képesek a megfelelő fordulatszámon pörögni, akkor jó eséllyel fel is őrölik az ellenállást a meccs végére.

1209misdhk06

Fotó: Bán Olivér

Egészen más stílust képvisel a Debrecen. Az újonc a gyors, kombinatív, oroszos hokit játssza, a hazai játékosok is szemmel láthatóan vevők arra, amit Jevgenyij Muhin tanít nekik és kér tőlük. Semleges nézőként a meccsek túlnyomó többségén kifejezetten jó nézni a DHK játékát, az oroszos megoldásokat. A debreceni keretben lesznek változások a legutóbbi mérkőzéshez képest. Voronovnak családi okok miatt haza kellett utaznia, míg Okos Csanád Jevgenyij Muhin döntése alapján egyelőre a juniorokkal készülhet tovább. Gart helyett Gyemenysin kerül a keretbe, a harmadik sorban Hári Norbert és Könczei Áron mellett újoncot avatnak, a 18 éves, saját nevelésű Tanka Lőrinc kap lehetőséget élete első felnőtt mérkőzésén.

“A múltkori vereséget eredményező hibák leginkább mentális okokra vezethetők vissza – mondta Majoross Gergely vezetőedző a miskolci csapathonlapnak. – Nem arról van szó, hogy a srácok könnyedén vették volna a meccset, hiszen végig domináltunk, irányítottuk a játékot, ám a rengeteg helyzetből csak kettőt tudtunk kihasználni. A játékosok rossz megoldásokat választottak, csak azt nézték, hogy milyen jó lesz, ha az, amit csinálnak, bejön. Azzal nem számoltak, hogy mi lesz, ha nem sikerül, és ez többször is visszaütött. Apróbb játékelemek voltak ezek, amelyek azonban fontosak. Ezeket nem jól oldottuk meg, és ez akkor sokba került. Az a mérkőzés is jelezte: a játékosnak tisztában kell lenniük azzal, hogy a mostani MOL Ligában bárki megverhet bennünket, ha ezekben a bizonyos apróságokban pontatlanok vagyunk, és lehetőséget adunk az ellenfélnek a góllövésre. Ezekre a részletekre próbáltunk fókuszálni a héten. A srácok először kaptak két nap pihenőt, aztán előbb a fizikai, majd a taktikai feladatokat gyakoroltuk. Emellett sokkal fegyelmezettebben kell játszanunk. Nemcsak a felesleges kiállításokat kell elkerülni, hanem a csapat-, és az egyéni taktikai feladatokat is jobban kell megoldani együtt, illetve személyenként. Amennyiben ezeket úgy valósítják meg, ahogy az edzéseken gyakoroltuk, akkor eredményesek lehetünk. Szerencsére eltiltott vagy sérült játékosunk nincs, így teljes csapattal várjuk a vasárnapi meccset.”

“Nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk – mondta Jevgenyij Muhin, a Debrecen vezetőedzője. – A Miskolc nagyon komoly játékerőt képvisel, nem véletlenül áll a MOL Liga élmezőnyében. Egy hetünk volt a felkészülésre, és természetesen megtettünk minden tőlünk telhetőt a jó eredmény érdekében. Újabb sérülés szerencsére nem történt, így végre majdnem a teljes kerettel tudtam dolgozni. Kemény csatát várok és azt, hogy minden játékosunk a tudása legjavát nyújtsa.”

Miskolc–Debrecen 5-2

   

A Jegesmedvék megérdemelten győzték le a DHK-t, visszavágtak a december 9-i kudarcért. A vendégcsapatot Borogyin bravúrjai mentették meg a még nagyobb arányú vereségtől.

A mérkőzés jó iramban kezdődött, mindkét kapusnak akadt dolga az első percekben, továbbá a csapatok nem vetették meg a testjátékot. Az 5. percben Prakabot kiküldték testre ütésért, így emberelőnybe került a Miskolc. A hazaiak legkomolyabb lehetősége Dudas előtt adódott, aki végigszólózott a pályán, Borogyin védett. A kiegészülés után is a Jegesmedvék játszottak aktívabban, a Debrecen kapusának sok feladata akadt. A 13. percben Ladányi kapott kétperces büntetést fogásért, a hazaiak felálltak, járatták a korongot, eredménytelenül. A harmad vége felé közeledve a Debrecen is játszhatott emberelőnyben, miután Vojtkó akasztotta ellenfelét. A 19. percben megszületett az első gól, Dudas passza után Dansereau közelről bevágta a korongot a vas alá, Borogyinnak esélye sem volt (1-0). A vezetés megszerzése után vérszemet kapott a Miskolc, érett a 2. találat, a DHK számára jól jött a szünet.

A második harmadot a Debrecen kezdte jobban, a 23. percben kiállították Metcalfe-ot, a DHK hajtott az egyenlítésért, Duschek több bravúrt is bemutatott. A miskolciak a kiegészülésük után egy perccel emberelőnybe kerültek, Dudas lövései nem vezettek eredményre, majd Becze lövését még védte Borogyin, viszont a kipattanót Dansereau értékesítette (2-0). A 30. percben Becze lövése túljutott Borogyinon, a debreceni védő hiába próbált menteni a gólvonalon, a korong átlépte azt (3-0). Egy perccel később Dudas szabálytalansága után emberelőnybe került a Debrecen, Kaszkov a bedobópont környékéről lőtt, szépített (3-1). A vendégek gólja után nyomott a Miskolc, Borogyin hihetetlen bravúrokat mutatott be, illetve egyszer Gőz Balázs kapuvasat lőtt.

A harmadik játékrész 25. másodpercében emberelőnybe került a Miskolc, csak a végén tudott felállni 5 a 4 ellen, akkor viszont olyan nyomás nehezedett a debreceni kapura, hogy Hajós betalált (4-1). A folytatásban is a Jegesmedvék nyomtak, többször is felálltak a debreceni harmadban. Az ötödik miskolci gólt Roczanov szerezte egy kapumegkerülős találattal (5-1). A harmad közepén Dudas akasztotta Kaszkovot, felálltak a debreceniek, de tanácstalanul játszottak. Az 57. percben Sagert szabálytalankodott Kaszkovval, az orosz játékos nekiesett ellenfelének, összeverekedtek, mindketten 5+végleges fegyelmit kaptak, továbbá a miskolci játékos az eredeti szabálytalanságért testre ütés miatt 2 percet. A Debrecen az emberelőnyt Könczei kék vonalról megeresztett lövésével kihasználta (5-2). A Miskolc 5-2-re nyert, így pontszámban beérte a nála kettővel kevesebb lejátszott mérkőzéssel rendelkező Dab.Doclert.

Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolci Jegesmedvék): ”Ez a fajta dominancia a múlt heti mérkőzésen is megvolt, de most sokkal fegyelmezettebben játszottunk. Amire kihegyeztük a heti edzésmunkát, hogy milyen felfogásban kell játszanunk a Debrecen ellen, azt nagyjából 100 százalékkal teljesítették a fiúk. Nagyon kevés lehetőséget engedtünk nekik, pedig kiválóan küzdöttek, de úgy gondolom, ilyen arányban is megérdemelten győztünk.”

Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debreceni HK): ”Nem tudtuk megismételni a múltkori teljesítményünket. A 3. gól után kicsit összeesett a csapat, és túl sok felesleges kiállítást hoztunk össze.”

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1110 néző. Játékvezetők: Babic, Kincses, Váczi, Vas.
Duschek: 90,5% (Bálizs)
K
Borogyin: 87,2% (Tőke)
Boyle, Dudas, Metcalfe, Cohen, Becze
1
Jemeljanov, Csíki, Dancsfalvi, Berta, Vaszjunyin
Gőz, Dósa, Hajós, Tóth, Dansereau
2
Szagyikov, Kuriljuk, Ladányi, Kaszkov, Sijka
Sagert, Vojtkó, Nagy, Láda B., Miskolczi
3
Wéber, Tőkési, Hári, Könczei, Tanka
Ritó, Budai, Popovics, Roczanov, Szilágyi
4
Prakab, Barabás, Gyemensin
Majoross Gergely, Mart Eerme
E
Jevgenyij Muhin, Igor Razov
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 18:02 MIS Dansereau Dudas Tóth
2-0 27:24 MIS PP Dansereau Cohen Becze
3-0 29:37 MIS Becze Metcalfe Cohen
3-1 31:11 DHK PP Kaszkov Sijka Ladányi
4-1 42:17 MIS PP Hajós Tóth Metcalfe
5-1 47:41 MIS Roczanov Ritó Szilágyi
5-2 57:42 DHK PP Könczei Vaszjunyin
39 Kapura lövések száma 21
37 Kiállításpercek 35

A Miskolc–Debrecen képekben

 
Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
november 17., péntek
U20 15:40 EHLETO 4-3 HVÉGE
U20 15:40 RBSAVS 3-5VÉGE
KK 16:00 NOMMIS 1-2 BVÉGE
EL 17:30 BRASCC 3-2VÉGE
EL 18:00 UTEMAC 3-2VÉGE
EL 18:30 TITVC2 4-1VÉGE
U20 18:55 KMHUTE 8-4VÉGE
EBEL 19:15 VICAVS 0-1VÉGE
KK 20:00 RITGRN 2-0VÉGE
november 18., szombat
U20 12:40 RBSETO 3-0VÉGE
EWHL 13:00 KMHSAV 2-0VÉGE
U18 13:40 AVSUTE 3-6VÉGE
KK 16:00 GRNMIS 1-2 HVÉGE
U20 16:00 HCIAVS 1-2 HVÉGE
U18 16:10 VASZNO 2-10VÉGE
U18 16:40 KMHMAC 1-10VÉGE
U18 17:20 ETOMIS 8-5VÉGE
KK 20:00 NOMRIT 3-1VÉGE
november 19., vasárnap
U20 09:40 EHLAVS ÉLŐ
U20 09:40 HCIETO ÉLŐ
DEBL 12:30 KMHGEP 
U20 14:40 VASG99 
U20 15:00 ZNODHK 
KK 16:00 GRNNOM 
EBEL 17:30 VSVAVS 
EL 17:30 SCCBRA INFO
EL 18:00 FTCVC2 INFO
U20 19:00 VICUTE 
KK 20:00 MISRIT 
november 20., hétfő
U20   OHCUTE 
EL 20:00 TITDAB 
    • M4 SPORT
november 21., kedd
EBEL 18:45 AVSKAC 
november 22., szerda
U18   ETOOKR 
U20   PEFETO 
U20 15:00 DHKKMH 
MK 18:00 DABMAC 
MK 18:00 FTCVAS 
MK 18:30 MISKMH 
MK 18:30 TITUTE 
november 23., csütörtök
U18   DHKAVS 
U18   GEPMAC 
U18   PEFUTE 
U18   SZDVAS 
U20   KMHETO 
U20   ZNOAVS 
U18 18:00 ZEGKMH 
U20 18:40 MACUTE 
november 24., péntek
EL 17:50 VC2SCC 
EL 18:00 DABFTC 
EL 18:30 MISBRA 
EBEL 18:45 AVSMZA 
EL 19:00 MACTIT 
   H I R D E T É S
Partnerünk