Kazahsztán húzós választ ad a magyar honosításokra

 

Brandon Bochenski szeretné felvenni a kazah állampolgárságot, hogy választott hazáját képviselhesse Krakkóban. Az amerikai csatár 251 KHL-meccsen 258 pontot szerzett, ennek majd fele gól, a Barisz egyik legjobbja.

Mint arról egy évvel ezelőtt írtunk, Kevin Dallman után a Barisz Asztana három csatárát is honosítaná Kazahsztán. BochenskiBoyd és Dawes közül előbbi akár már 2015-ben magára öltheti a kazahok mezét. Ennek apropóján interjút készített a shaiba.kz Bochenskivel, aki elmondta, mivel 2010 óta tagja a kazah KHL-csapatnak, ezért már megvan a szükséges 4 szezon, ami kell a honosításához ? ugyanis a 2007-es világbajnokságon az Egyesült Államok színeiben szerepelt ?, tehát már csak a papírmunka van hátra. A 2011/12-es szezonban gólkirály lett, kapott ajánlatokat az élcsapatoktól, ám jól érezte, jól érzi magát Kazahsztánban, ezért tagja még mindig a Barisznak.

A kazah szövetség egyik vezetője hozzátette, nem fognak túlzásba esni a honosítások terén, hiszen szeretnének lehetőséget adni a hazai tehetségeknek is. Céljuk, hogy a korábbiaknál kevesebb légiós játsszon a Bariszban, így több jégidő jusson a kazah játékosoknak. Csak azokra számítanak a válogatottban, akik erősítést jelentenek a hazaiakhoz képest és hosszú távon gondolkodnak Kazahsztánban, mint például Bochenski, ez némileg eltér tavaly vázolt terveiktől.

brandon bochenski

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum