Az Érsekújvár feljöhet a második helyre

   

Bár a szezon egy jelentős részében vezette is a tabellát a felvidéki csapat, elsősorban a rengeteg sérülésnek köszönhetően az alapszakasz végére ő is izgulhat a rájátszás megszerzéséért.

Akárcsak a Brassó, amely ha csak rövid ideig is, de szintén volt ideiglenes ligaelső. A két csapat pénteken egymás ellen játszik a nagyon fontos három pontért.

Mint azt korábban írtuk, a soha nem látott izgalmakat hozó idei alapszakasz végjátéka nem egy-egy döntő fontosságú ütközetről szól, hanem sok nagy csatát kell megnyerni a csapatoknak. Ezért nincs is értelme egy győzelem vagy vereség után az érzelmi skála szélső értékei felé tett kirándulásoknak, mert amit elbuktunk az egyik fordulóban, még bőven visszaszerezhetjük a hátralévőkön és viszont. A dolog persze nem ilyen egyszerű, hiszen olyan sok javítási lehetőség azért már tényleg nincs, és bár a vége közeledtével a siker képlete egyre egyszerűbbé válik, ez nem jelenti azt, hogy a feladat is könnyebbé.

A hétfői forduló után például annyit egyszerűsödött a matek, hogy a várakozásoknak megfelelően az első hely elkelt, a DAB megnyerte az alapszakaszt. Második helyen a Miskolc áll 43 meccsen szerzett 75 pontjával, harmadik a 42 meccsen 73 pontot szerző Érsekújvár, negyedik és ötödik helyen a Brassó és a HSC található 70-70 ponttal, a Brassó előnye annyi, hogy egy meccsel kevesebbet játszott, mint nagy riválisa, a Csíkszereda.

Arról is írtuk már, hogy ránézésre az Érsekújvár sorsolása a legkönnyebb, hiszen az utolsó erdélyi túráját letudja a hétvégén, majd utazik a Megyeri útra, az alapszakasz utolsó három fordulójában viszont hazai pályán játszhat. A hátralévő hat meccséből háromszor találkozik a liga két utolsó helyezettjével, míg az első kettővel már nem játszik.

brasso

A Brassónak hét meccse van hátra, amiből hat minden túlzás nélkül gyilkosnak nevezhető. Ráadásul az Érsekújvárral ellentétben ők három idegenbeli meccsel fejezik be az alapszakaszt. Most négy hazai mérkőzésük következik, sorrendben az Érsekújvár, az UTE, a Miskolc és a DAB ellen, majd útra kelnek, és Dunaújváros, illetve Miskolc érintésével Érsekújváron játsszák alapszakaszbeli utolsó mérkőzésüket. Nem lesz egy sétagalopp, a Brassónak pedig javítania kell hazai mérlegén, hiszen eddig az otthon megszerezhető 60 pontból mindössze 37-et gyűjtöttek be, ami 62% alatti teljesítmény.

A négy hátralévő hazai meccsén 12 pontot tudna felíratni a neve mellé, amiből ha csak 7-8 pont lesz meg, az még egy huszáros idegenbeli hajrával is kevés lehet. További hátrány, amely a brassóiak ellen szól, hogy utolsó mérkőzésüket január 20-án játszották, igaz, akkor emlékezetes derbin 6-3-ra legyőzték a Miskolcot. Az Érsekújvár nincs ennyire szorongatott helyzetben, nekik feltehetően elég lehet a három hazai meccsüket megnyerni és az UTE elleni idegenbelit. Ez sem egyszerű és a végére hagyni a döntést mindig hordoz magában kockázatokat, de nem is kivitelezhetetlen.

A két csapat egymás elleni eredményeinek összevetése is fontos lehet a végelszámolásnál. Az eddig lejátszott hat mérkőzés pontmérlege 9-9, a gólarány 21-20 a Brassó javára. A három brassói meccsből kettőt a hazai csapat, egyet a vendég nyert, a gólkülönbség 14-12. Ha tehát az Érsekújvár meccset tudna rabolni Brassóban, az hatalmas lépést jelentene számára, hiszen előre nem kalkulált három pluszpontot hozna és az egymás elleni mérlegen is javítana. Arról nem beszélve, hogy ha számára kedvezően alakul a párhuzamosan futó FTC?Miskolc párviadal végeredménye, feljöhet a második helyre a tabellán. A Brassó mindezt nem nézte tétlenül, igyekezett felkészülni a megpróbáltatásokra, és egy nappal az átigazolási határidő lejárta előtt két csatárral erősítette meg játékosállományát.

Kari Rauhanen (Brassó): Az a legfontosabb, hogy meccseket nyerjünk és ne azzal foglalkozzunk, mit csinálnak a többiek. Szerintem a magunk dolgát tesszük könnyebbé, ha így járunk el. Az Érsekújvár ellen ugyanabban a felállásban kezdünk, ahogy a Miskolc ellen nyertünk, nincs okom változtatni, azon a meccsen játszottunk eddig a legjobban. Van két új játékosunk, de ez nem a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy változtassunk, majd a vasárnapi meccs utáni edzéseken lesz egy kis időnk arra, hogy új kombinációkat teszteljünk. Izgatottan várom a mérkőzést, bízom a fiaimban, szerintem jó játékra lehetünk képesek pénteken, különösen mivel mindenki egészséges. Ha belegondolok, hogy a Miskolc ellen a fél csapat beteg, a másik fele lázas volt, ahhoz képest most nincs semmilyen problémánk. Remélem azért, hogy nem tökéletes minden, hiszen gyakran megesik, hogy ha minden az, akkor a meccsen történik valami balszerencse. De tudom, hogy a fiúk tudják kezelni a helyzetet és tudják, mit kell tenniük. Most már minden meccs és minden harmad nagyon fontos.

Robert Spisák (Érsekújvár): Brassóba és Csíkszeredába is azzal az elhatározással indulunk, hogy sikeresek leszünk, ám most elsősorban a Brassó elleni mérkőzésre kell összpontosítanunk. Fel kell készülnünk a viharos otthoni környezetre, hiszen Brassóban általában nagyszámú közönség jár ki a mérkőzésekre. Azt hiszem, ha mind taktikailag, mind egyénileg fegyelmezetten játszunk, akkor sikeresek lehetünk Brassóban.

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1800 néző. Játékvezetők: Gergely, Toparceanu, Mathe, Siko.
Polc: 86,5% (Fülöp)
K
Chovan: 92,1% (Krajcovic)
Wehrs, Nagy, Saluga, Zsók, Gliga
1
Král, Kowalczyk, Podstavek, Ruzicka, Stefanka O.
Mastaleriu, Hietamaki, Molnár, Fodor, Petres
2
Baron, Kames, Hurtaj, Frolík, Weissmann
Piszarenko, János, Péter R., Imecs, Virág
3
Sucharda, Siska, Stefanka M., Caladi, Uhnák
Oprea, Antal, Bálint, Márton
4
Kubica, Hrudík
Kari Rauhanen
E
Robert Spisak, Miroslav Stefanka
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum