Érsekújvár?HSC Csíkszereda 3-2

   

A játéknap rangadóját a szlovák csapat nyerte, a Csíkszereda végig keményen küzdött.

Jól állt bele a mérkőzésbe a hazai csapat, és már az első percben vezetést szerzett egy szép akció végén. Az Érsekújvár gólját az évekig az ellenfélnél játszó Hurtaj lőtte. 1-0 után a HSC szeretett volna hamarjában egyenlíteni, meg is volt ehhez a szükséges néhány helyzet, de nem lőttek gólt ezekből. Idővel egyre inkább a hazaiak akarata érvényesült, és az ellentámadásokra építő játékuk eredményt hozott. Uhnák szépen húzott el a jobb oldalon, megkerülte védőjét és a hosszú oldalon üresen érkező Sucharda már csak a kiváló passz értékesítette ügyesen. 2-0 után jött egy hazai fór, és ha ez nem is sikerült túl jól, ezt követően többször is volt módjuk háromgólosra növelni az előnyt. Ez nem jött össze, pedig a HSC játéka ebben az időszakban szétesőfélben volt, de a 3-0 túlzott lett volna a látottak alapján.

NZA 2

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Nagy lelkierővel rendelkezik a Csíkszereda, ez derült ki a folytatásban. Szinte padlóra került az első harmadban, de a szünetben összeszedte magát, és felzárkózott a hazaiak minőségéhez. Játékosai hittel vetették magukat a harcba, és ez néhány perc alatt gólt eredményezett, az újonc szlovák gólkirályuk, Kulha volt eredményes távolról. A gól jót tett a meccsnek, nagyon jó játék alakult ki ezt követően. A Zámky újra felpörgött nyugalmi állapotában, a HSC előtt pedig megnyílt az út az egyenlítés felé. A hazaiak pedig nagyon jól kombináltak a támadóharmadban. Jó volt nézni a meccset. A szeredaiak oldaláról Mihály Edéék és Becze Tihamérék tudta igazán helyzeteket kialakítani ? utóbbi bődületes erejű kapuvasig jutott 2-1-nél ?, de a HSC védekező játéka messze elmaradt a támadópotenciáltól, nagyon sok pontatlanság csúszott ebbe a részbe. Több gól nem esett, ez elsősorban a pontatlan újvári befejezéseknek köszönhető, valamint a kiválóan teljesítő két kapus, Chovan és Kozuch érdeme. 2-1 után nagyon izgalmas utolsó harmad várt a nézőkre.

A harmadik játékrész harmadik percében újra kétgólosra nőtt a hazai előny, egy nem is akármilyen góllal. Úgy tűnt, Siska elrontotta a lövést, ám egy lőtt passzt adott, amibe Caladi beletette az ütőjét, onnan pedig Kozuch kapujába került a korong. A 47. percben Frolík és Weissmann kettő az egy ellen vezethették kapura a korongot, utóbbi elvállalta a lövést, de a vendégek kapusa hárított. A meccs izgalmait jól jelzi, hogy másodpercekkel később Chovannak kellett védenie egy fonáklövés után. A harmad közepén visszajött egy gólra a HSC, a korong begurult az érsekújvári harmadba a palánk tetején, az onnan lepottyanva Novak elé került, akinek a lövését még védte Chovan, viszont a kipattanót belőtte Curilla. Másfél perccel később a gólszerzővel szemben szabálytalankodott Sucharda, amiért kétperces büntetést kapott. Az emberelőny során nem tudott tartós ideig felállni a csíkszeredai csapat, a folytatásban pedig mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek. Két perccel a vége előtt egy érsekújvári tilos felszabadítás után időt kért Gál Sándor és lehozta kapusát. A hat az öt elleni játék során nem jutott komoly helyzetig a HSC, az 59. perc végén kénytelen volt visszatérni Kozuch, így nem tudott egyenlíteni a vendégcsapat. A HC Nové Zámky nyerte a 70 pontos csapatok mérkőzését, így a szlovákok a harmadik helyen tartózkodnak 73 ponttal, míg a HSC Csíkszereda holtversenyben áll a Brassóval.

Erste Liga, Érsekújvár, 1364 néző. Játékvezetők: Halassy, Kincses, Soltész, Soós.
Chovan: 92,6% (Krajcovic)
K
Kozuch: 88,9% (Ruczuj)
Král, Kowalczyk, Podstavek, Stefanka O., Dubec Marek
1
Hruby, Flinta, Curilla, Novák, Kulha
Baron, Kames, Hurtaj, Frolík, Weissmann
2
Góga, Salló, Moldován, Szőcs, Bíró T.
Sucharda, Siska, Stefanka M., Caladi, Uhnák
3
Bors, Nagy, Becze, Mihály, Molnár Zs.
Kubica, Hrudík, Hardi, Fiala, Ruzicka
4
Kósa, Péter, Molnár Z., Bíró O., Farkas
Robert Spisak, Miroslav Stefanka
E
Gál Sándor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 00:50 NZÁ Hurtaj Podstavek Frolík
2-0 11:59 NZÁ Sucharda Caladi Uhnák
2-1 24:50 SCC Kulha Molnár Zs. Becze
3-1 42:07 NZÁ Caladi Siska Stefanka M.
3-2 50:04 SCC Curilla Novák Bors
27 Kapura lövések száma 27
4 Kiállításpercek 4
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum