CSZKA?Genéve-Servette döntő Davosban

 

A két hagyományos döntős, a házigazda HC Davos és a Team Canada búcsúzott az elődöntőben.

A CSZKA Moszkva és a HC Davos összecsapása változatos mérkőzést hozott. A házigazdák a negyedik percben kihasználtak egy védelmi hibát, Ambühl önzetlenül passzolt Corvinak, így megszerezték a vezetést. Négy perccel később Filppula egyenlített, viszont a 16. percben újra a HC Davosnál volt az előny, miután a Rapperswiltől kölcsönvett Danielsson betalált Proszkurjakov kapujába. A második harmad 19. másodpercében Radulov előbb egalizált, majd a játékrész közepén egy kiállítása után visszatérve megszerezte a vezetést is a CSZKA-nak. A 35. percben a korábbi Szalavat Julajev-játékos, Koistinen egyenlített, de a harmad végén Zsarkov találatával újra a moszkvaiaknál volt az előny. Úgy tűnt, megtartja az előnyét a CSZKA, a harmadik húsz perc egyetlen kiállítását viszont kihasználta Sejna révén a HC Davos az 58. percben, így hosszabbítás következett. A ráadás nem hozott gólt, a büntetőknél pedig Frolov döntött, így a CSZKA 5-4-re nyert.

Az esti mérkőzés több gólt, de kevesebb izgalmat hozott. A 24. percben már 3-0-ra vezetett a Genéve-Servette, az 50. percig pedig váltakozva két és három gól volt a különbség a két csapat között. A végén viszont nagy hajrába kezdett a Team Canada, az 57. percben Haydar emberelőnyös találatával két gólra zárkózott a kanadai csapat, az utolsó előtti percben pedig emberelőnyben, lehozott kapussal, hat a négy elleni játék során Williams is eredményes volt. A maradék időben hiába nyomott a Team Canada, több gól nem esett, 6-5-re nyert a Genéve-Servette, így másodjára már sikerült a döntőbe jutás a genfieknek.

A CSZKA?Genéve-Servette döntőt 12 órától rendezik, ám az Eurosport nem közvetíti élőben, csak 16.30-tól felvételről.

 

A 2013-as Spengler Kupa menetrendje:
2013. december 26., 15.00: Genéve-Servette?Rochester Americans 5-0
2013. december 26., 20.15: Team Canada?Vítkovice Steel 5-4
2013. december 27., 15.00: CSZKA Moszkva?Rochester Americans 4-3
2013. december 27., 20.15: HC Davos?Vítkovice Steel 5-1
2013. december 28., 15.00: Genéve-Servette?CSZKA Moszkva 4-3
2013. december 28., 20.15: Team Canada?HC Davos 2-3
2013. december 29., 15.00: CSZKA Moszkva?Vítkovice Steel 3-2
2013. december 29., 20.15: Team Canada?Rochester Americans 6-3
2013. december 30., 15.00: HC Davos?CSZKA Moszkva 4-5
2013. december 30., 20.15: Genéve-Servette?Team Canada 6-5
2013. december 31., 12.00: CSZKA Moszkva?Genéve-Servette

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum