

Új svéd csatár a Ferencvárosban
NHL-draftos játékossal bővült az FTC játékoskerete.
A jövevény a 25 éves svéd Viktor Gibbs Sjödin, aki a svéd harmadik vonalból, az Enköpings csapatától érkezik, onnan, ahol a 2012/13-as szezonban egy másik ferencvárosi légiós, Andreas Lindquist játszott. A jellegzetes hajú jobbszélső az előző idényben is a harmadosztályban, a Kallinge/Ronnebyben játszott, azt megelőzően viszont stabilan az Allsvenskanban. Korábban tagja volt svéd korosztályos válogatottaknak is. 2006-ban a Nashville Predators draftolta, de a tengerentúlon mindössze a WHL-ig jutott.
Minden bizonnyal nála is bölcs dolog megvárni azt, hogy mit mutat a jégen, mint a többi idén érkezett ferencvárosi légiós esetében, hiszen a Hakan Nygren közreműködésével alsóbb osztályokból ebben a szezonban igazolt összes skandináv játékos telitalálatnak bizonyult. Erre talán nem is kell sokáig várni, ha a papírjai rendben lesznek, akkor játékára már hétfőn, a Dunaújváros ellen is sor kerülhet. Sjödinnel a zöld-fehéreknél ismét hat légiós lesz, így érdekes lesz meglátni, ki kerülhet ki a keretből.
További cikkek
- Négy emberelőnyös és egy túlórás gól
- Mingazov a nyitó harmad utolsó másodpercében talált be
- Ödman higgadtan értékesítette a kiugrását
- Tyler Barrow elhagyta a DVTK Jegesmedvéket
- Egy picit rányomta a bélyegét, hogy két topcsapat találkozott
- Nem teljes mértékben vagyok elégedett
- Megérdemeltük a vereséget, mert a saját butaságunk miatt történt
- BJAHC–FTC-Telekom 3-2
- DVTK Jegesmedvék–DEAC 3-4