A Dab.Docler átveheti a vezetést

   

Hétfőn három mérkőzéssel búcsúzik a MOL Liga 2013-tól, az UTE és az Érsekújvár helyet cserél, a Miskolc pihen, a Ferencváros pedig Dunaújvárosba utazik.

A nap első mérkőzésén a Brassó fogadja az UTE-t. A HSC példája jókor jött intő jel lehet a házigazdáknak a tekintetben, hogy csúnyán pórul járhat az a csapat, amelyik alábecsüli a tabella utolsó helyén tanyázó együttest. Ancsin Jánosék pedig azok után, hogy teljesítették a túra előtt megfogalmazott elvárásukat a továbbiakban nyilván azon fognak dolgozni, hogy bármennyire is komolyan veszi őket aktuális ellenfelük, akkor is megkeserítsék annak életét és minél több győzelmet begyűjtsenek a hátralévő mérkőzések alkalmával. Az mindenesetre biztos, hogy a Brassó vasárnapi győzelme akkor ér igazán sokat, ha hétfőn a kötelezőnek mondott három pontot is megszerzi.

Kari Rauhanen (Brassó): Akkor ér valamit az Érsekújvár legyőzése, ha hétfőn legyőzzük az Újpestet is. Nem szabad félvállról vennünk őket, mert akkor meglepnek bennünket, egyébként is rendszeresen szenvedünk ellenük, ez már önmagában figyelmeztetés. Továbbra is a csapat mentális képességein kell javítanunk, fegyelmezett játékra, igazi csapatmunkára lesz szükségünk.

A játéknap másik erdélyi meccsén igazi rangadót láthatnak a nézők, hiszen a listavezető Érsekújvár Csíkszeredába látogat. Nagy kérdés, mennyire viselte meg a hazaiakat a lila-fehérek ellen hazai pályán elszenvedett előző napi zakó. Az biztató lehet a hazaiak számára, hogy a szezon eddigi részében kimondottan jól megy a felvidéki csapat ellen. Hazai pályán mindkét meccsüket rendes játékidőben megnyerték, és idegenben is elhoztak hatból három pontot. Az Érsekújvár számára nyilván annál is sürgetőbb, hogy megtörje csíkszeredai nyeretlenségét, hogy a többi mérkőzés számukra kedvezőtlen alakulása esetén akár még az első helyüket is elveszíthetik a tabellán.

Ladislav Lubina (Érsekújvár): A HSC egy kifürkészhetetlen, jó kis csapat. Azért a csapatomat úgy készítettem fel, hogy a méltóságunkat továbbra is meg tudjuk tartani. Nagyon elégedettek volnánk, hogy ha a hazafele útra pontokat tudnánk gyűjteni.

Szintén izgalmas mérkőzésnek ígérkezik a Ferencváros dunaújvárosi vendégjátéka. Miskolci vereségével a zöld-fehérek kezdenek lecsúszni a rájátszásért folytatott küzdelemről, így létfontosságú, hogy minden meccsen pontokat szerezzenek. Dunaújvárosban ez már sikerült nekik, ráadásul a hazaiak védőgondokkal küzdenek, hiszen Hüffner eltiltását tölti, a szintén egyre jobb formában játszó Erdélyi pedig megsérült az Érsekújvár ellen. Bemutatkozik viszont a csapat új amerikai légiósa, Andy Contois. A hírek szerint a vendégeknél is lesz újonc, az újonnan igazolt svéd csatár minden bizonnyal szerepet kap. Az eddigi tapasztalatok alapján gólgazdag mérkőzésre van kilátás, hiszen a két csapat eddigi öt mérkőzésén 46 találat született. A szurkolók számára fontos információ, hogy a meccset a Digi Sport élőben közvetíti, ezért a meccs a szokásoktól eltérően fél hétkor kezdődik.

Stephan Lundh (Dab.Docler): Kőkemény mérkőzésre számítunk a Ferencváros ellen. Egyértelmű, hogy mindenkinek a maximumot kell nyújtani, hiszen hiába állnak a zöld-fehérek a hatodik helyen, mindössze kilenc pont a különbség az első és az utolsó előtti között. Továbbra is egyszerűen kell játszanunk, s ki kell használnunk az adódó lehetőségeket.

Dobos Tamás (FTC Budapest ESMTK): Legutóbb kikaptunk otthon a DAB-tól, köszönhetően részben magunknak is, de természetesen a DAB jobb játékának is. Svéd edzőkollégáim nagyon összekapták a piros-fehéreket, de szeretnénk pontokkal hazatérni ellenük.

Dab.Docler–Ferencváros 6-4

   

Négy másodpercnyi előnyt adott ellenfelének a Ferencváros, és ez értékes pontokba került neki.

A mérkőzés előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek meg a Ferencváros hétfőn elhunyt labdarúgójára, Akeem Adamsre. A vendégek új svéd játékosának, Sjödinnek nem lette készen a papírjai, így ő nem öltözött be. Visszatért a hazaiaknál Sevela, a Ferencváros kapujában Budai kapott lehetőséget.

Álmosan kezdett a Dunaújváros, mintha túl hosszúra nyúlt volna a karácsonyi szünet a pirosmezeseknek. A karácsony végi szundikálásnak Jere Ölander kékvonalas lövése vetett véget. A védőt senki nem támadta, erősen rákészülhetett, és a gondos tervezésnek meg is lett a jutalma, hiszen a korong Sevelán is átjutott. Ezzel vezetett a 6. perc közepén a Ferencváros. A gól felpörgette a hazaiakat, több veszélyes akció is futott a jégen. A 15. percben az új fiú, Contois támadta meg keményen a védőharmadban bíbelődő ferencvárosi játékosokat, az elcsent koronggal egészen Budaiig jutott, kísérlete az elfekvő kapusról kipattant, Gröschlnek pedig az üres kapuba kellett csak emelnie. A tigrisugrással visszavetődő Budainak nem sok esélye volt. Nem sokáig örülhetett az egyenlítésnek a Dunaújváros, mert Szabados kiállítása alatt Győri kotort egy korongot kapura, ami oldalra jött ki Seveláról, és az egész szezonban remekül játszó Sijka éles szögből az üres kapuba lőtt. Élvezetes, gyors játékkal fejeződött be az első harmad.

dabftcMLA_6143_resize

Gyökeresen felforgatta a sorokat Stephan Lundh az első szünetben. A Papp és Gröschl között kezdő Contois előrement Somogyi helyére, Gröschl pedig védőként folytatta. Felpörgött a hazaiak játéka, többször alakult ki tűzijáték Budai kapujánál, aki sok bravúrral tartotta csapatát meccsben. A harmad közepén azonban előbb Pál Zoltán, majd Ölander kapott kiállítást, 64 másodpercig kettős előnyben játszhatott a DAB. Két másodperc volt már csak hátra ebből, amikor sorozatos Budai-bravúrok után már a kapus is kapitulált, Galanisz üres kapura lőhetett, de a visszavetődő kapus még ebbe a korongba is beleért, ha segíteni nem is tudott. A kezdésnél a korongot aztán Galanisz szerezte meg, elhozta a kék vonal környékéig, és onnan bődületes nagy gólt lőtt, 4 másodperc alatt fordított a címvédő. A hátralevő időben is a pirosmezesek domináltak, de Budai bravúrokkal és szerencsével tartotta a csapatát.

Folytatódtak a lendületes hazai rohamok a harmadik harmad elején is. Egy ilyennél Pavuk és Szabados rohanta le a ferencvárosi kaput, a szabadkai születésű csatár nem hibázott. A 6. percben aztán egy ferencvárosi kísérlet során felpattanó korong Lindgrenről majdnem Sevela kapujába csorgott. Sokáig ez volt a legnagybb ferencvárosi helyzet a dunaújvárosi rohamok közepette, de aztán az 50. percben Potila remekül cselezte helyzetbe magát, és pontos lövésével visszahozta a vendégek esélyét a pontszerzésre. Ekkor azonban Lindquist gyors egymásutánban kétszer is a kiállítás sorsára jutott, a másodikból aztán Ladányi szokása szerint az alapvonalról lött Budai térdhajlata mögött gólt. És még nem volt vége.

Parázs finálé kerekedett, Gröschl kiállítása alatt a Ferencváros kapus nélkül kísérletezett, és ráfázott, hiszen Jabornik lőtt messziről az üres kapuba, majd 49 másodperccel a vége előtt Kiss Gábor értékesített higgadtan egy ferencvárosi támadás végén lecsorgó korongot. A hátralevő időbe még két újvárosi ajtó-ablak helyzet fért bele, az elsőnél Budai védett kétszer is bravúrral, a másodiknál a ferencvárosi védelem tisztázott, az eredmény nem változott, nagyon élvezetes, gyors, küzdelmes mérkőzésen maradt a kétgólos újvárosi győzelem.

Stephan Lundh (Dab.Docler): Rossz kezdés után szerencsére sikerült helyretenni a fejekben a problémás részeket. Kissé felforgatott sorokkal játszottunk, vannak sérültjeink, új játékosaink, de szerencsére sokan léptek egy nagyot előre, s megmutatták, hogy tudnak küzdeni a piros-fehér mezért, ha szükséges. Jó mérkőzést játszottunk a zöld-fehérek ellen, s úgy érzem a jobb csapat győzött ma este!

Dobos Tamás (Ferencváros): Nagyon jó meccset játszottunk, és ez bíztató a jövőre nézve. A meccs végéig küzdöttünk, és végig volt esélyünk gólokat szerezni. Az 5 a 3 elleni helyzet döntő volt. Sajnos néha rossz döntéseket hozunk, nem lehet másodpercek alatt két gólt kapni, fejben végig ott kell lenni a meccsben, pillanatnyi kihagyás nélkül. Ha kell, akkor körül kell néznünk, hogy kik azok a játékosok, akik ebben segíteni tudnak nekünk.

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 1000 néző. Játékvezetők: Mayer, Haszonits, Soós, Sipos.
Sevela: 86,2% (Kiss T.)
K
Budai: 85,3% (Meravy)
Lindgren, Jaborník, Somogyi, Ladányi, Szappanos
1
Győri, Ölander, Feil, Kiss G., Berta
Huba, Nagy R., Peterdi, Galanisz, Azari
2
Lindquist, Mestyán, Pál, Vaszjunyin, Potila
Hruby, Szabados, Papp V., Gröschl, Contois
3
Lencsés, Tőkési Lajos, Borbás, Ojanen, Sijka
Magosi, Léránt, Hegyi Á. Z., Pavuk, Kiss Á.
4
Géczi, Wéber, Horváth, Dancsfalvi, Papp Cs.
Stephan Lundh
E
Dobos Tamás, Hakan Nygren
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 05:27 FTC Ölander Feil Kiss G.
1-1 14:05 DAB Contois Papp V.
1-2 17:46 FTC PP Sijka Győri Lindquist
2-2 32:45 DAB PP2 Galanisz Ladányi Azari
3-2 32:49 DAB PP Galanisz
4-2 42:36 DAB Szabados Pavuk Hegyi Á. Z.
4-3 49:17 FTC Potila Lindquist Sijka
5-3 57:06 DAB PP Ladányi Lindgren
6-3 58:29 DAB EN Azari Jaborník
6-4 59:11 FTC PP Kiss G. Pál Borbás
52 Kapura lövések száma 37
6 Kiállításpercek 14
Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum