

Négy sorral kell játszanunk
A Fehérvár a mögötte álló három csapatot még egyszer sem győzte le a szezonban. A nyolcadik nekifutás következik, Innsbruckban.
“Domináltunk a szlovének elleni mérkőzésen, de nem sikerült gólokat lőnünk – mérgelődött Marty Raymond, a Sapa Fehérvár AV19 vezetőedzője a hivatalos beharangozóanyagban. – Mögöttünk áll, de nem lebecsüljük le az Innsbruckot, nagyon jó kapusuk van. Ahhoz, hogy legyőzzük pénteki ellenfelünket, el kell tudnunk jutnunk a korongot a kapujuk elé, lehetőleg sok zavart okozni ott, hogy minél kevesebbet lásson a játékból.
Szombati ellenfelünk, a Dornbirn kicsit olyan, mint mi vagyunk: mindig meglepetéseket okoznak az erősebb csapatok ellen. 24 órán belül ez lesz a második meccsünk, jól kell gazdálkodni az erőnkkel. Ezért négy sorral kell játszanunk, és rövid cserékkel, már pénteken is. Ezenkívül mindkét meccsre igaz, hogy fegyelmezetteknek kell lennünk, hiszen különösen a Dornbirn nagyon erős emberelőnyben. Minél többször kell a kapu elé kerülnünk és ott zavart okoznunk, a kis piszkos gól is pont ugyanannyit ér, mint a gyönyörű akcióból szerzett.”
A magyar csapat két nap alatt két meccset játszik, szombaton a Dornbirn vár rá. Éppen ezért időben útra kelt a társaság, már csütörtökön reggel kibuszozott a meccs helyszínére. Buszlábra így nem lehet hivatkozni, pihenten, koncentráltan játszhat a Fehérvár péntek este.
Erdély Csanád, Kocsis Ferenc és Vincze Péter továbbra is bizalmat kap a kispadra ezúttal visszatérő Marty Raymond vezetőedzőtől, és szintén ott lehet az innsbrucki jégen az egymeccses eltiltását letöltő Varga Arnold, valamint a kisebb sérüléséből felépülő Colton Yellow Horn.
Nem tartott viszont a csapattal a pénteki meccsen még nem bevethető Orbán Attila, a sérült Németh Attila és Nemes Benjámin, utóbbi a juniorcsapattal már edzhet jégen is, valamint Sárpátki Tamás és Tóth Gergő.
Biztató lehet, hogy az Innsbruck hazai pályán csak a 11., eddigi 11 meccséből csak 3-szor engedett útjára pont nélkül csapatot. Igaz, épp a Volánt verte meg a legmagabiztosabban. Ráadásul 7 vereség után legutóbb éppen Ljubljanában tudtak nyerni, 6 gólt lőttek. Eközben a magyar csapat vendégként kiválóan helyt áll, a rájátszást érő 6. helyen, 13-ból 6-szor ponttal tért haza. Más kérdés, hogy legutóbb éppen egy hónapja volt erre példa, akkor Grazban nyertünk.
Az Innsbruckban nem Munro kezd, és mezőnyből is hiányzik 2-3 játékosuk.
Innsbruck–Fehérvár 3-4
A sírból, 0-3-ról hozta vissza az Innsbruck elleni mérkőzést a Fehérvár. Az utolsó percben egyenlített, a hosszabbítás utolsó másodpercében lőtt Tokaji-góllal pedig legyőzte a házigazdát.
Miből lehet végre önbizalmat meríteni, ha nem egy ilyen kiizzadt győzelemből? Nagyon rosszul kezdődött ugyanis a mérkőzés a Naglich nélkül felálló Fehérvár számára, és még annál is sokkal rosszabbul folytatódott. Az első fehérvári kiállításból gólt szerzett ugyanis a házigazda, így ismét, ebben az idényben immár sokadszor, az ellenfél szerzett vezetést. Dacára annak, hogy többet lőttünk kapura, az eredmény a szünetig nem is változott. Változott viszont sajnos a második harmad kezdetén, amikor a hazaiak immár a második góljukat szerezték. A meccs felénél aztán Salazar az este során másodszor is beköszönt Rajnának, a 3-0 pedig már jelentős előny. Marty Raymond kapust cserélt, gólt már nem kaptunk többet ebben a harmadban, de nem is lőttünk, tekintélyes hazai előnnyel kezdődhetett az utolsó 20 perc.
Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)
Rég láthattunk már olyan küzdést és feltámadást, mint amit ebben a szakaszban produkált a Fehérvár. A 46. percben Banham góljával szépített a csapat, majd három sikeresen kibekkelt emberhátrányt követően Kovács Csaba hozta elérhető közelségbe a pontszerzést. Másfél perccel a vége előtt Marty Raymond időt kért és kockáztatott, Bálizs helyett is mezőnyjátékost hozott be, és ezúttal ez eredményre vezetett. 59:14-nél Jackman távoli lövése hozta meg az egyenlítést. A hosszabbításban már a fehérváriaknál volt a lelki fölény. Változatos játékot követően, ahol mindkét kapu felváltva forgott veszélyben, az utolsó másodpercben egy bal oldalon vezetett gyors támadás végén Tokaji kapáslövése akadt a hálóba. Egy másodperc lehetett vissza ekkor, így a játékvezetők videobíróztak egyet, de a végén érvényesítették a találatot. A szezonban először nyert a Fehérvár az alsó régióban tanyázó csapat ellen, reméljük, a nagy feltámadás hatalmas energiákat szabadít fel a csapatban és véget ér a válogatott szünet óta tartó rossz sorozat.
EBEL, 1200 néző. Játékvezetők: Erd, Johnston, Smeibidlo. |
Machreich: 100% (Litterbach) | K |
Rajna: 78,6% (Bálizs: 100%) |
Pittl S., Sims, Donati J., Donati T., Mössmer | 1 |
Sertich, Jackman, Benk, Yellow Horn, Banham |
Malík, Pedevilla, Jurik, Höller, Salazar | 2 |
Szirányi, Tokaji, Kocsis, Sarauer, Magosi |
Switzer, Stern, Frischmann, Echtler, Steiner | 3 |
Pozsgai, Varga, Kovács, Erdély, Mihály |
Ebner, Schramm, Huber, Hanschitz, Hörtnagl | 4 |
Kiss, Hetényi, Sikorcin, Vincze |
Daniel Naud, Wolfgang Kontschieder | E |
Marty Raymond, Rub Pallin |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 03:56 | HCI | PP | Höller | Malík | Salazar |
2-0 | 20:43 | HCI | Salazar | Jurik | Höller | |
3-0 | 30:50 | HCI | Salazar | Stern | ||
3-1 | 45:30 | FHA | Banham | Yellow Horn | Jackman | |
3-2 | 55:46 | FHA | Kovács | Mihály | Varga | |
3-3 | 59:14 | FHA | Jackman | Yellow Horn | Banham | |
3-4 | 64:59 | FHA | Tokaji | Banham | Sarauer |
32 | Kapura lövések száma | 37 |
4 | Kiállításpercek | 12 |
A Fehérvár hőstette Innsbruckban
A Laola Tv összefoglalója elkészült, így fordított a a magyar EBEL-csapat 0-3-ról pénteken.
További cikkek
- Kiss Roland visszatér Székesfehérvárra
- Horváth Milán Brianconba igazolt
- Brett Findlay a szlovák élvonalban folytatja
- Tim McGauley érkezik a Fehérvárhoz
- Ha jó vagy időmenedzselésben, a jégkorong és a tanulás sem szorulhat háttérbe
- Megvédte bajnoki címét a Salzburg
- Daniel Leavens a Fehérvár játékosa
- Atkinson visszatér Fehérvárra
- Körbenézhettek a szurkolók az épülő Alba Arénában