

Nyeretlenek csatáznak a veretlenekkel a MOL Ligában
Az idei MOL Liga nagy paradoxona, hogy bár jóformán bárki képes megverni bárkit és a mezőny minden eddigi évadnál tömörebb, ennek ellenére legalább ennyire a bevehetetlen várak és nagy mumusok története is. A Brassó idén még nem tudott nyerni a DAB és a Miskolc ellen, a DAB az Érsekújvár ellen, a HSC a DAB ellen, a Miskolc a DAB ellen, az FTC pedig az Érsekújvár és a HSC ellen. Nyilván ez a szezon korai szakaszának is köszönhető, hiszen két vagy három egymás elleni meccsen vannak túl a csapatok, és az is nyilvánvaló, hogy előbb vagy utóbb meg fognak törni ezek a sorozatok. Ezzel együtt szembetűnő, hogy túl sok logika nincs bennük, nem arról van szó, hogy a körvonalazódó erősorrend miatt egyik-másik csapat természetes módon megugorhatatlan feladatot jelent a másiknak.
A Liga vasárnapi fordulójában rendezendő mindhárom mérkőzés ilyen sorozat része, hiszen a HSC Csíkszereda az Érsekújvárt, a Brassó a Miskolcot, az UTE pedig az FTC-t fogadja. A HSC eddig kétszer játszott az Érsekújvárral, otthon és idegenben is nyerni tudott. Gál Sándor tanítványai a Miskolc mellett az egyetlen csapat a ligában, amely ellen Lubina mesternek még nem sikerült megtalálnia az ellenszert. Jó hír a székelyek háza tájáról, hogy sérültjeik lassan felépülnek, Becze és Papp Szabolcs is biztató formában kezdte a Brassó elleni pénteki mérkőzést, még ha a mérkőzés második felét el is rontották.
Az Érsekújvárra a szombati utazás előtt pénteken még Miskolcon várt egy komoly megpróbáltatás, hatalmas küzdelemben, 4-3 arányban alul is maradtak a házigazdák ellen. Egyik csapatra sem várja tehát túl jó állapotban a vasárnapi derbit, ugyanakkor mindkét csapat számára nagyon fontos lenne a három pont megszerzése. A tabella ugyan kissé csalóka, hiszen e két együttes játszotta eddig a legkevesebb mérkőzést, de vesztett pontokat tekintve a felvidékiek legutóbbi vereségükkel hátrányba kerültek a listavezető DAB-bal szemben, míg a HSC-nek minden tekintetben kapaszkodnia kell a rájátszás eléréséhez. Beczéék ugyan a Ferencvárost vesztett pontokban megelőzik, de az első négytől le vannak maradva, messze ők lőtték a legkevesebb gólt az első hat csapat közül és a gólkülönbségük is negatív. Mellettük szól ugyanakkor, hogy a DAB mögött a második legkevesebb gólt kapták eddig a ligában, 10-2 ide vagy oda.
A forduló második mérkőzésén a Brassó fogadja a Miskolcot. Greg Lindqvist csapata jó formában várja a rangadót egykori csapata ellen, hiszen pénteken a nagy rivális Csíkszeredát sikerült legyőzni. Mayer Péter csapata szintén sikerrel hangolt a vasárnapi ütközetre, ám lehetséges, hogy ez áldozatokkal járt, hiszen Rafaj megsérült, Orosz Szilveszter pedig megbetegedett. Visszatér ugyanakkor Üveges és a klub által kirótt büntetését letöltő Fliszár. A Brassónál ugyanez a helyzet Dumitruval és Jánossal, ők is megsérültek pénteken. Egészen biztosan a Miskolcot erősíti viszont a négymeccses eltiltását pénteken letöltő Knox, aki így újra a csapat rendelkezésére áll. Háromszor találkozott eddig egymással a két együttes, a Miskolc már minden elképzelhető módon győzött, otthon hosszabbításban és rendes játékidőben, idegenben pedig büntetőkkel. A Miskolc amúgy idén a hosszabbításos győzelmek specialistája, hatszor győzött ráadásban, ami az eddig lejátszott mérkőzéseinek egyharmada. A liga másik hat csapata összesen tudott ennyi hosszabbításos győzelmet behúzni. A Brassó mellett szól ugyanakkor, hogy főleg hazai pályán tűnnek roppant erősnek, hiszen rendes játékidőben még nem szenvedtek vereséget, a ráadásban is csak kétszer, ugyanakkor nyolcból hat alkalommal szerezték meg mind a három pontot.
A Fradi idén először látogat Újpestre. A lilák szakvezetése azzal a céllal vágott neki a szezonnak, hogy meg kell előzni legnagyobb riválisát, a Ferencvárost. Nos, az alapszakasz első negyede alapján úgy tűnik, ez nem sikerült. Sőt, a távolság éppen a Fradival szemben nőtt leginkább, ami persze elsősorban Dobos Tamás és Hakan Nygren érdeme. Ennyire esélyes az elmúlt években talán még soha nem volt a Fradi a Megyeri úton, mint idén. Az UTE pénteken megvált néhány játékosától, azonban ez sem segített rajtuk, sima, 7-2-es vereséget szenvedtek Dunaújvárosban. A Fradi jó formában várhatja a találkozót és szüksége is van minden pontra, hiszen idén tényleg nagyon közel van a rájátszásért folyó küzdelemhez. Csak az örökrangadó iránti tisztelet nem mondat velünk fix 2-est, és ezt a faktort nem tanácsos lebecsülni a zöldek oldalán sem, de a Fradinál jobban ezt senki nem tudhatja.
UTE–FTC 7-6
Őrült örökrangadón megszerezte szezonbeli első győzelmét az UTE.
Az eddigiekhez képest felszabadultan, vidáman, bátran és ötletesen játszó UTE kezdett a Ferencváros ellen, amelyikről leginkább azt mondhatjuk el, hogy csúnyán elaludta a meccs elejét. Így nem is csoda, hogy 7 és fél perc eltelte után már 2-0 állt az eredményjelzőn a hazaiak javára. Az annál inkább különös, hogy a két gól 9 másodperc különbséggel esett, de mint később kiderült, ezen az estén Újpesten ez volt a normális. Dobos Tamás és Hakan Nygren kapuscserével reagált az újpesti villámrajtra, Meravyt Budai váltotta, de a 16. percben ő sem tudta megakadályozni a harmadik hazai gólt. A kapura lövéseket is 16-6-ra nyerték a lilák, teljesen megérdemelt volt a meglepő részeredmény.
A szünetben nyilván komoly fejmosást tarthatott a ferencvárosi edződuó, hiszen egy egészen más felfogású csapat jött ki a második harmadra. A 27. és a 28.percben egy perc alatt két gólt is szereztek a zöldek, Ancsin János időt is kért. Nem sikerült megnyugtatni a csapatot, hamar megjött az egyenlítés is, újabb egy perc elteltével. Néhány perc gólszünetet követően viszont már a vendégeknél volt az előny, kezdett helyreállni a világ rendje, gondolhatták ekkor a zöld-fehér hívek. Ekkor azonban olyan történt, ami ebben a szezonban még egyszer sem, felállt a padlóról az UTE, és 36 másodpercen belül megfordította az eredményt. Különösen az 5. újpesti gól marad emlékezetes, az emberhátrányban játszó lilák közül Farkas a felezővonalról lőtte be a korongot a ferencvárosi harmadba, az pedig a kapuba jutott. Így hazai előnnyel mehettek a csapatok a második szünetre is.
A harmadik harmad elején a nap koreográfiájának megfelelően ismét két gyors gól következett egymás után, ezzel megint a vendégeknél volt az előny. Az UTE azonban ezen az estén másodszor is összekapta magát, és egyenlített. Újabb gól a rendes játékidő végéig már nem született, a hosszabbítás kezdetét követően viszont hamar, Roscoe Sweeney talált Budai hálójába, ezzel az Újpest emlékezetes örökrangadón megszerezte a szezon első győzelmét, elvégre mindig az ősi rivális legyőzése a legszebb.
Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu) – archív
Erste Liga, Megyeri út, 261 néző. Játékvezetők: Nagy, Németh, Juhász, Soltész. |
Hajek: 76,0% (Szabó) | K |
Meravy: 66,7% (Budai: 83,9%) |
Zalavári, Ványi, Kovács, Dömötör, Sweeney | 1 |
Géczi, Ölander, Berta, Vaszjunyin, Potila |
Horváth A., Bereczki, Reiter, Pichler, Farkas | 2 |
Lindquist, Mestyán, Pál, Fodor Cs., Feil |
Vecaj, Sommer, Németh, Virág, Coleman | 3 |
Lencsés, Győri, Horváth D., Ojanen, Sijka |
Szirányi | 4 |
Wéber, Nagy L., Dancsfalvi, Borbás |
Ancsin János, Baróti Zsolt | E |
Dobos Tamás, Hakan Nygren |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 07:13 | UTE | Farkas | Reiter | ||
2-0 | 07:24 | UTE | Coleman | Horváth A. | Virág | |
3-0 | 15:18 | UTE | Kovács | Vecaj | Sommer | |
3-1 | 26:26 | FTC | Pál | Géczi | ||
3-2 | 27:26 | FTC | Ojanen | Borbás | Sijka | |
3-3 | 28:30 | FTC | Pál | Fodor Cs. | Mestyán | |
3-4 | 33:33 | FTC | Dancsfalvi | Borbás | Berta | |
4-4 | 37:06 | UTE | Kovács | Dömötör | ||
5-4 | 37:42 | UTE | SH | Farkas | Dömötör | |
5-5 | 43:05 | FTC | Horváth D. | Ojanen | Sijka | |
5-6 | 44:57 | FTC | Potila | Pál | Fodor Cs. | |
6-6 | 49:57 | UTE | Németh | Virág | Horváth A. | |
7-6 | 60:23 | UTE | Sweeney | Dömötör | Zalavári |
37 | Kapura lövések száma | 25 |
4 | Kiállításpercek | 8 |
További cikkek
- Egy kiscsapat csinál-e több nyarat?
- Viikilä hivatalosan is BJAHC-os marad
- Bajnokesélyes keretet rakott össze a Brassó
- KHL-t is megjárt izraeli válogatott csatár a Sportklubban
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 3-5
- Nagy visszavonulók és maradók, új sztáredző és légióskontingens – melyik lesz a mérvadó Miskolcon?
- Kreisz Brúnó az SPHL-be igazolt
- A tavalyinál csak kiegyensúlyozottabb lehet az idei Szereda
- Dunaújvárosi Acélbikák–FEHA19 1-2