

A hoki mindenkié
Elképesztő pályafutás, profinak induló játékoskarrier után DeMontis új célt talál magának, miután majdnem teljes mértékben elvesztette látóképességét. Itt a vakhoki!
Hol gondolnák ezt mindennél komolyabban, mint Kanadában! Az észak-amerikai ország a jégkorong őshazája, ahol immár negyedik éve fut az a program, ami a vakok és gyengénlátók számára kívánja elérhetővé tenni a hokit. A játékosok száma töretlenül fejlődik, a program kitalálója és végrehajtója a Courage Canada Hockey for the Blind nevű szervezet. Aktivitásuk két fő területet ölel fel: vak és gyengénlátó fiatalok számára korcsolyaoktatás, illetve országos bajnokság szervezése. Az elmúlt szezonban több mint 230 fiatal vett részt korcsolyaoktatáson, a bajnokságban pedig négy csapat küzdött, hat csoportkörben, két éremosztóval a végén.
A szervezetet Mark DeMontis alapította. Az 1987-ben született fiatalember mindig is NHL-es jégkorongos akart lenni, ösztöndíjat is kapott egy amerikai egyetemtől, amely az NCAA-ben szerepel. 17 évesen azonban egy nagyon ritka betegség következtében majdnem teljes mértékben elvesztette látását. Ezután határozta el, hogy megismerteti a vakok és gyengénlátók közösségét a hoki szépségeivel és örömeivel. Görkorival egyébként már kétszer átszelte Keletről Nyugatra Kanadát. Most azon dolgozik, hogy a vakhoki bekerüljön a 2022-es paralimpia programjába. A DeMontisról készült rövidfilm második helyezést ért el az idei ?Reebok Live with Fire? filmes versenyen Cannes-ban. A négyperces megrázó erejű videó ezen a linken érhető el.
Ahogyan az a Courage Canada által készített éves beszámolóból kiderül, jelenleg az egyik legnagyobb problémájuk a megfelelő mennyiségű pénz előteremtése, hogy az eddigi évekhez hasonló ütemben tudják növelni a hoki szerelmeseinek számát a vakok és gyengénlátók közösségén belül. Technikai jellegű probléma a megfelelő korong megtervezése is, hiszen az jóval nagyobb, mint a normál méretű pakk, ráadásul csörgők segítik a játékosok tájékozódását, mégsem szabad túl nehéznek lennie. Mint mondják, ígéretes tervek érkeztek már, de végleges és legyártott prototípus egyelőre nincs. A legnagyobb kihívás azonban mégsem ezek, hanem, hasonlóan az élet egyéb területeihez, a figyelem felhívása, a tudatosság, az odafigyelés növelése.
Pedig mint az az alábbi videóból kiderül, lehet hogy a pakk nagyobb és a sebesség kisebb, de gólöröm és a sportág szeretete ugyanaz.