Nehezen megdönthető egyéni csúcsok az NHL-ben

   

Bár a jégkorong csapatjáték, kivételes képességű játékosok és hihetetlen teljesítmények nélkül kedvenc sportágunkat is jóval nehezebb lenne eladni. Az nhl.com összeszedett hét olyan rekordot, amit a közeljövőben egészen biztosan nem fognak megdönteni.

A történetek arról is tanúskodnak, hogy a kivételes rekordokhoz többnyire kivételes csapattársak is kellenek.

Természetesen ezekkel a jóslatokkal is óvatosan kell bánni, hiszen volt idő, amikor Gordie Howe 801 gólos karriercsúcsa vagy Terry Sawchuk 103 alapszakaszbeli shutoutja is megdönthetetlennek tűnt. Aztán jött Wayne Gretzky és Martin Brodeur, és az említett csúcsok ma már másodikak. Lássuk, melyek azok a számok, amelyek jelen pillanatban nehezen megdönthetőnek látszanak.

Legjobb nyert meccsek aránya kapustól: Ken Dryden, 65%
Dryden 1971-ben kezdte NHL-es pályafutását, amely 1979-ig tartott, közben egy évet kihagyott, mert vitája támadt a szerződésével kapcsolatban. Az egyéves pauzát arra használta, hogy lediplomázott jogból. Első alkalommal 1971 márciusában hívta be őt a Montreal AHL-es farmcsapatából, amit az akkor 24 éves kapus hatból hat győzelemmel hálált meg. Így maradhatott a playoffra is, aminek rögtön Stanley-kupa győzelem lett a vége. Ezt 1979-ig még ötször nyerte meg. Első teljes évében 39 mérkőzése végződött csapata győzelmével, meg is kapta a legjobb újoncnak járó Calder-trófeát. Későbbi pályafutása során is mindig 30 fölött volt a győztes mérkőzések száma, tíznél többször soha nem hagyta el vesztesen a jeget. Mindezt egy olyan korban, amikor a mérkőzések ötöde döntetlennel végződött. Dryden végül 32 évesen vonult vissza, 397 meccsel a háta mögött, melyek közül 258-at nyert meg, ami 65%-os arány. Jelenleg Antti Niemi áll hozzá legközelebb 56%-kal.

dryden

Különösen értékessé teszi Dryden teljesítményét, hogy a rájátszásban jobb mutatókkal rendelkezik, mint az alapszakaszban. 112 playoffmeccsből nyolcvanat nyert meg, ami 71,4%. Ha a megszerezhető összesből ténylegesen megnyert pontok arányát vizsgáljuk, még elképesztőbb számokat kapunk. A 397 lejátszott mérkőzésén 100%-os győzelmi mutató esetén 794 pont lett volna megszerezhető, ebből Dryden 590-et el is hozott, ami 74,3%. Összehasonlításul, a legtöbb győzelemmel büszkélkedő kapus, Martin Brodeur hasonló mutatója 61,3%.

Leghosszabb pontszerző sorozat: Wayne Gretzky , 51 meccs
Gretzky tucatjával tart NHL-rekordokat, de talán ezt fogják legkésőbb megdönteni. A csúcsot az 1983/84-es szezonban állította fel, amikor az Oilers első 51 meccsének mindegyikén pontot szerzett. Eddig egyetlenegyszer sikerült ezt megközelíteni, Mario Lemieux 46 meccsig jutott, de aztán hátproblémái miatt pihenőre volt szüksége. Ehhez a rekordhoz tehát nem csak kivételes képességekre, hanem jó egészségre is elengedhetetlen szükség van.

Wayne Gretzky

Maga Gretzky korábbi években 39, illetve 30 meccsből álló szériát produkált az Oilersszel, amivel az örökranglista harmadik és negyedik helye is az övé. Mats Sundinnak szintén van egy 30 meccses pontszerző sorozata a Quebec Nordiques-kal 1992/93-ből. Őket Crosby követi 25 meccsel 2010/11-ből. Ha mindez nem lenne elég, akkor vegyük hozzá, hogy e széria alatt Gretzky nem egy-egy pontocskát könyörgött ki a játékvezetőktől második passzosként, hanem ez alatt az 51 mérkőzés alatt összesen 153 pontot szerzett.

Újoncként szerzett legtöbb gól: Teemu Selanne , 76
A finn csatár játékjogát a Winnipeg Jets 10. helyen foglalta le az 1988-as drafton, majd négy évet vártak, míg Skandináviából áthozták Észak-Amerikába. Selannének nem kellett sok idő arra, hogy bizonyítsa, megéri a pénzét, már első szezonjában valósággal terrorizálta az ellenfelek kapusait. A leggólerősebb újonc ezt megelőzően Mike Bossy volt, aki első szezonjában 53 gólig jutott, Selanne ezt toldotta meg 23-mal. 76 góljával az alapszakasz gólkirálya is lett, a buffalói Alekszandr Mogilnijjel holtversenyben, aki jelenleg az Admiral Vlagyivosztok igazgatója.

selanne

Selanne nem volt önző, góljai mellett adott 56 gólpasszt is, 132 pontja szintén a legtöbb, amit újonc valaha elért. Azóta Ovecskin volt az egyetlen játékos, aki 45-nél több gólt tudott lőni első szezonjában, ő 52-ig (és összesen 106 pontig) jutott a 2005/06-os szezonban. Selannéhoz hasonlóan Ovecskin is megnyerte a Calder-trófeát. Érdekesség, hogy az ígéretes kezdetet kisebb visszaesés követte a finnél, következő szezonjában ugyanis csak 25 gólig és 54 pontig jutott 51 mérkőzésen. 21 NHL-ben töltött szezonja alatt kétszer jutott az 50 gólos vonal fölé, 1996/97-ben és 1997/98-ban 51, illetve 52 gól került a neve mellé.

Leggyorsabb mesterhármas: Bill Mosienko, 21 másodperc
Bill Mosienko 1921-ben született Kanadában, a Chicago villámgyors centere volt. 1952. március 23-án egy alapszakasz végi, immár tét nélküli meccset írt be a hokitörténetbe. A Chicago a New Yorkkal játszott, ahol a kapus Lorne Anderson. Vesztésre állt a Blackhawks, ám az utolsó harmadban 6:09-nél, 6:20-nál és 6:30-nál is mattolták a kapust.

mosienko

Mindhárom gól teljes létszám mellett született, mindhármat Mosienko szerezte és mindháromnál Gus Bodnar adta a passzt, aki így a leggyorsabb három asszisztrekordját tartja. Bodnar egy másik gyorsasági csúcsot is tart egyébként, első meccsén, 1943. október 30-án, 15 másodperccel pályára lépése után gólt szerzett. Mosienko rekordjának szintén még a közelébe se ért senki, a második leggyorsabb mesterhárma Jean Beliveau nevéhez fűződik, neki azonban 1955. november 5-én 44 másodpercre volt szüksége ehhez. Mosienko rekordja egy kapuskarrier végét is jelentette, Anderson ugyanis élete harmadik meccsével be is fejezte NHL-es pályafutását.

Legjobb plusz/mínusz mutató egy karrier során: Larry Robinson, +730
Robinson, aki hosszú ideig Dryden csapattársa volt, az NHL valaha élt legjobb hátvédjei közé tartozott. Öt alkalommal nyert Stanley-kupát a Montreállal, ahol Serge Savard-dal és Guy Lapointe-tal a hetvenes évek egyik legfélelmetesebb hátvédtrióját alkották. Robinson, az NHL-ben eltöltött 20 éve alatt 197 gólt és 883 pontot szerzett, de mindez szinte semmi ahhoz képest, hogy karrierjét +730-as plusz/mínusz mutatóval zárta. Az 1976/77-es szezon kiemelkedőre sikerült, ebben az évben, amikor a Habs négyből második kupagyőzelmét szerezte sorozatban, Robinson +120-ig jutott. Ennél is meggyőzőbb adat, hogy mind a húsz szezonját pluszban zárta, bár utolsó évében, 1991/92-ben +1-et ért el 56 mérkőzésen a Los Angeles Kingsszel.

robinson

Robinsont Bobby Orr követi az örökranglistán +518-as mutatóval. Az elmúlt 10 év aktív játékosai közül a tavaly visszavonult Nicklas Lidstrom (+450) állt hozzá a legközelebb. A jelenleg is aktívak közül a Devils idei igazolása Jaromír Jagr áll a legjobban (+278), ő a 10. helyezett.

Egy meccsen szerzett legtöbb gól hátvédtől: Ian Turnbull, 5
Az NHL 1917 óta íródó történelmében 44 játékos szerzett egy mérkőzésen öt vagy annál több gólt. Közülük Turnbull az egyetlen hátvéd. A rekord felállításának helyszíne a Maple Leaf Gardens volt, 1977 február másodikán a Toronto fogadta a Detroitot. Turnbull megfontoltan lőtt, hiszen az egész meccsen mindössze öt kísérletét jegyezték fel a statisztikusok. Ez természetesen szintén rekord. Turnbull a szezon végére 22 gólig jutott, ami egyéni csúcs maradt a számára, viszonylag korán, 30 éves kora előtt befejezte pályafutását. 1981-ben volt még egy meccse a Kings színeiben, amikor a Vancouver ellen négy gólig jutott. Egy meccsen négy gólt szerző hátvédből is csak három van a liga történetében.

turnbull

Egy szezonban kapott legtöbb kiállítás: Dave Schultz, 472
Az köztudomású, hogy az elmúlt évtizedekben a támadójáték jelentősége némileg csökkent, a védekezés javára. Az kevésbé ismert tény, hogy a kiállítások száma is meredeken zuhant, jól mutatja ezt az a tény is, hogy az egy szezonban szerzett legtöbb kiállítás első húsz helyezettje közül a legfiatalabb 1997-ből származik. Ez a tény tovább növeli annak valószínűségét, hogy Dave Schultz 1974/75-ös szezonban, a Philadelphia Flyers színeiben elért 472 percét sokáig nem fogja veszélyeztetni senki.

schultz

Schultz komolyan vette a reputációját, már a rekord születése előtti szezonban is 348 kiállításpercig jutott, ami akkor ? egy évig ? szintén csúcs volt. Ezt múlta felül több mint 100 perccel a következő évben. Meglepő lehet, de emellett volt ideje 9 gólt lőni és 15 passzt is kiosztani, összességében +16-zal és Stanley-kupával zárta a szezont.

Schultz három évvel később újra 400 perc fölé küzdötte fel magát, a Kings szélsőjeként 405 percnyi büntetést szedett össze, amivel a negyedik hely is az övé az örökranglistán, Paul Baxter (409 perc, 1981/82) és Mike Peluso (408 perc, 1991/92) után. A maiak közül a legtöbbet büntetett játékos Daniel Carcillo, aki a Phoenixnél a 2007/08-as szezonban 324 percig jutott.

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum