Bylsmával megy Szocsiba az USA

   

A döntés értelmében már a tengerentúlon is biztosak abban, hogy az olimpia alatt NHL-szünet lesz.

Az amerikai szövetség a Pittsburgh Penguins Stanley Kupa-győztes vezetőedzőjére bízta az olimpiai ezüstérmes válogatott olimpiai irányítását.

Mivel Dan Bylsmának a következő szezonra is érvényes szerződése van Pittsburghben, így ez a kinevezés az első kézzel fogható jele annak, hogy már Észak-Amerikában sem kétséges, állni fog a játék a téli olimpia idején.  Hétfőn fontos tárgyalás következik ebben a kérdésben.

Bylsma

Érdekesség, hogy a vancouveri olimpia döntőjében éppen Bylsma egyik kanadai játékosa, Sidney Crosby lőtte a győztes gólt az Egyesült Államok ellen. 2010-ben Ron Wilson irányította az amerikai csapatot. A hírek szerint ezúttal John Tortorella (Vancouver) és Peter Laviolette (Philadelphia) volt még a pakliban az edzőválasztáskor.

A 42 éves Bylsma 2009 februárja óta NHL-es főedző. Abban az évben Stanley Kupa-győzelemre vezette a Pittsburghöt, két évre rá a liga legjobb trénerének választották. 2 mérkőzés erejéig Mihály Árpád másodedzője volt az AHL a 2006/07-es szezonban.

A stáb augusztus 25. és 29. között egy olimpiai felkészülési edzőtábort szervez Washingtonba.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 
EL 18:30 AVSDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum