

A többség nem támogatja a DAB-ot az EBEL-ben?
Nem áll jól a Dab.Docler szénája az EBEL-nél, ha hinni lehet a híreknek. A Medvescak KHL-csatlakozása úgy tűnik, teljesen felkészületlenül érte a ligát és tagjait, a kármentés lehetséges módozatairól gondolkoznak az osztrák agytrösztök.
“A Medvescak a KHL-be ment, de mi lesz most az EBEL-ben?” ? teszi fel a kérdést a hockeyfans.at hírportál, amely ellentmondásos helyzetről számol be az osztrák bázisú ligában. A portál azzal kezdi, hogy a Piest’any nem fogja megkapni a szabad jelzést a szlovák szövetségtől. Ugyanakkor egyes hírek szerint a következő, tehát a 2014/15-ös idényre két szlovák extraligás csapat elengedésére is van szándék. Másrészről a többség ugyancsak nem támogatja a DAB indulását sem, sem Budapesten, sem Dunaújvárosban. A most nyilvánosságra hozott pletykák szerint nagy a kételkedés a második magyar csapattal szemben a ligán belül.
Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)
“De mindez megváltozhat még ? folytatja a cikk az esélylatolgatást ?, hiszen a zágrábiak távozásával és a pöstyéniek visszatartásával könnyen 11 csapatos maradhat a liga, hacsa nem adják be a derekukat a budapesti jelentkezésnek. Ugyanakkor az is hírlik, hogy a Medvescak tartja magát korábbi bejelentéséhez, és együttműködéses formában egy lábbal bent marad az EBEL-ben is egy másik színhelyen. Jesenicéről és Ljubljanáról hallani, és mindez azért is lényeges, mert a horvátok mindenképpen maradni akarnak az EBYSL-ben, és ehhez szükség lehet egy felnőttcsapatra is ? zárul a hockeyfans spekulációja.”
További cikkek
- Bíró Gergő GYHK-s marad
- A Corona Brasov megegyezett Roberto Gligával
- Második körben draftolt csatár Székesfehérváron
- Szmirnov szerződést hosszabbított a DEAC-cal
- Aku Kestilä továbbra is az FTC-ben játszik
- Radim Valchar még két évig Brassóban marad
- NHL-draftolt hátvédet igazolt a Fehérvár
- Sointu is elhagyja a Fradit
- Újabb finn hátvéd Dunaújvárosban