

Kógerék 2-2-re állnak az ECHL rájátszásában
Két mérkőzéssel folytatódtak a konferencia-elődöntők az ECHL-ben. Kóger Dániel csapata, a Florida továbbra is jól tartja magát esélyesebb ellenfelével, a Readinggel szemben. Az első két mérkőzést Readingben játszották, ebbel egyet hozott a Florida, így 1-1-es állásnál várták a két floridai találkozót. Szerdán újabb győzelmet sikerült aratni, az utolsó gólt üres kapura lőve szereztek 4-1-re nyerték meg a találkozót.
A szombati, negyedik találkozó már jóval izgalmasabban alakult. A Florida szerzett vezetést, majd a Reading egyenlített és a vezetést is átvette. Egy perccel a játék vége előtt sikerült egyenlítenie a hazaiaknak, amivel hosszabbításra mentették a meccset. Ott azonban a Reading koncentrált jobban és az ötödik percben megszerezte a mindent eldöntő találatot, 3-2-re megnyerve a mérkőzést.
Így összesítésben 2-2-re állnak a felek, a következő mérkőzést szombaton játsszák, ismét Floridában. Kóger sajnos egyik mérkőzésen sem játszott, mint azt a csatár blogunknak elmondta, egy jó meccsre lenne szüksége, amin nyer is a csapat, mert eddig a két playoffmeccsből kettőt vesztettek vele. A jelek szerint az edzőnél jelenleg nem fér be az első három sorba. A magyar csatár most csak azt bánja, hogy amikor Rich Chernomaz hívta a klubedzőjét, akkor nem engedte el a budapesti világbajnokságra, amiről így lemaradt, miközben a tengerentúlon sem igen játszott.
Név | Csapat | Liga | H | A | P | ||
Bartalis István | Troja/Ljungby | Allsvenskan (SWE-2) |
10. (14) | 45 | 4 | 5 | 9 |
Fekete Dániel | VEU Feldkirch | AUT-2 | 5. (6) | 15 | 4 | 11 | 15 |
Hári János | Modo | Elitserien (SWE) |
5. (12) | 29 | 0 | 3 | 3 |
Hári János | Asplöven | Allsvenskan (SWE-2) |
11. (14) | 1 | 0 | 3 | 3 |
Hári János | Djurgarden | Allsvenskan (SWE-2) |
5. (14) | 12 | 2 | 4 | 6 |
Hentes Kristóf | GCK Lions | NLB (SUI-2) |
7. (11) | 46 | 5 | 10 | 15 |
Hetényi Zoltán | Cincinnati Cyclones | ECHL | 13 | 2,43 | 91,3% | ||
Hetényi Zoltán | Orlando Solar Bears | ECHL | 7 | 3,66 | 89,9% | ||
Kóger Dániel | South Carolina Stringrays |
ECHL | 22 | 5 | 5 | 10 | |
Kóger Dániel | Bakersfield Condors |
ECHL | 34 | 3 | 5 | 8 | |
Kóger Dániel | Florida Everblades | ECHL | 12 | 2 | 3 | 5 | |
Ladányi Balázs | Bolzano | Serie A (ITA) |
3. (10) | 13 | 2 | 3 | 5 |
Szélig Viktor | Briancon | Ligue Magnus (FRA) |
3. (14) | 29 | 2 | 10 | 12 |
Vas János | Dijon | Ligue Magnus (FRA) |
5. (14) | 31 | 17 | 28 | 45 |