Az elődöntőhöz képest is várok egy kis pluszt

   

“Amikor az első meccsen két meghatározó játékos is a kispadon találta magát 1-2 harmadon keresztül, elgondolkodott mindenki” – mondta a MOL Liga-döntő előtt Gál Sándor, aki február elején vette át újra a HSC Csíkszereda szakmai irányítását. 3-0-s érsekújvári sikerrel mutatkozott be, 8-ból 7 meccset megnyert vele az erdélyi csapat, ennél kevesebbel nem jutott volna rájátszásba.

– Minek köszönhető ez a hatalmas javulás?

– Általában minden csapatnál pozitív változást hoz egy edzőváltás, főleg akkor, ha a csapat tudása alatt teljesített a régi edzővel. A fiúk elhitték, hogy tudnak jól hokizni. Erre ebben az idényben is volt példa, de valamiért nem sikerült hosszú jó szériákat produkálniuk. Most elhitték, hogy megy ez is, tudnak folyamatosan jól és eredményesen játszani.

– Miként értékeli az Érsekújvárral játszott MOL Liga-elődöntőt?

– Az első és a harmadik mérkőzés nagyon nehéz volt, egyáltalán nem volt ennyire egyértelmű a párharc, mint amit a 3-0-s végeredmény mutat. Nagyon jó és sportszerű, fegyelmezett csapat a HC Nové Zámky, nem volt ekkora különbség köztünk. Robert Spisak csapata nagyon szimpatikusan csak a hokival foglalkozott, még jelentős hátrányban is az újabb gól elérésére gondolt.

Fotó: HSC Csíkszereda

 

– Mit változtatott a HSC-nél érkezését követően?

– Ahhoz, hogy magasabb teljesítményre legyen képes egy csapat, több játékosra van szüksége. Két szempontból is. Egyrészt a pihenés miatt frissebben tudnak  visszamenni a játékosok a jégre küzdeni. Másrészt van esély arra, hogy konkurencia alakuljon ki. A fiatalok esélyt kaptak megmutatni, vannak olyan jók, mint a légiósok. Ők persze ezt nem hagyhatják, ezért beleerősítenek. Ugyanígy nem akarnak lemaradni tőlük az idősebbek sem. Ha mindenkinek biztos a helye, ha mindig csak az a 2 vagy 3 sor játszik, akkor hamar kényelmessé lesznek a játékosok. Ilyen volt a HSC, amikor átvettem. Aztán amikor az első meccsen két meghatározó játékos is a kispadon találta magát 1-2 harmadon keresztül, elgondolkodott mindenki. Átbeszéltük a kialakult helyzetet, elmagyaráztuk nekik, hogy ők azért vannak a csapatnál, mert húzóembereknek kell lenniük. Partnerek voltak, megértették, az egyik légiós a következő meccsen mesterhármast lőtt, és kétszer annyit dolgoznak, mint addig tették.

– Mit vár a döntőtől?

– Nem lesz egyszerű, sima söpréses döntő. Mi is minden mérkőzésen nyerni szeretnénk. A végső győzelem a célunk. Sorba vesszük a meccseket, mindig csak a következővel foglalkozunk, most még szóba sem kerül a szerdai találkozó, mert a legfontosabb az első meccs. A rájátszás világa más. Egy ilyen szériában meghatározó, hogy bal vagy jobb lábbal kezd egy csapat a sorozatban, nagy jelentősége lehet az első meccsnek. Önbizalmat ad, befolyásolja a csapatok gondolkodását.

– Milyen állapotban van csapata?

– Zavartalan volt a felkészülésünk, egyedül a térdsérülés miatt korában az egész szezonra kidőlt Bíró Ottó hiányzik, rajta kívül sem betegünk, sem sérültünk nincs. Nem akarok titkolózni, mindenki játszik, aki rendelkezésemre áll, és a sorokon sem változtatunk, mert nincs okom. Ahogy eredményesek voltunk az Érsekújvárral szemben, a DAB-bal is úgy kezdjük a párharcot. 20+2 játékossal utaztunk tehát Dunaújvárosba, vasárnap éjfélkor indultunk.

– Milyen döntőre számít?

– Úgy érzem, jó döntő vár ránk. Az elődöntő színvonalához és tempójához képest is várok egy kicsi pluszt, a döntőre mindig sikerül még egy kis tartalékot előszedniük a csapatoknak. A HSC és a DAB a legtöbbször jó iramú, látványos hokit eredményező meccset játszott egymással. Remélem, hogy színvonalas, szórakoztató sorozat előtt állunk. Sportszerű, nagy küzdelemre számítok.

Dab.Docler–HSC Csíkszereda 2-0

   

A Dab.Docler rutinos hokival, érett játékkal nyerte a MOL Liga-döntő első mérkőzését az 50. percig egyenlő partnernek bizonyuló HSC Csíkszereda ellen. A látottak alapján a várakozásnak megfelelő, komoly sorozatra van kilátás. 1-0 a DAB-nak, de ne feledjük, a végén az a csapat nevet, amelyik a 4. győzelmet megszerzi.

Nagy iramban kezdődött a MOL Liga-döntő, ott folytatódott a küzdelem, ahol a magyarországi elődöntők végén abbamaradt. Kemény, de sportszerű játék folyt a jégen, kevés volt a technikai hiba. A Dab.Docler lépett fel támadólag, a HSC Csíkszeredánál egyértelmű törekvésnek tűnt a kockázatmentesség. A biztos védekezésből gyors kontrák vezetésére apelláltak.

A 8. percben alakult ki az első igazán nagy helyzet. A HSC alakított ki létszámfölényt, de Hurtaj passzát hatástalanította az egyszemélyes DAB-védelem. Aztán rögtön a másik oldalon forgott veszélyben a kapu, a DAB is létszámfölényt alakított ki, de a végén fölé szállt a korong. Ekkortól pörgött fel igazán a meccs, jöttek a helyzetek sorban, lüktetett a játék. Gól nem esett, pedig mindkét oldalon voltak nagy sanszok rá. A döntetlen reális volt, megfelelt a játék képének. Elröpült az első harmad, jó élményekkel várhattuk a folytatást.

A 2. harmad elején nagyon belekezdett a DAB, kicsit beragadt a HSC, Kozuch több óriásit védett, és volt szerencséje is. A fölény állandósult, de az erdélyiek szlovák kapusa bravúrokat sorát mutatta be, egyedül tartotta ekkor csapatát. Volt hogy öt másodpercen belül három ziccert fogott meg. A végtelenségig nem tarthatott ez, a 28. percben Nagy Richárd szerezte meg a vezetést. A fiatal hátvéd lőtte a bajnoki címet jelentő gólt Miskolcon, most pedig a MOL Liga-döntő első találatát szerezte. A DAB nagyon komoly pörgését siker koronázta. A HSC a bekapott gól után változtatott a játék képén, veszélyes támadásokat vezetett, de a végén mindig ott voltak a DAB-bekkek vagy Sevela. Akadt egy 49 másodperces kettős előny is a csíkiak számára, egy komolyabb lövésre futotta, Sevela jól zárta a lábát.

Az első két harmadban feltűnő volt Novak odadása, küzdése, állandóan letámadott, eredményesen zavarta meg a hazai korongfelhozatalokat. Dicséretes shifteket produkált. Hátul Kiss Ákost akadályozta meg a gólszerzésben szólóban, majd elöl gólhelyzetet teremtett, a következő jelenetben pedig emberelőnyt harcolt ki. Majd a harmad végén még egyet. Igaz, 37 másodperc múlva ő maga is kiült, egy peches magas bot miatt.

A második szünetbeli várakozásokkal szemben nem sikerült a HSC-nek átvennie az irányítást, nem tudott a DAB-nak esni a vendégcsapat. A Stephan Lundh edzette csapat szája íze szerint mentek tovább a dolgok. Kevesebb lett a helyzet, és talán az iram is csökkent némileg. A 49. percben egy ügyes és gyors akció végén Vaszjunyin Artyom megszerezte a dunaújvárosiak második gólját. Mindkét esetben Gröschl Tamás volt az előkészítő. Az izgalmakat kedvelőknek nem jött ez a gól jól, mert innentől kezdve más játék folyt a pályán. A hazaiak biztonsággal tartották az előnyt,m a vendégek nem voltak képesek gólt szerezni, támadásaiknak nem volt élük, talán a dinamika hiányzott. A kontrák viszont nagyon feküdtek a DAB-nak, többször is létszámfölényt alakítottak ki, de pontatlanok voltak a befejezések. Mindez nem fenyegette a Dab.Docler győzelmét, amely kapott gól nélkül nyert, és 1-0-ra vezet a MOL Liga-döntőben.

A második felvonásra egy napot kell várni, szerdán Dunaújvárosban 17.30-kor kezdődően kerül rá sor.

Stephan Lundh (Dab.Docler): “Nagyon jó csapat a HSC Csíkszereda, kemény mérkőzést játszottunk, amely alakulhatott volna másképp is. Ha Sevela nem véd ilyen jól a második harmadban, lehet, most nem mi örülünk. A harmadik harmadban viszont már sokkal jobban védekezett a csapatom, mint addig, így éltünk a lehetőséggel és megnyertük a meccset. Az biztos, hogy elöl is javulnunk kell, a folytatásban pontosabban kel lőnünk, mert egy gólon nagyon sok múlik, amikor ilyen közel van egymáshoz két csapat. A helyzetkihasználás nagyon fontos lesz szerdán is.”

Gál Sándor (HSC Csíkszereda): “A DAB megérdemelten nyerte meg ezt a mérkőzést. Sajnos nem sikerült gólt lőnünk, anélkül pedig nincs miről beszélni. Helyenként szétesett a játékunk, túl nagy volt a távolság a hátvédek és a csatárok között, így nem tudtunk kellőképpen építkezni előrefelé. Ezzel együtt nem volt ez egy rossz meccs, kis szerencsével szorosabban is alakulhatott volna. Egy kis fáradtságot láttam a csapaton, most pihenünk egyet, kielemezzük a meccset, és szerdán újult erővel megpróbálunk nyerni.”

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

 

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 2000 néző. Játékvezetők: Kincses, Nagy, Pálkövi, Gangel.
Sevela: 100% (Kiss T.)
K
Kozuch: 94,6% (Ruczuj)
Lindgren, Kiss D., Kiss Á., Galanisz, Szappanos
1
Adorján, Góga, Novák, Hurtaj Lubomir, Mihály
Hüffner, Nagy R., Peterdi, Mihálik, Azari
2
Kósa, Papp Sz., Molnár Zsolt, Moldován, Fadrny
Chvatal, Tőkési, Vaszjunyin, Gröschl, Virág
3
Nagy I., Flinta, Kmit, Becze, Tranca
Szabados, Papp Cs., Papp V., Strenk
4
Molnár Sz., Bors, Molnár Zsombor, Szőcs, Bíró T.
Stephan Lundh, Szilassy Zoltán
E
Gál Sándor, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 27:39 DAB Nagy R. Gröschl Hüffner
2-0 48:50 DAB Vaszjunyin Gröschl Kiss D.
37 Kapura lövések száma 31
6 Kiállításpercek 6
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum