

Az UTE-Vasas már döntős
Másodszor is legyőzte a Debrecent az UTE-Vasas juniorcsapata a juniorbajnokság elődöntőjében, és ezzel a negyedik kerületi vegyescsapat az első döntős. Kovács és Reiter szerzett vezetést a hazaiaknak az első 20 percben, amit Fliszár toldott meg a szünet után. Az utolsó 20 percben zajlottak az események, kiállítások, fegyelmik követték egymást, és az utolsó 5 percre újabb gólok is maradtak. Előbb Bata növelte négyre a hazai gólok számát, majd Elekes szépített, a lefújás előtt pedig Sommer állította be az 5-1-es végeredményt, amellyel a fővárosiak már döntősök.
A másik ágon még csak az első meccsnél tart a Fehérvár és az MTK-FTC. Az akadémisták az első perctől óriási fölényben játszottak, csak a győzelem nagysága volt kérdéses. Végül két számjegyű lett az eredmény, a vendégeknek pedig a szépítő gól sem jött össze. Vincze 3, Hajós és Tóth Gergő 2-2, Hamvai, Pillók és Németh 1-1 góllal járult hozzá a 10-0 arányú győzelemhez. Aligha kérdéses, hogy a döntő másik nagy várományosa nyert ezen a meccsen.