

Kirúgták a Ku Klux Klánnak öltözött szurkolókat
Nem vicceltek az amerikai középiskolás bajnokságban.
Egy amerikai középiskolás bajnokság elődöntőjének egyik mérkőzésén a Red River High a Davies High csapatát fogadta. Három diák úgy érezte, legadekvátabban Ku Klux Klán-os csuklyában szurkolhatnak csapatuknak. Nem mindenki értette azonban a “viccet”, következésképpen súlyos árat kellett fizetniük a nem túl intelligens tréfáért. Valaki ugyanis lekapta őket, és persze azonnal kitwittelte, megkérdezvén hogy vajon az egész iskola rasszista-e.
A dolog mögött nem lehet nem szándékos provokációt feltételezni, hiszen a Davies High középiskola Ronald Davies egykori bíróról kapta a nevét, aki sokat tett a középiskolai faji szegregáció felszámolása ellen. Az iskola vezetése elhatárolódott, a diákokat azonosították és azonnali hatállyal el is bocsátották az iskolából.