A játékosok egymással is vitáznak a lockoutról

 

Ovecskin egyértelműsítette, nincs helye a kibeszélésnek: “Nekünk, játékosoknak ki kell tartanunk egymás mellett.”

Miközben a tulajdonosoknak egymillió dollárba kerül minden egyes, a kollektív tárgyalásokat érintő nyilatkozat, a játékosoknál nagyobb a demokrácia. Ezt ki is használja a média mindenhol, ami néhol segíti a vezetést, néhol megbomlani látszik az egységfront. Az elmúlt egy hétben a nyilatkozó játékosok többsége frusztráltságának és reményvesztettségének adott hangot a megállapodás megszületésével kapcsolatban.

Így tett a Detroit veterán csatára, Todd Bertuzzi is, aki épp ezen a héten nyilatkozott úgy, hogy újabb egy évet lát elveszőben a tárgyalások megakadásával és egyáltalán nem optimista a folytatást illetően. “Az a legnagyobb baj, hogy évekbe telik majd, míg ugyanekkora bevételeket tudunk megtermelni. Az emberek egyre idegesebbek már. Nem úgy vannak vele, hogy Á, nem érdekel! Majd visszajövök, ha elkezdik. A szurkolóink tényleg egyre idegesebbek. El fognak jutni arra a pontra, amikor már nem fogja őket érdekelni, hogy mi történik. Elegük van már abból, hogy mindkét oldal ugyanazokat a dolgokat hajtogatja. És ki hibáztathatná őket ezért? Ez tényleg frusztráló.”

Roman Hamrlik és Michal Neuvirth ennél tovább mentek, amivel nem vívták ki játékostársaik elismerését. Hamrlik nemtetszésének adott hangot azzal a stratégiával kapcsolatban, amit Donald Fehr, a játékosok szakszervezetének vezetője alkalmaz. Szerinte mielőbb meg kellene állapodni, mert így csak egy évet és rengeteg pénzt vesztenek el. Egyben azt is javasolta, hogy ha Fehr nem tud megegyezni, hagyja ezt a munkát másra. “Huszadik éve játszom a ligában, ez lesz a harmadik lockoutom. Összesen 14 játékos mondhatja ezt el magáról, úgyhogy azt hiszem, kivívtam magamnak a jogot, hogy elmondjam, amit gondolok. Talán azt gondolják, önző vagyok, de a hoki önző játék. Szerintem az idő ellenünk dolgozik. Úgy gondolom, hogy ez nem szól másról, mint két túl büszke csoport közötti harcról. Meg kell egyezzünk. Én támogatom Fehrt, de azt gondolom, nekünk mint játékosoknak kicsit jobban kell őt afelé terelnünk, hogy mielőbb minél jobb egyezséget kössön.” Az ezt követő kirohanások után Neuvirth kiállt csapattársa mellett, mondván, ez a mostani lockout csak néhány szupersztárnak jó, a játékosok többségének nem.

Erre már Sidney Crosby is reagált. Az európai kiruccanás gondolatával kacérkodó játékos elmondta, érthető hogy egyre több játékos egyre frusztráltabb. Éppen ezért “Joguk van elmondani, mit gondolnak. És őszintén szólva egyszerűen lehetetlen, hogy 750 játékos ugyanannak a kérdésnek minden apró részletéről ugyanazt gondolja. Meg tudom érteni Hamrlikot, hiszen ez az ő harmadik lockoutja. Talán úgy gondolta, lenne még pár éve játszani, erre ez történik. Biztosan több mint frusztrált lehet most, ehhez mindenkinek joga van.”

Ovecskin kevésbé volt megértő csapattársával szemben: “Egy csapatban játszottam vele tavaly és mindig is azt mondta, amit gondolt. Ezúttal azonban nincs itt az ideje, hogy azt mondjuk, amit gondolunk. Ezt elmondhatod a kocsmában vagy baráti társaságban, de a médiának nem mutathatod, hogy ideges vagy. Nem értek vele egyet és nagyon csalódott vagyok a nyilatkozata miatt. Nekünk, játékosoknak ki kell tartanunk egymás mellett, egy csapat vagyunk, még ha néhányan le is vannak törve.”

Cimkék: , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
március 24., péntek
ROM 17:30 BRASCC 5-4VÉGE
U16 19:40 MACAVS 1-4VÉGE
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
U18 18:40 SCCUTE 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk