53. győzelmét szerezte a New York Rangers

   

Az NHL-tabellát vezető manhattaniek ezzel beállították a franchise-rekordot. Stílusosan szerezte meg első győzelmét Jesper Wallstedt.

A Little Caesars Arenában az egyaránt a rájátszásra hajtó Detroit fogadta a Buffalót. Az igazi playoffcsatának is beillő mérkőzést végül a Red Wings nyerte 3-1-re, annak ellenére, hogy a lőlapon 38-24 szerepelt a Sabres javára. Érdekesség, hogy a Detroit már a nyolcadik percben hárommal ment, a végeredmény pedig az első negyedóra végére kialakult. A győzelemmel a Detroit fellépett a második wild card-helyre – letaszítva onnan a Pittsburghöt -, a Sabres viszont ezzel a vereséggel gyakorlatilag minden reális esélyét elvesztette a playoffra.

Az időben később kezdő Washington nagyon fontos pontot veszített az Ottawa ellen, így nem tudta pontszámban utolérni a Detroitot. A Capitals kétszer is vezetett, de a Senators Mark Kastelic, majd Ridly Greig révén egyenlített, a ráadásban pedig Jake Sanderson révén a győzelmet is megszerezte. A fővárosiak egymás után a hatodik mérkőzésüket veszítették el.

Jesper Wallstedt megadta a módját első NHL-sikerének. A Minnesota kapusa debütmeccsét még elvesztette a legmagasabb szinten, a másodikat viszont már shutouttal hozta le a Chicago csarnokában. A 24 védést bemutató svéd U18-as világbajnok mellett a duplázó és egy találatot előkészítő Kirill Kaprizov játszott kiemelkedően.

Jesper Wallstedt

A forduló második hibátlan kapusteljesítményét a Carolina hálóőre, Frederik Andersen szállította, aki 23 védéssel nullázta le a Columbust. Andersennek ez volt a 294. sikere 494 találkozón, ezzel megdöntötte Braden Holtby rekordját az első 500 mérkőzésen szerzett győzelmek tekintetében: a Washingtonnal Stanley Kupát nyerő amerikai 34 éves hálóőr az első félezer találkozón 293 sikerig jutott.

Az Arizona a San José otthonából hozta el a pontokat egy 5-2-es győzelemmel, ezzel besöpörte a hárommeccses alapszakaszt riválisával szemben, amire legutóbb az 1997/98-as szezonban volt példa. Az SAP Centerben az utolsó negyedóra volt a döntő, amikor a Coyotes háromszor mattolta a Sharks védelmét. A vendégeknél Lawson Crouse, Nick Schmaltz, valamint Clayton Keller is góllal és gólpasszal zárt, sőt utóbbi játékos 11 mérkőzésre nyújtotta pontszerző sorozatát.

A Prudential Centerben minden játékrész és a hosszabbítás is döntetlenre végződött a New Jersey és a Nashville között, így kettejük csatája szétlövésbe torkollt. Itt annak a Ryan O’Reillynak az egyetlen találata döntött, aki a rendes játékidőben előkészítette a Predators mindkét gólját, a Nashville neki köszönhetően 3-2-re győzött tehát.

Az NHL-tabellát vezető New York Rangers 5-2-re verte a Montrealt, s megszerezte idei 53. győzelmét, amivel beállította a 2015-ös franchise-rekordot. A Rangerst ki más tolhatta volna, mint Artyemij Panarin, aki ezúttal 1+3-mal járult hozzá a győzelemhez. Chris Kreider a 109. emberelőnyös gólját lőtte a New Yorkban, ezzel megelőzte Rod Gilbert-t (108), és feljött a második helyre Camille Henry (116) mögé.

A St. Louis büntetőkkel győzött Anaheimben, ezzel életben tartotta a playoffról szőtt reményeit. A Blues már a rendes játékidőben is behúzhatta volna a meccset, hiszen végig vezetett a mérkőzésen – kétszer még két góllal is -, de a Ducks minden alkalommal vissza tudott jönni. 5-5 után jöhettek a rávezetések, ahol már nem volt gólzápor: a korábban három gólpasszt kiosztó Jordan Kyrou egyetlen találata döntött. A St. Louis egymást követő második évben söpörte be az alapszakaszt az Anaheim ellen.

A Central-csoport elsőségéről döntő meccset játszottak Denverben, ahol a Colorado fogadta a Dallast. A találkozó kezdetén a Stars előnye három pont volt közvetlen riválisa előtt, ez viszont ötre nőtt négy találkozóval a zárás előtt, köszönhetően a texasiak gólzáporos, 7-4-es győzelmének. A csoportrangadó a mérkőzés derekán 2-2 után dőlt el, amikor is a vendégek bő öt perc alatt három emberelőnyös gólt szereztek Roope Hintz, Tyler Seguin és Mason Marchment révén. A Dallas az előző 10 meccséből a kilencediket húzta be, az Avalanche ezzel szemben csak csak kettőt a legutóbbi hétből.

NHL, április 7.:

Detroit–Buffalo 3-1

Chicago–Minnesota 0-4

Carolina–Columbus 3-0

San José–Arizona 2-5

Washington–Ottawa 2-3 h.

New Jersey–Nashville 2-3 b.

NY Rangers–Montreal 5-2

Anaheim–St. Louis 5-6 b.

Colorado–Dallas 4-7

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum