Lépéselőnyben a DVTK Akadémia

   

A FEHA19 a Dunaújváros kisöprésével már bejutott az U21-es fináléba, a miskolciak hétfő este akár csatlakozhatnak is hozzájuk.

Hatalmas csatát hozott a DVTK Akadémia és az Újpesti Jégkorong Akadémia elődöntőjének harmadik mérkőzése. Laskawy Ferenc szerezte meg a vezetést a fővárosiaknak, ezt még az első harmadban kiegyenlítette Orosz Dominik. A 43. percben Nyemcsinov révén már a DVTK-nál volt az előny, majd öt perccel a vége előtt a második gólját ütő Laskawy hosszabbításra mentette a találkozót. A 20 perces ráadás nem hozott döntést, a büntetőpárbajból a Jegesmedvék jöttek ki jobban, Nyemcsinov mellett Makai Miklós is betalált Papp Áronnak. A DVTK Akadémia így 3-2-re megnyerte a harmadik felvonást, s összesítésben 2-1-re vezet az ÚJA ellen, azaz hétfő este akár döntőbe is juthat.

A másik ágon a FEHA19 három mérkőzés alatt abszolválta az elődöntőt, miután a harmadik, a dunaújvárosi jégleemgedés következtében Székesfehérváron megrendezett csörtét is behúzta 5-1-es végeredménnyel. A második szünetre Nagy Benjámin szépítő góljának köszönhetően 2-1-es fehérvári vezetéssel mehettek a csapatok, majd a 43. és a 46. perc között három gólt ütve lezárta a mérkőzést a FEHA19. Tokaji Viktor csapatából Farkas László, Szöllősi Csaba, Anze Zezelj, Fekete Alex és Keceli-Mészáros Mátyás voltak eredményesek, Csibi Dávid 95%-kal védett.

DVTK UJA U21
Fotó: Nagy Gábor Sándor / DVTK Akadémia

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum