![](http://www.jegkorongblog.hu/wp-content/themes/jegkorongblog_2.2.6/asset/jkb_fejlec.png)
![](http://www.jegkorongblog.hu/wp-content/themes/jegkorongblog_2.2.6/asset/pakk.png)
Három uráli csapat jutott a legjobb négy közé
Az Európát és Ázsiát elválasztó hegylánc környékéről az Avtomobiliszt, a Metallurg és a Traktor is elődöntős a KHL-ben.
A keleti csapatok dominanciáját hozta a negyeddöntős fázis a KHL-ben. A legjobb nyolc között az eddig megszokottakkal ellentétben vegyítették a két főcsoport tagjait, a nyugati–keleti párharcokból négyből három esetben utóbbiak kerültek ki győztesen. Az egyetlen nyugati továbbjutó a Lokomotiv volt, a jaroszlavliak drámai körülmények között gyűrték le az Avangardot: az omszkiak 0-2-es összesített hátránynál edzőt váltottak, az új trénerrel sikerült hetedik meccsig húzni a negyeddöntőt, ám ott a Lokomotiv 2-0-ra győzött és 4-3-as összesítéssel jutott a legjobb négy közé. A másik három csata keleti sikert hozott: a főcsoportgyőztes Metallurg 4-2-vel búcsúztatta az Ilja Kovalcsukkal felálló Szpartakot, az ötödik kiemelt Avtomobiliszt 4-1-gyel vetett végett a nyugati második SZKA szezonjának, míg a keleten hatodik Traktor egyenesen kisöpörte a nyugati első Dinamo Moszkvát.
A Gagarin Kupa-döntőbe jutásért a Lokomotiv a Traktorral, míg a Metallurg az Avtomobilissztal méri össze erejét.
A KHL-rájátszás harmadik körének párharcai:
Lokomotiv (nyugat, 3.)–Traktor (kelet, 6.)
Metallurg (k, 1.)–Avtomobiliszt (k, 5.)
A KHL-rájátszás második körének párharcai:
Dinamo Moszkva (nyugat, 1.)–Traktor (kelet, 6.) 0-4
Avangard (k, 2.)–Lokomotiv (ny, 3.) 3-4
Metallurg (k, 1.)–Szpartak (ny, 4.) 4-2
SZKA (ny, 2.)–Avtomobiliszt (k, 5.) 1-4
A KHL-rájátszás első körének párharcai:
Nyugat:
Dinamo Moszkva (1.)–Dinamo Minszk (8.) 4-2
SZKA (2.)–Torpedo (7.) 4-1
Lokomotiv (3.)–CSZKA (6.) 4-1
Szpartak (4.)–Szeversztal (5.) 4-1
Kelet:
Metallurg (1.)–Amur (8.) 4-2
Avangard (2.)–Lada (7.) 4-1
Szalavat Julajev (3.)–Traktor (6.) 2-4
Ak Barsz (4.)–Avtomobiliszt (5.) 1-4
További cikkek
- Megreformálnák a hosszabbítást a KHL-ben
- Az év gólja születhetett volna meg az év meccsén
- A KHL kilép az IIHF és az orosz szövetség égisze alól
- Ennél látványosabban nehéz kiütni az ellenfél kezéből a botot
- Nyikita Zajcev hazatért
- Így ütközték le egymást a csapattársak
- Alalikin lacrosse-gólja vitte a prímet a KHL-es fiataloknál
- 59%-os hatékonyságot hozott az edzői challenge a KHL-ben
- Tizenöt év különbség, ugyanaz a bánat