Kaprizov-triplával nyert a Minnesota

   

Az orosz szélsőnek ez volt idén a harmadik mesterhármasa, ennyit idén csak Auston Matthews (6), Brock Boeser (3) és Zach Hyman (3) tud felmutatni.

Egymás után a második mérkőzését nyerte az Arizona azt követően, hogy az ezt megelőző 14 összecsapását kivétel nélkül elbukta. A Coyotes a Washington vendége volt, és meglepően könnyedén győzött 5-2-re a három pontot szerző Dylan Guenther vezetésével. A 2021-es draft kilencedik választottja karrierje során először jegyzett három egységet.

A New Jersey már a 15. másodpercben megszerezte a vezetést Los Angelesben, de mint később kiderült, több nem volt a Devilsben ezen az estén. A Kings simán győzött 5-1-re a mesterhármast szerző Phillip Danault és a három pontot szerző Kevin Fiala jóvoltából. Fiala találatát Anze Kopitar és Drew Doughty készítette elő. A párosnak ez volt a 300. gólja, amit együttesen készített elő. Az NHL történetében ettől jobb csatár – hátvéd páros mindössze kettő volt: Wayne Gretzky és Paul Coffey, akik 350. gólt készítettek elő együtt, valamint a Phil Esposito, Bobby Orr (306) páros.

Phillip Danault

A Winnipeg úgy győzött Buffalóban 5-2-re, hogy az öt góljából négyet az utolsó kilenc percben szerzett. A Jets minden gólját más-más játékos lőtte, a győztes találatot Morgan Barron szerezte.

A mesterhármasig jutó Kirill Kaprizov mentette meg a Minnesotát a San José ellen. A Sharks hiába vezetett már kettővel északon, a Wild fordítani tudott Kaprizov vezérletével. Az idei harmadik tripláját szerző orosz szélső négy perccel a vége előtt állította be a 4-3-as végeredményt. Kaprizov az utolsó góljával elérte a 300 pontos határt, amihez 258 mérkőzésre volt szüksége. Ez az aktív játékosokat figyelembe véve az ötödik legjobb eredmény Sidney Crosby (219), Alekszandr Ovechkin (237), Connor McDavid (240) és Jevgenyij Malkin (240) mögött.

A vancouveri Casey DeSmith közel két hónap után védett ismét győztes meccsen. A Canucks az Anaheim vendége volt, DeSmith pedig 17 hárítással járult hozzá a 2-1-es győzelemhez, így január 9-e után hagyhatta el ismét győztesen a pályát.

Nem sok izgalom volt Edmontonban, ahol az Oilers egy sima 6-1-es sikerrel lépett át a Pittsburghön. Zach Hyman kettőt vágott, Leon Draisaitl három gólpasszt adott, Connor McDavid pedig két ponttal 11 meccsre nyújtotta a pontszerző sorozatát.

NHL, március 3.:

Washington–Arizona 2-5

Los Angeles–New Jersey 5-1

Buffalo–Winnipeg 2-5

Minnesota–San José 4-3

Anaheim–Vancouver 1-2

Edmonton–Pittsburgh 6-1

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum