Hydro Fehérvár AV19–Pustertal Wölfe 3-2

   

A Volán egy 3,7 másodperccel a vége előtt kihasznált ötperces előnnyel a negyeddöntő második meccsét is hátrányból fordítva húzta be, ezzel 2-0-s összesített előnnyel utazhat a csütörtöki, brunecki folytatásra.

Kiss Dávid kisebb változtatásokat eszközölt a sorokban: sérülés miatt kimaradt Leclerc, Leavens lépett feljebb Mihály és Bartalis mellé a második sorba, míg a helyén Laberge rohamozott Atkinson és McGauley társaként. A kapuban ezúttal is Roy kezdett.

A vasárnapihoz hasonlóan kezdődött a két csapat második rájátszásmeccse is: lendületes Volán-korongbehozatalok és blokkban elakadó lövések jellemezték az első perceket. A gyors gól is megvolt, sajnos ezúttal a vendégek szerezték: a 3. percben először értek oda a fehérvári kapu elé, Deluca megnyerte a maga párharcát, kiküzdött korongját Kasastul tűzte rá a kékről, a kipattanóra pedig Sill ért oda elsőként (0-1). A vezetés megszerzése után játszhatta saját hokiját a vendégcsapat, kőkeményen beleálltak a párharcokba, csírájában elfojtva a Volán-támadásokat. Az előrejátékuk is egyszerű, de hatékony volt, Roy több nagy védést is bemutatott. A 9. percben újra a hazai hálóőr mentett nagyot, a legjobb ütemben kiszúrt a bárddal, amivel felszabadított a berobbanó csatárok elől. A 13. percben Hári remek korongot tálalt Stipsicz elé, akinek ziccerét Smith védte. Az addigi legnagyobb fehérvári helyzet maradt ki. Atkinsoné volt az első kiállítás, sikerült kivédekezni az emberhátrányt. A hajrában Kuralt, majd újra Stipsicz került helyzetbe, mindhiába, egyenlíteni nem sikerült. A farkasok célhokija egygólos előnyt ért számukra a nyitó harmad végén.

Álomszerűen kezdődött a középső felvonás: Hári kerülte meg a kaput az alapvonal mögött, „megcsáklyázták”, de a szabálytalankodó, majd elcsúszó hátvéd beakadt ütője sem akadályozta meg, hogy Kuralthoz passzoljon, aki köténygóllal kiegyenlített (1-1). Ritmust fogott a Volán, a sokütközéses játékban ezúttal a farkasok vesztették el a fejüket. A fehérvári emberelőny nem volt rossz, Leavens ütemtelen lövése kis híján meglepte Smitht. Öt az ötben is dominált a magyar csapat, Stipsicz lágy passza okozott riadalmat a bruneckieknél. A meccs derekán újra lendületet talált a Pustertal, szerencsére kihagyták a helyzeteiket, míg a mieink Laberge révén veszélyeztettek. A 33. percben már úgy tűnt, sikerül kijuttatni a harmadból a pakkot, Akeson máshogy gondolta, a korong Schofieldhez került, aki Morley-val lövetett gólt (1-2). Jó cserék követték egymást, szerencsére nem nőtt tovább a vendégelőny. A hajrára egy Volán-fór jutott, Leavens rátett korongja kijött Smithről, a kavarodásban a bekkek találták meg előbb. Negyven perc után, akárcsak egy nappal korábban, 2-1-re a farkasok vezettek, bízhattunk az egy nappal korábbihoz hasonló folytatásban.

Leavens lövése vezette fel a záró játékrészt, majd Kuralt kísérletei következtek, Smith állta a sarat. Jól mentek a lábak, megvolt az egyenlítéshez szükséges energia. A látogatók kullancsstílusú letámadása továbbra sem ízlett a mieinknek, a kínálkozó lehetőségeiket pedig lövésig vitték Petanék. Terbócs beszáguldott a harmadba, fonákja nem ért célt. A kapu előtti tumultusban Magosi kiharcolt egy emberelőnyt. Hősiesen védekeztek a vendégek, jól tolódott a négyszög, jól is blokkoltak, nem sikerült egyenlíteni. Fordult a kocka, Terbócs vitte le ellenfelét egy kisbüntetésért cserébe. Hári emberhátrányban is korongot lopott, majd gyönyörű csuklómozdulattal a felsőbe varázsolta a pakkot (2-2). Nem estek kétségbe a dél-tiroliak, nagyon kellettek Roy védései, hogy ne kerüljünk újra hátrányba. A hajrában Frycklund akasztásért kapott kettő percet, Catenacci pedig a sípszó után teljesen feleslegesen letaglózta Robertsont, öt perc plusz véglegessel befejeződött számára a mérkőzés. Hiába támadtunk 5 a 3 ellen, fantasztikusan védekezett a pustertali speciális egység, helyzetet sem tudtunk kialakítani. Az egyik kiállított visszajött, maradt a szimpla fór, úgy tűnt, ezúttal is hosszabbítás dönt. Az utolsó pillanatban azonban Kuralt kapott korongot a kapu előtt, estében is hátra passzolt, az érkező Campbell pedig a hálóba bombázott (3-2). A hangrobbanástól még a sokat látott Raktár utcai csarnok falai is megremegtek. Három másodperc maradt az órán, ez már semmire nem volt elég. A meccs nagyobb részében a HC Pustertal akarata érvényesült, viszont akárcsak a minap, ezúttal is a végsőkig harcoló Hydro Fehérvár AV19 nyert. Háriék így 2-0-s párharcelőnnyel utazhatnak Dél-Tirolba, ahol szintén kétszer mérkőznek majd meg egymással a csapatok.

A Fehérvár összeállítása:

Roy (Horváth D.) – Magosi, Hári, Kuralt, Fournier, Campbell – Mihály Á., Bartalis, Leavens, Stipsicz, Nilsson – Atkinson, McGauley, Laberge, Robertson, Phillips – Ambrus G., Németh K., Terbócs, Ambrus Cs., Kiss R.

A Pustertal elleni negyeddöntő menetrendje:

március 3., vasárnap, 17:30: Hydro Fehérvár AV19–Pustertal Wölfe 3-2 h.
március 4., hétfő, 19:15: Hydro Fehérvár AV19–Pustertal Wölfe 3-2
március 7., csütörtök, 19:45: Pustertal Wölfe–Hydro Fehérvár AV19
március 8., péntek, 19:45: Pustertal Wölfe–Hydro Fehérvár AV19
március 11., hétfő, 19:15: Hydro Fehérvár AV19–Pustertal Wölfe (ha szükséges)
március 13., szerda, 19:45: Pustertal Wölfe–Hydro Fehérvár AV19 (ha szükséges)
március 16., szombat, 17:30: Hydro Fehérvár AV19–Pustertal Wölfe (ha szükséges)

Sorsolás
Tabella
Kanadai tábláz
at

Avs feh pus roy

fotó: Hydro Fehérvár AV19/Soós Attila

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum