![](http://www.jegkorongblog.hu/wp-content/themes/jegkorongblog_2.2.6/asset/jkb_fejlec.png)
![](http://www.jegkorongblog.hu/wp-content/themes/jegkorongblog_2.2.6/asset/pakk.png)
Két meccs alatt búcsúzott a hetedik Innsbruck
A Vorarlberg Pioneers hazai pályán lezárta a playoff-kvalifikációt, míg a Pustertal–Ljubljana párharcban döntő felvonás következik.
Az ICEHL-ben a második szezonját taposó Vorarlberg Pioneers először jutott be a bajnokság negyedöntőjébe, ezzel a tartomány első együttese lett, amely párharcot nyert a ligában. A Pioneers a vasárnapi idegenbeli győzelmét követően kedd este rekordszámú hazai közönség előtt lépett jégre a továbbjutásért. A liga frissen megválasztott MVP-je, Steven Owre 39 másodperc alatt megszerezte a vezetést feldkirchieknek, s bár ezt még ki tudta egyenlíteni az Innsbruck, a folytatásban átvette az irányítást az alapszakaszt csupán a 10. helyen abszolváló nyugat-ausztriai együttes: van Nes még az első harmadban visszaszerezte a vezetést, majd a középső felvonást a duplázó Owre vezetésével három góllal nyerve végül 5-2-re diadalmaskodott, így meglepetésre 2-0-s összesítéssel lezárta a párharcot. A tavaly negyeddöntőig jutó TIWAG Innsbruck idén tehát már a playoff-kvalifikációban elbúcsúzott.
A másik ágon harmadik mérkőzést rendeznek csütörtökön, miután az Olimpija a dél-tiroli vereségét követően otthon visszavágott a Pustertalnak. Az összecsapás első gólját ismét Catenacci szerezte a vendégektől, de Mahkovec még az első szünet előtt egalizált. A Ljubljana a második harmadban alapozta meg győzelmét, Mahkovec második találatával, illetve Simsic és Leskinen góljával 3-0-lal vitték el a játékrészt a szlovénok. A záró felvonásban eggyel közelebb jött a Pustertal, ám a hajrában a Ljubljana üres kapura, majd Bernard kapusnak is betalált, így 6-2-re megnyerte a második mérkőzést, egyenlítve a párharcban. A mindent eldöntő mérkőzést Bruneckben rendezik csütörtökön.
Sorsolás
Tabella
Playoff
Kanadai táblázat
Fotó: Vorarlberg Pioneers
További cikkek
- Megvan az ICEHL első japán hokisa
- Európa száz legjobb klubja között a Fehérvár
- Karol Csányiékkal vív hazai edzőmeccset a Fehérvár
- Hétfőtől bárki vásárolhat belépőt a Fehérvár hokimeccseire
- Második körös NHL-draftos Bécsben
- Kínai jégkorongozót igazolt az Asiago
- Egyből visszavághat a negyeddöntőért a Fehérvár
- Újabb NHL-draftos érkezett az ICEHL-be
- Kétszeres ECHL-bajnok hátvéd a Hydro Fehérvár AV19-ben