Nincs többé hetes szám Chicagóban

 

Chris Chelios meze a kilencedik, amelyet nyugdíjazott a Blackhawks.

Óriási ünnepséggel indult a vasárnapi Chicago–Detroit örökrangadó, ugyanis a mérkőzés előtt vonultatták vissza Chris Chelios hetes mezszámát. A mérkőzés kiválasztása nem a véletlen műve volt, hiszen a legendás hátvéd kilenc idényt húzott le a Chicagóban, majd innen került az Original Six-riválishoz, ahol további tíz szezont játszott.

Chelios NHL-es pályafutása Montrealban indult 1983-ban, miután a rekordbajnok 1981-ben kiválasztotta a második körben, az összesített 40. helyen. 1990-ben, hét idényt követően mint a nyolcvanas évek egyik legmeghatározóbb védője – egy Stanley Kupával és egy James Norris-trófeával a zsebében – került egy óriási üzlet keretében a Michigan-tó nyugati oldalára. A 28 éves védőért a Chicago nem kisebb névvel, mint annak a Denis Savardnak a játékjogával fizetett, akinek a 18-as meze szintén ott pihen a United Center mennyezetén. Chelios a szeles városban tovább növelte elismertségét a következő egy évtizedben: 1992-ben egészen a döntőig vezette a Blackhawkst, 1993-ban és 1996-ban ismét megkapta a legjobb védőnek járó elismerést, 1995-től pedig egészen a távozásáig kapitányként vezette a patinás klubot.

A chicagói évek után jött a már említett detroiti évtized, majd levezetésnek még 7 mérkőzés az Atlantában. Chelios teljes pályafutása során 1651 mérkőzésen 948 pontot (185 gól, 763, assiszt) szerzett, amiből a chicagói éveire 664 összecsapás és 487 (92+395) pont jutott. A rájátszásban 266 találkozón 144 pont (31+113) került a neve mellé, amiből 48-at szerzett a Blackhawks tagjaként. A két James Norris-trófea mellett a Chicago tagjaként háromszor került be az év csapatába, hatszor hívták meg az All Star-gálára és nyert egy Világkupát is, ahol ugyancsak bekerült a torna csapatába.

Chelios hetes számú meze a kilencedik, amit a Chicago visszavonultatott: korábban Glenn Hall (1), Keith Magnuson (3), Pierre Pilote (3), Bobby Hull (9), az említett Denis Savard (18), Stan Mikita (21), Tony Esposito (35) és Marián Hossa (81) részesült ebben a megtiszteltetésben.

image

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum