Hydro Fehérvár AV19–Asiago 4-2

   

A magyar együttes a 3+1 pontot gyűjtő Anze Kuralt és a három gólpasszt jegyző Hári János vezérletével győzött, sikerével átvette a vezetést az ICEHL-tabellán.

A továbbra is egysornyi hiányzóval küzdő Volán ezúttal is Erste Liga-játékosokkal kiegészülve fogadta az Asiagót. Az olaszok legutóbb 10-2-es zakóba futottak bele a Raktár utcában, érezhetően fűtötte őket a revánsvágy. A nagy igyekezetében fenékre huppanó játékvezető csalt ki először tapsot a hazai szurkolókból. Ami nem csoda, fásultnak tűntek Bartalisék. Az agilisan kezdő olaszok nekiugrottak a Volánnak, Roy nem unatkozott a ketrec előtt. A 4. percben erőfeszítéseiket siker koronázta, gyors háromszögelés után Vallati kapásgóljával megszerezték a vezetést (1-0). A folytatásban is kitartott a lendületük, szemlátomást nem feltartott kézzel érkeztek Székesfehérvárra. A harmad derekán emberelőnybe kerültünk, de nem sikerült kihasználni a fórt. Szó mi szó, nem is járt hozzá közel a Kiss-csapat. A hajrában aztán egy korongszerzést követően McGauley került helyzetbe, lövés helyett passzolt, így odalett a lehetőség. Jobban játszott az Asiago, a folytatásban gyorsabb és pontosabb passzokra és elsősorban támadásban több ötletre volt szükség a fordításhoz a váratlanul szívós és a testjátékban is erős olaszok ellen.

A szünet után szép korongszerzést követően kettő az egyben eljöttek Magosiék, de a passzt lefülelte a védő. A másik oldalon egy rossz átvétel okozott gondot, szerencsére a támadókat is meglepte a váratlan lehetőség, így nem lett nagyobb baj. Darált tovább a Volán, jól védekeztek a vendégek, kevés volt a helyzet. A kontrákra oda kellett figyelni, Saracino száguldott Roy kapuja felé, a játékvezetők les miatt megállították az akciót. A mérkőzés felénél Blaskót szabálytalanul satuba fogták a bekkek, jöhetett a második emberfór. Ebből sem sikerült egyenlíteni, a 34. percben öt az ötben viszont igen: Robertson passzolt az alapvonalon álló Kuralthoz, aki befelé nézett, majd passz helyett éles szögből a hálóba lőtt (1-1). Azonnal élet költözött a hazaiak játékába, az olaszok sem hagyták magukat, ez jót tett a meccsnek. Kuralt hagyta ott a korongot Hárinak, akinek lövését De Filippo tolta mellé. Szinte az ellentámadásból Roynak kellett kétszer is nagyot védeni, hogy ne kerüljünk megint hátrányba. Egyre erőteljesebb hullámokban jöttek a Volán-akciók, mígnem a 39. percben Kuralt kényszerítőzött Campbellel, majd a kapuba lőtte a fordítást jelentő gólt (2-1).

Gios előző harmadvégi kiállítása miatt emberelőnyben kezdhettük a záró felvonást. Kuralt közel járt az újabb találathoz, de nem járt sikerrel. Marchetti a vakoldalról ütközve felkente Fourniert a palánkra, aki elterült a jégen, majd csak a társak segítségével tudott lekorcsolyázni. A játékvezetők visszanézték az esetet, végül sima kétperces kisbüntetést adtak a vétkesnek. Háriék nemes bosszút álltak társukért: emberelőnyben Campbell lövésébe Kuralt szúrt bele, repülhettek a sapkák a mesterhármast szerző szlovén csatár tiszteletére (3-1). A már a csapat védjegyének számító remek záró játékrész ezúttal is rendben volt, ekkor már kétség nem férhetett hozzá, melyik a jobb csapat. Az 55. percben Gennaro emberelőnyös gólja csempészett némi izgalmat a mérkőzésbe (3-2), de Hári csodás passza után Németh Kristóf is eredményes volt szólóból, így megnyugodhattunk (4-2). A csapatkapitány ezúttal is kiválóan szervezett, három gólpasszt is kiosztott a társaknak. A vereséget egyre nehezebben viselő, sokat reklamáló vendégeken a kapuslehozatal sem segített. Sokáig nem hokizott jól Kiss Dávid tartalékos együttese, ráadásul újabb hátvéd dőlt ki a sorból, de keményen harcolva, szenzációs egyéni teljesítmények segítségével a harmadik harmadra felőrölte a motiváltan és jó játékkal kezdő ellenfelét, így 4-2-es sikernek örülhetett. A Hydro Fehérvár AV19 zsinórban negyedik győzelmével immár pontelőnnyel vezeti az ICEHL tabelláját.

A Fehérvár összeállítása:

Roy (Horváth D.) – Magosi, Hári, Kuralt, Fournier, Campbell – Leclerc, Bartalis, Mihály, Stipsicz, Robertson – Vértes, McGauley, Terbócs, Falus, Atkinson – Blasko, Németh K., Ambrus Cs., Csollák

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

avsasi_fehervar_asiago_kuralt

fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN INFO
Partnerünk
Archívum