Corona Brasov–Dunaújvárosi Acélbikák 3-2

   

A brassóiak izgalmas mérkőzésen otthon tartották a három pontot a DAB-bal szemben.

A hazaiaknál Dubeau, a vendégeknél Tóth kezdett, továbbá utóbbi együttesben első Erste Liga-meccsét játszotta az ukrán Valerij Raszkin. Gyors brassói találattal indult az összecsapás: a 3. percben az alapvonali oldalsó palánkról visszapattanó korong Pichéhez került, aki kapura húzott, majd fonákkal a hálóba emelt (1-0). Az első emberelőny is a házigazdáké volt, ebből is betaláltak. A 8. percben Koskinen ücsörgött a büntetőpadon, szépen megjáratták a korongot a barcaságiak, végül Zagidullin bombázott a kapuba (2-0). A harmad második részének elején tovább nőhetett volna a hazai előny, Szabó Krisztián lecsapott egy eladott korongra, önzetlen volt, a próbálkozást Tóth Balázs hárította. Nem sokra rá Williams tiszta lövőhelyzetbe cselezte magát, ő sem ért célt. Eseménydús pillanatok voltak ezek, a másik oldalon Koskinen bombája után a meccs addigi legnagyobb helyzete maradt ki: a korong a kapuvason és Dubeau kapuson is megpattant, mielőtt a gólvonal előtt keresztbe csorgott. A hajrára egy DAB-emberelőny maradt, mégis Valchar szólózhatott, Tóth Balázs bravúrral védett.

A szünet után igyekeztek, de nem tudtak közelebb zárkózni a dunaújvárosiak. A 27. percben már sikerrel jártak: emberelőnyben támadott a Corona, Sillanpää korongot szerzett, bár ketten szorongatták egy szép fakanálcsellel kibújt az őrizetből, majd a hálóba bombázott (2-1). A nehezen megszerzett szépítést könnyelműen eldobták maguktól a Fejér megyeiek. Bő két perccel később Maarnelát ketten támadták a védő harmadban, ám túlzottan nem szorongatták, ő mégis rossz megoldást választott, a korongeladás után pedig Cornet visszaállította a kétgólos különbséget (3-1). A folytatásban is a vendégkapusnak volt több dolga, akár a meccset is eldönthették volna az erdélyiek, mígnem a hajrá kezdetén Hadzinikolic közelijénél Dubeau védésére is szükség volt. A harmad végén a speciális egységeké lett a főszerep. Brassói fór következett, VanWormer maradt az üres kapuval szemben, de nem tudta már irányítani a korongot. A DAB is megkapta az esélyt, helyzetig sem jutott emberelőnyben.

A záró felvonás is dunaújvárosi fórral indult. Sokáig nem tudták feltörni az erdélyi reteszt, mígnem a kiállítás leteltekor gyönyörű háromszögelés végén Lorraine maradt üresen és könnyedén lőtt a hálóba (3-2). A játékosok továbbra is egymásnak adták a kilincset a büntetőpadon. A 44. percben Sillanpää veszélyesen ütközte le VanWormert, aki kissé kitekeredett testhelyzetben, fejjel csapódott a palánknak, szerencsére nem lett nagyobb baj az esetből. Felpörgött a Dunaújváros, záporoztak a lövések a brassói kapura, de Somogyiék közelről, távolról és szólóból sem tudták mattolni Dubeau-t, pedig a meccs megnyerésére elég helyzetet alakítottak ki. Öt az ötben aztán kiegyenlítetté vált az összecsapás. Szalma így is telibe trafálta a kapuvasat, szerencséje sem volt a látogatóknak. Egyre feszültebbé vált a mérkőzés, Szabó Krisztián és Léránt kapaszkodott össze. A végén Tóth kapus is lekorcsolyázott, de az eredmény már nem változott. Egy sok helyzetet hozó, változatos és szórakoztató meccs végén a Corona Brasov örülhetett.

Mindkét csapat a Gyergyói HK-val játszik legközelebb: a dunaújvárosiak pénteken Gyergyószentmiklóson folytatják túrájukat, míg a brassóiak vasárnap látják vendégül a címvédőt.

bradab_dubeau_elomaa

fotó: Corona Brasov

Nem kezdhetünk minden meccset kétgólos hátrányból

   

Vezetőedzői értékelések a szoros, 3-2-es Brassó–DAB összescsapást követően.

Dave MacQueen, vezetőedző, Brassó: “Először is, nagyszerű volt ismét telt ház előtt, itthon mindig a közönség a hatodik emberünk. Komoly energiát adnak, mi pedig remekük viszonoztuk a macidobálást – ez egy nagyszerű kezdeményezés a nálunk kevésbé szerencsés emberek és gyerekek számára, emelem kalapom a szurkolók előtt, hogy megcsinálták. Ami a meccset illeti, az első két harmad nagy részét kontrolláltuk, a másodikban pedig a támadóban töltöttük az idő nagy részét. Voltak lehetőségeink, amikor nem sikerült betalálnunk, pedig eldönthettük volna a meccset, és akkor nem alakult volna ilyen szorosan. A harmadik harmadbeli büntetéseink nem önzőségből származtak, és szerencsére mindet ki is védekeztük, de ez megadta az esélyt az ellenfélnek. Márpedig amikor egy csapat megérzi az esélyt, és a vér szagát, akkor ezt nehéz elvenni tőlük. De dicséret illeti a srácokat, az utolsó tíz percben komoly munkát végeztünk, amikor lehozták a kapusukat, még csak a harmadunkba sem engedtük be őket. Egyszóval nem játszottunk rossz meccset, csak néha elvesztettük a fókuszt.”

Niko Eronen, vezetőedző, DAB: “Hasonló volt a forgatókönyv, mint az előző négy meccsünkön: az ellenfél kétgólos előnyt szerzett, mi meg kezdhettük meg a visszakapaszkodást. A nyitó harmadban nem küzdöttünk elég keményen. Persze, az első gól balszerencsés körülmények között esett, de ilyesmi előfordul. Később feljavultunk, a harmadik harmadban pedig sok időt tölthettünk emberelőnyben, és jól is nyomtunk, ám a vas megakadályozott bennünket az egyenlítésben. De a lényeg, hogy jobban készen kell állnunk, jobban startolnunk, az nem történhet meg, hogy minden meccsen kétgólos hátrányból kell elkezdeni a kapaszkodást, mert ezzel a saját dolgunkat nehezítjük meg.

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 2023. dec. 7., csütörtök.
Dubeau: 93,1% (Polc)
K
Tóth: 94,0% (Kovács D. M.)
Williams, Piché, Valchar, VanWormer, Cornet
1
Svars, Maarnela, Szalma, Nemes, Dostalek
Boriszenko, Lowney, Kóger, Blackwater, Sills
2
Léránt, Sziszak, Ödman Hadzinikolic, Sillanpää, Koskinen
Holwell, Bors, Szabó K., Gajdó B., Zagidullin
3
Marosi, Blomberg, Somogyi, Lorraine, Elomaa
Kovács E., Kovács M., Rokaly-Boldizsár
4
Raszkin, Atamancsuk, Strenk, Szabó Cs., Károly
Dave MacQueen, Strenk Hunor
E
Niko Eronen, Revák Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:34 BRA Piché
2-0 07:20 BRA PP Zagidullin Boriszenko
2-1 26:22 DAB SH Sillanpää Tóth
3-1 28:48 BRA Cornet VanWormer
3-2 42:29 DAB Lorraine Ödman Hadzinikolic Elomaa
50 Kapura lövések száma 29
16 Kiállításpercek 10

Sillanpää szép csel után lőtt emberhátrányos gólt

   

A Corona–DAB videó-összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 27., kedd
EL 17:30 SCCGYE 3-4 HVÉGE
AL 20:30 DBFASP 4-1VÉGE
február 28., szerda
EL 18:30 FHAUTE 8-6VÉGE
EL 18:30 FTCDEB 4-3VÉGE
február 29., csütörtök
EL 18:00 UTEBJA 2-7VÉGE
március 1., péntek
EL 17:30 BRAMIS 3-0VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 0-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 6-1VÉGE
EL 18:30 FHABJA 0-1VÉGE
március 2., szombat
EL 15:30 DABDEB 1-8VÉGE
EL 17:30 BRAUTE 1-8VÉGE
EL 17:30 GYEFTC 4-1VÉGE
AL 18:00 LHLASP 13-0VÉGE
AL 19:00 SZGÓHA 7-6VÉGE
AL 20:00 FTCETO 4-7VÉGE
AL 20:30 DBFWRM 2-4VÉGE
AL 20:30 VASSPC 11-1VÉGE
március 3., vasárnap
ICEHL 17:30 AVSPUS 3-2 HVÉGE
EL 17:40 BJAFHA 4-2VÉGE
március 4., hétfő
ICEHL 19:15 AVSPUS 
március 5., kedd
EL 18:30 DABFTC 
EL 18:30 MISFHA 
EL 18:40 BJAUTE 
Partnerünk
Archívum