Kontroll a buborékban és azon kívül

 

Avagy mennyire versenyképes nemzetközi szinten az, amivel itthon le lehet uralni a mezőnyt?

A magyar bajnoki címvédő FTC-Telekom egészen remek formát fut. Legutóbbi vereségét több, mint egy hónapja, október 26-án szenvedte el az Erste Ligában, az azóta eltelt időszakban 10 meccses győzelmi szériát épített fel Fodor Szabolcs együttese úgy, hogy a megszerezhető 30 egységből 29-et be is gyűjtött – az egyedüli pontvesztés a BJAHC elleni hosszabbításos sikerről datálódik, több mint egy hónappal ezelőttről. Nem meglepő módon ez a sorozat egyben a tabella élére is repítette a zöld-fehéreket.

Az október végi-november eleji eredmények alapján egész jó ütemben jött a Kontinentális kupa olaszországi fordulója, hiszen a sorozatos győzelmek és sikerélmények olyan lendületet is adhattak volna papíron a Ferencvárosnak, ami a KK fordulóra is kihathat. Ugyanakkor egy olyan csapat számára, amely nagyon ritkán lép ki saját bajnokságának buborékjából, mindig komoly kihívást jelent egy ilyen megmérettetés ellenfelektől függetlenül, hiszen ilyenkor rövid idő alatt, személyes tapasztalat és közvetlen minta hiányában kell az alapjátékot folyamatosan faragni, és alkalmazkodni az aktuális riválishoz. És ennél a pontnál meg is érkezünk az első kérdéskörhöz, jelesül, hogy a Ferencváros alapjátéka milyen szinten volt alkalmas a kontrollálásra, és mennyire volt rugalmas?

ftc_cortina_kk

fotó: fradi.hu

Az Erste Ligában ugyanis az FTC kétféleképpen igyekszik magához ragadni a kezdeményezést. Vagy az első perctől kezdve fizikális, nagy intenzitású játékkal és sok lövéssel, vagy a mérkőzés aktuális állapotától függően inkább a korong nélküli játékra helyezve a hangsúlyt, átadva a kezdeményezést az aktuális ellenfélnek, hogy aztán átmenetekből veszélyeztessen, és csakis a tiszta lövőhelyzeteket vállalja el. Hogy ezekben a helyzetekben a Ferencváros komfortzónán belül tud maradni, az egy nagyon jó dolog, csakhogy hosszútávon kevéssé fenntartható, hiszen bizonyos helyzetekben a támadó, vagy védőoldali felülteljesítésre alapoz. Ezért is láthattunk komoly kilengéseket a Fradi azonos létszámú alapozószámai láttán. A KK-forduló előtti utolsó 5 Erste Liga-mérkőzésen így alakultak a számok:

-          A Gyergyó ellen 44-58-ra veszítette el a kapura lövési mutatót az FTC, és 2,5-es várható gólértékre lőtt 4-et, míg az ellenfél 3,9-esre lőtt mindössze 1-et.

-          A Brassó ellen 34-56-ra veszítette el a kapura lövési mutatót az FTC, és 1,23-as várható gólértékre lőtt 4-et, míg az ellenfél 2,6-osra lőtt 2-t.

-          A DVTK ellen 33-57-re veszítette el a kapura lövési mutatót az FTC, és 2,1-es várható gólértékre lőtt 3-at, míg az ellenfél 3,3-asra lőtt 2-t.

-          A BJAHC ellen 64-54-re nyerte a kapura lövési mutatót az FTC, és 3,0-ás várható gólértékre lőtt 4-et, míg az ellenfél 2,3-asra lőtt 4-et.

-          Az UTE ellen 80-40-re(!) nyerte a kapura lövési mutatót az FTC, és 3,9-es várható gólértékre lőtt 5-öt, míg az ellenfél 1,68-ra lőtt 1-et.

A BJAHC és az UTE ellen látott dominancia nemcsak a végtermék miatt volt előremutató a Ferencváros számára, hanem azért is, mert ezeken a meccseken körvonalazódott az a fajta elképzelés, amivel a Fradi megpróbált nagyobb kontrollt belevinni a játékba, és amire alapvetően támaszkodott is a Katowice és a Herning elleni KK-összecsapásokon. Egy torna nyitómérkőzése az ismeretlenbe való megérkezés miatt sokszor kontextuson kívüli, a Herning ellen pedig egyértelmű volt, hogy a Fradinak a játék lassítása lehet a legfőbb célja, a legnagyobb kérdés pedig, hogy miként tűri majd az ellenfél agresszív letámadását.

A Ferencváros stabilitását és dominanciáját az Erste Ligában a két centere, egyben két legjobb kétirányú játékosa alapozza meg: Adam Brady és Nagy Gergő.

iihf_drl6481

A Turbucz-Nagy-Kulmala hármas jelenti gyakorlatilag az állandóságot a csapatnál, csakis végszükség esetén bontja meg a vezetőedző ezt a sort, amely ligaszinten is kiemelkedő dominanciát mutat: velük a jégen a Ferencváros 30-cal lő többet az ellenfél kapujára azonos létszámban, mint amennyit kap, ráadásul 9-3-as gólkülönbsége ezekben a szituációkban csapatszinten a legtöbb.

Brady pedig akárkivel kerül egy sorba, borítékolható, hogy az a hármas is nagyságrendekkel több lövést fog elereszteni az ellenfél kapujára, mint amennyit kap. Brady hat különböző összetételű sorban játszott idén az Erste Ligában legalább 10 percet, ez időszak alatt összesen 55-tel lőtt többet kapura az FTC, mint amennyit az ellenfelei.

Hogy a két center vezetésével ennyire jól kontrollálja a játékot a Ferencváros, az nyilván nemcsak a védekezőmunkájuknak köszönhető, hanem a játékszervező képességüknek is. Mégis, a Kontinentális kupára valamelyest megpróbált kilépni a hazai komfortzónájából a magyar bajnok, megbontotta az imént kiemelt Turbucz-Nagy-Kulmala hármast, és összeállt a Nagy-Brady páros az első sorban. Ezáltal teljesen átalakultak az alsóbb sorok profiljai, és a korongdominánsnak szánt első sor mellett inkább egy agresszív letámadásra építő, gyors csapat benyomását keltette a Ferencváros. De a legfontosabb változás egyértelműen Nagy Gergő szerepkörében volt tapasztalható. A változtatásokat követően a csapatkapitány feladata szélsőként egészen más lett, mint amit az elmúlt szezonokon átívelő mintán tapasztalhattunk az Erste Ligában. Azzal, hogy kikerült a szélre, a támadóharmadbeli jelenléte nem elsősorban a játékszervezésre, hanem a befejezésekre koncentrálódott, korong nélkül pedig rendszeresen az ő fellépéséhez igazodott a Ferencváros letámadása – vagyis pont Nagy legnagyobb hozzáadott értékét, a helyzetteremtő képességét veszítette el a Ferencváros. Amit viszont nyert vele, azok a magabiztosabb, nyomásellenállóbb és több variációra építő korongkihozatalok, amivel a Fradi meg tudta előzni azt, hogy a saját harmadban elveszített korongot követően azonnal veszélyeztessen az ellenfél.

ftc cortina

Ha pusztán a torna végi számokat nézzük, akkor volumenben ültek ezek a változtatások, hiszen a Nagy-Brady-LaPorte sor azon a két mérkőzésen, amin összeállt, egálra kihozta a kapura lövési mutatót – ráadásul a Ferencváros gólt sem kapott ezzel a sorral a jégen, és az alsóbb sorok dinamikáját új alapokra helyező változások is meghozták a várt eredményt. A Nagy kikerülésével Kulmala által centerezett, rendkívül lövésorientált Kestilä-Kulmala-Turbucz sor az első két meccsen egyedüliként volt pluszban lövések terén, a tornát pedig összesen +17-es kapura lövési mutatóval zárta. Ugyanakkor hiába jók a végső számok, ha ezeket lebontjuk a mérkőzések aktuális állására, már sokkal kevésbé derűs mindaz, amit mutatnak, és azt kell mondani, hogy végeredményben ezek a változtatások nem tudták egy nemzetközi szinten versenyképesebb polcra helyezni a csapatot.

5 az 5 ellen a Katowice ellen 33-43-ra, a Herning ellen 22-48-ra veszítette el a Ferencváros a kapura lövési mutatót, a házigazda Cortina ellen pedig ugyan 61-29-re nyerte, de a lengyelek és az olaszok elleni meccsen is többgólos hátrányból próbált visszakapaszkodni, ami valamelyest a két kapu előtti hatékonyság miatt alakult ki. A Ferencváros ugyanis majdnem 9-cel kapott több gólt (8,72), mint amennyit az engedett helyzetek minősége alapján a várható gólmodell előrevetített. Minimálisnak mondható hárommeccses mintán pedig ez rengeteg, és ez már egy olyan szintű alulteljesítés a korong egyik oldalán, amit gyakorlatilag lehetetlen ellensúlyozni a túloldalon – kis mintán meg aztán pláne.

Ismerős?

A Ferencváros hárommeccses KK-fordulója pontosan ugyanazt az ívet írja le, mint az azt megelőző ötmeccses győzelmi sorozata – nagy kilengések, de az itthoni mezőnnyel szembeni minőségi előny (akár a saját, akár az ellenfél kapuja előtt) hiányában szinte alig volt olyan állapota a mérkőzéseknek, ahol a csapat úgy kontrollálhatta volna a játékot, ahogyan azt például a Brady-Nagy páros összerakásával szerette volna. Így pedig a bravúr és a továbbjutás is elmaradt.

ftc herning arany

fotók: IIHF

Hazai fronton viszont a Ferencváros tovább menetelt. Visszaállt az eredeti sorösszeállításaihoz, legalábbis a Nagy-Brady vonalon mozogva, és sorra hozza ismét a győzelmeket e két játékos vezérletével. Nagyék +22-es lövési mutatóval és 3-1-es gólkülönbséggel, Bradyék pedig +7-es lövési mutatóval és 2-0-val járulnak hozzá a KK utáni győzelmi sorozathoz. Hogy változott-e valami érdemben? Nos, nem igazán, legfeljebb annyi, hogy még a korábbiaknál is nagyobb felülteljesítés mutatkozik a számokban a zöld-fehéreknél.

-          A DAB ellen 3,0-s várható gólértékre ütöttek 7-et, a túloldalon 1,3-asra kaptak 3-at.

-          A Gyergyó ellen 2,1-es várható gólértékre ütöttek 4-et, a túloldalon 2,1-esre kaptak 1-et.

-          A Brassó ellen 3,07-es várható gólértékre ütöttek 7-et, a túloldalon 2,2-esre kaptak 1-et.

-          Az UTE ellen 3,2-es várható gólértékre ütöttek 2-t, a túloldalon 3,3-asra kaptak 1-et.

-          A DEAC ellen 2,5-ös várható gólértékre ütöttek 4-et, a túloldalon 1,37-esre kaptak 0-t.

Ez a szintű felülteljesítés jó eséllyel fenntarthatatlan egy teljes szezon távlatában, ez a mostani Ferencváros viszont képvisel akkora minőséget jelenlegi formájában, hogy a riválisokkal szembeni minőségbeli fölénye még egy visszaesés esetében is elegendő legyen ahhoz, hogy ne kelljen különösebben félnie attól, idén esetleg letaszítják a magyar bajnoki trónról. Ám amíg ez elég lehet a bajnoki címhez, addig vérmesebb reményeket táplálni akár csak a Kontinentális kupa szintjén a mindenkori magyar bajnokkal szemben nem feltétlenül érdemes.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 27., péntek
EL 14:30 FHAMIS 2-1 HVÉGE
EL 17:30 GYEDEB 7-3VÉGE
EL 17:30 SCCUTE 0-4VÉGE
EL 18:30 DABBRA 4-2VÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-4 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSKAC 4-0VÉGE
szeptember 29., vasárnap
EL 14:30 FTCBRA 3-5VÉGE
ICEHL 15:00 RBSAVS 3-1VÉGE
EL 17:30 FHABJA 2-7VÉGE
EL 17:30 GYEUTE 3-2 HVÉGE
EL 17:30 SCCDEB 0-8VÉGE
EL 18:00 MISDAB 5-3VÉGE
október 4., péntek
EL 17:30 BRAFHA 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 6-1VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 1-3VÉGE
EL 18:30 FTCMIS 1-2VÉGE
EL 18:40 BJASCC 4-3VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS INFO
AL 21:00 WRMFTC INFO
október 5., szombat
AL 18:30 OHAZEG 
AL 19:00 SZGETO 
AL 19:30 SPCLHL 
AL 20:30 IKOVAS 
október 6., vasárnap
EL 14:30 UTEFTC 
    • M4 SPORT+
ICEHL 16:00 AVSBOZ 
EL 16:30 BRADAB 
EL 17:30 GYEFHA 
EL 18:00 MISSCC 
EL 18:30 DEBBJA