Tristan Jarry biztosította be a Pittsburgh győzelmét
Jarry a Pittsburgh történetében az első, az NHL-ben pedig a 14. kapus, aki gólt szerzett. Mitch Marner, Connor Dewar és Tom Wilson is triplázott.
A Boston egy San José elleni 3-0-s győzelemmel tért vissza a helyes útra. A három zakó után ismét nyerő Jeremy Swayman 26 védéssel nullázta le a Sharksot, Pavel Zacha pedig egy gól mellett egy gólpasszt adott. A Boston egymás után a 13. alkalommal győzött a San José ellen, legutóbb 2016-ban kapott ki kaliforniai ellenfelétől.
Nem sok izgalmat tartogatott a Detroit–Chicago Original Six-rangadó, a Red Wings ugyanis 5-1-re győzött az egyaránt duplázó J. T. Compher, Robby Fabbri vezetésével. A Blackhawksban Connor Bedard zsinórban a hetedik idegenbeli mérkőzésén szerzett pontot, ezzel beállította Darryl Sutter 1980-as újoncokra vonatkozó klubrekordját.
A Detroithoz hasonlóan a Florida is 5-1-re győzött, a különbség mindössze annyi volt, hogy a Panthers ezt a sikert a Montreal otthonában érte el. A Panthers mind az öt gólját más-más játékos lőtte, köztük volt az az Aleksander Barkov is, aki hatodik finn játékosként érte el a 250 gólos határt. Korábban ez csak a Teemu Selänne (684), Jari Kurri (601), Tomas Sandström (394), Olli Jokinen (321), Saku Koivu (255) kvintettnek sikerült.
A Hughes-testvérek és a 44 védést bemutató Akira Schmid voltak a New Jersey legjobbjai Philadelphiában. A Devils 4-3-ra győzött a hosszabbításban, amihez a testvérek 2-2 góllal és gólpasszal járultak hozzá, sőt a győztes gólt is ők hozták össze: Jack passzát Luke vágta be.
A Pittsburgh nemcsak kétgólos hátrányból győzött Tampában 4-2-re, de kapusa révén állította be a végeredményt. A meccs hőse, az üres kapus találata mellett 39 lövést megfogó Tristan Jarry a Pittsburgh történetének az első, az NHL-nek pedig a 14. kapusa, aki gólt szerzett bajnoki meccsen. A másik oldalon Nyikita Kucserov két gólpasszt adott, és 39 egységével továbbra is kanadai táblázat élén áll.
A Minnesota a frissen kinevezett John Hynesszal a második meccsét is megnyerte, ezúttal a Nashville otthonában 6-1-re, amivel megszakította vendéglátója hatos győzelmi sorozatát. A Wildban Connor Dewar egy gólpassz mellett karrierje első mesterhármasát lőtte.
Az Edmonton úgy győzött 3-1-re Winnipegben, hogy mindhárom gólját az utolsó hat percben lőtte. A végjátékot jobban bíró Oilers győztes gólját Leon Draisaitl lőtte emberelőnyben, kettő perccel a vége előtt. Az Edmonton egymás után negyedszer győzött, és már csak öt pontra van a playofftól.
Mitchell Marner volt a Toronto egyértelmű hőse. A Maple Leafs 4-3-ra győzött a Seattle ellen büntetőkkel, a nyolc mérkőzés után ismét eredményes csatár pedig mesterhármast lőtt a Krakennek, majd a rávezetések harmadik körében ő döntötte el az összecsapást. A Toronto a legutóbbi nyolc mérkőzésén 13 pontot gyűjtött a lehetséges 16-ból.
A két kapus közötti különbség döntötte el a Carolina–New York meccset a vendégek javára. Míg a hazaiak kapujában Pjotr Kocsetkov 16 lövésből öt gólt kapott, addig a vendégeknél honfitársa, Szemjon Varlamov 39/43-as mutatóval végzett. Az 5-4-re végződött meccsen Varlamov mellett Mathew Barzal játszott kiemelkedően: az egykori Calder-győztes három gólpassz adott, és a hosszabbításban győztes gólt szerzett.
St. Louisban kicsit hasonló volt a forgatókönyv, mint Raleigh-ben. Itt a Blues verte 6-4-re a Buffalót, miközben a Sabres 46-20-ra vitte a kapura lövéseket. Ukko-Pekka Luukkonen 20 lövésből hatot kapott, ezzel szemben Jordan Binnington 42 lövésnek állta útját. A Blues kapusa mellé az egyaránt két-két gólt szerző Brayden Schenn, Jake Neighbours páros tudott felnőni.
Az Arizona meglepetésre 4-3-ra verte a Coloradót a hirtelen halálban, egymás után harmadik diadalát aratta, ezzel nem akármilyen bravúrt ért el. A Coyotes ugyanis az elmúlt három mérkőzésen a három legutóbbi Stanley Kupa-győztest múlta felül – sorrendben a Vegast, a Tampát és a Coloradót -, ilyen sorozata legutóbb a Buffalónak volt még 1995 decemberében. Az arizonaiak győztes gólját Nick Bjugstad lőtte 21 szekundummal a befejezés előtt.
A ráadás döntött a Scotiabank Saddledome-ban, ahol a Calgary verte 4-3-ra a Dallast. A kanadai nagyvárosban minden játékrész egálra végződött, így jöhetett a hirtelen halál, ahol Nazem Kadri szerezte meg a pluszpontot a Flamesnek.
Továbbra is mélyrepülésben van az Anaheim, amely egymás után a nyolcadik vereségébe szaladt bele, ezúttal hazai jégen a Washington ellen. A fővárosiak 5-4-re győztek, de csak az eredmény volt szoros, a meccs nem, ugyanis a Caps az öt góljából négyet az első húsz percben szerzett. Tom Wilson mesterhármassal ünnepelte 700. meccsét, Ovecskin pedig két gólpasszt adott, és egyetlen egységre került az 1500-as álomhatártól.
NHL, november 30.:
Boston–San José 3-0
Detroit–Chicago 5-1
Montreal–Florida 1-5
Philadelphia–New Jersey 3-4 h.
Tampa Bay–Pittsburgh 2-4
Toronto–Seattle 4-3 b.
Carolina–NY Islanders 4-5 h.
Nashville–Minnesota 1-6
St. Louis–Buffalo 6-4
Winnipeg–Edmonton 1-3
Arizona–Colorado 4-3 h.
Calgary–Dallas 4-3 h.
Anaheim–Washington 4-5
Vancouver–Las Vegas 1-4