Patrick Kane Detroitban folytatja
A Chicagóval három Stanley Kupát nyerő csatár egy évre kötelezte el magát az örök riválishoz.
Minden idők harmadik legponterősebb amerikai játékosa a tavalyi idényt a Blackhawksban kezdte, és a Rangersben fejezte be. Már akkor tudni lehetett, hogy a csípője nincs rendben, így a szezon végeztével azonnal kés alá feküdt, hogy fel tudjon készülni a 2023/24-es szezonra. A 35 éves szélső rehabilitációja jól haladt, de erősen szorította az idő, mert ha nem ír alá bármelyik csapathoz legkésőbb december 1-jén, akkor ebben az idényben már nem léphetett volna jégre. A dátum közeledtével egyre több csapat vette fel a kapcsolatot Kane ügynökével, s kezdett tárgyalásokba. Kane fontos szempontja volt, hogy a klub versenyben legyen a bajnoki címért, a Keleti konferenciában szerepeljen, és lehetőleg minél kevesebbet kelljen utazással tölteni. Ilyen feltételek mellet képben volt korábbi klubja, a Rangers, szülővárosa csapata, a Buffalo, de edzett Torontóban, miközben felmerült a neve a Floridánál, a Bostonnál, a Tampánál és a Detroitnál is.
A befutó végül a Red Wings lett, amely egyéves kontraktust kötött vele 2,75 millió dollár értékben. Kane az autóvárosban ismét együtt játszhat majd azzal az Alex DeBrincattal, akinek 72 gólpasszt adott karrierje során, és akinél többször csak Jonathan Toewst (118) szolgálta ki. Az érme másik oldalán viszont ott van a csípőműtét. Ilyen jellegű beavatkozás után Ryan Kesler és Carl Hagelin például nem is tudta folytatni pályafutását, míg a visszatérő Ed Jovanovski 37 meccsen 5, Nicklas Bäckström pedig 47 találkozón 22 pontra volt képest. A hírek szerint mindenesetre Kane este akár már el is kezdheti a pontgyűjtést, éppen korábbi csapata, a Rangers otthonában. Az egyetlen kérdés az maradt, hogy új klubjánál hányas mezben szerepel majd, hiszen a hagyományosan viselt 88-as számában jelenleg Daniel Sprong játszik Detroitban.