Az öltözőből jöttek vissza a Toronto hokisai
A Florida a rávezetések során győztes büntetőt szerzett, de a visszajátszás után érvénytelenítették.
A New Jersey 5-4-re verte az Islanderst, ezzel megszakította csoportriválisa hatmeccses pontszerző sorozatát. Sokáig úgy nézett ki, hogy a New York könnyedén folytatja a szériát, hiszen negyedórával a vége előtt még kettővel ment. A Devils viszont a fennmaradó játékidőben először egyenlített, majd 23 másodperccel a befejezés előtt Curtis Lazar révén a győztes gólt is megszerezte.
Ritkán látható végjátékot hozott a 65 perc után 1-1-re végződött Toronto–Florida mérkőzés. A rávezetések ötödik körében Nicholas Robertson hibázott, Evan Rodrigues viszont beverte, úgy nézett ki, hogy a Panthers győz. A visszajátszások során viszont kiderült, hogy a Florida csatára duplázott, így a gólját érvénytelenítették. A fél torontói gárda az öltözőből jött vissza a folytatásra, köztük a meccs hőse, Joseph Woll is, aki végül 43 védéssel járult hozzá a győzelemhez. A kis közjátékot követően gyorsan eldőlt a mérkőzés: Noah Gregor azonnal győztes büntetőt szerzett, így a Leafs nyerte a meccset 2-1-re.
A Carolina egymás után hatodszor győzött Philadelphiában, ezúttal 4-1-re. A sorozat folytatásáról négy különböző gólszerző és Pjotr Kocsetkov 28 védése gondoskodott a testvéri szeretet városában.
Mike Yeo és John Torchetti után John Hynes lett a Minnesota harmadik edzője, aki győzelemmel mutatkozott be a csapat kispadján. A Wild 3-1-re verte a St. Louist, és hét vereséget követően szerzett ismét pontokat.
A Nashville leadta kétgólos előnyét a Pittsburgh ellen, de a hirtelen halálban szerzett góllal végül otthon tartotta a pontokat. A 3-2-es végeredményt Filip Forsberg állította be a hosszabbítás 14. másodpercében.
A játéknap egyetlen hibátlan kapusteljesítménye Jake Oettinger nevéhez fűződik, aki 27 védéssel járult hozzá a Dallas 2-0-s sikeréhez Winnipegben.
A Chicago 4-3-ra verte a Seattle-t. A találkozót a két kapus közötti különbség döntötte el: amíg a hazaiaknál Petr Mrázek 33 lövést fogott és 92%-os volt a hatékonysága, addig a vendégeknél Philipp Grubauer csak 82%-kal védett. A Hawksban Seth Jones karrierje 300. gólpasszát adta.
Michael Carcone duplázott, Connor Ingram 31 lövésből 30-at megfogott, ennyi pedig elég is volt az Arizonának a Tampa Bay 3-1-es legyőzéséhez. A Coyotes az utolsó öt találkozójából négyet behúzott, így 50% feletti mérleggel áll.
Az Arizonához hasonlóan 3-1-re győzött a Vancouver is, mégpedig az Anaheim ellen. Akárcsak a Mullett Arenában, itt is volt egy kétgólos játékos, mégpedig az a Brock Boeser, aki immár 17 találatával vezeti a mesterlövészek rangsorát.
Kezd magára találni Connor McDavid, és vele együtt az Edmonton is. Az Oilers kapitánya az elmúlt játékhéten 12 pontot szerzett, most pedig három egységgel járult hozzá a Vegas legyőzéshez, ráadásul a büntetőjét is értékesítette a rávezetések során. Az Oilers egymás után harmadszor győzött, a Golden Knights viszont ugyanennyit vesztett el zsinórban.
NHL, november 28.:
New Jersey–NY Islanders 5-4
Toronto–Florida 2-1 b.
Philadelphia–Carolina 1-4
Minnesota–St. Louis 3-1
Nashville–Pittsburgh 3-2 h.
Winnipeg–Dallas 0-2
Chicago–Seattle 4-3
Arizona–Tampa Bay 3-1
Edmoton–Las Vegas 5-4 b.
Vancouver–Anaheim 3-1