FTC-Telekom–Gyergyói HK 4-1
Hiába játszott sokáig rendkívül szoros mérkőzést a két legutóbbi döntős, a Fradi középső játékrészben ütött négy találatára nem tudott válaszolni a GYHK.
Mindkét szakvezető változtatott a sorösszetételeken: Kestilä ezúttal az első egységben kapott szerepet, Nemec visszalépett a harmadikba, Nagy Gergő pedig újra Turbuczcal és Kulmalával az oldalán rohamozhatott. Szilassy Zoltán már a BJAHC ellen vesztes állásnál előreküldte Sylvestre-t a legelső ötösbe, ezáltal Császár visszalépett a másodikba – ezt a formációt most sem bontotta meg a gyergyói szakvezetés. Arany és Mag álltak a vasak között.
Csúcsrangadóhoz méltó iramban kezdett a tavalyi kiírás két döntőse, helyzet itt, helyzet ott, legközelebb talán Györfy állt a gólhoz – az erdélyi védő távolija alig tévesztett néhány centit. Az 5. percben következhetett az első ferencvárosi emberfór, Roth szúrta rá távolról, a cseh nehéztüzér óriási kapuvasat durrantott. A gyergyói kiegészülés után is óriási nyomás nehezedett Mag ketrecére, Kestilä közelről nem tudott bekanalazni egy felvágódó korongot. A 14. minutumban emberelőnybe került a GYHK, Sylvestre lélegzetelállító no-look passzát Bodó zúdította kapura, Arany kitornázta; majd egy remek háromszögelés végén Császár hatalmas lehetősége maradt ki. A játékrész vége igazi csúcshokival kecsegtetett: óriási rohanásba kezdtek a csapatok, először kimaradt egy újabb Fradi-fór, Brady, Nagy Gergő és Kulmala becsülettel próbálkoztak, a lövések azonban rendre célt tévesztettek. Ez kis híján megbosszulta magát, a vendégkiegészülés után Bodó remekül hámozta át magát a komplett zöld-fehér védelmen, s került ziccerbe, majd Sylvestre riogatott – Arany mindkét esetben a helyén volt.
A fordulást követően 19-re lapot húztak a felek, igazi hokiünnepet varázsoltak. Először Sylvestre viharzott el szólóban, nem sokkal később Sárpátkiék kevergettek életveszélyesen. A házigazdák is reagáltak az eseményekre, Kestilä vágtatott el a baloson, s hozta ziccerbe csapattársát, a hálók viszont továbbra sem rezdültek. A 25. percben megtört a jég, előnyhöz jutott Fodor Szabolcs együttese: Kulmala alapvonal mögüli átadásából Bán elképesztően nagy gólt vert a felsőbe (1-0). Nem tarthatott sokáig a hazaiak öröme, emberelőnybe kerültek a székelyek, Bodó bedobókörből középre tett lőtt passzába Vincze zseniálisan szúrt bele (1-1). Elemében volt Kestilä, a finn azonban egy szerencsétlen szituáció során összeakadt Maggal, ami miatt a büntetőpadra száműzték. Veszélyesen adogatott a vendég speciális egység, Sylvestre középtávoliját Arany hatástalanította. Ám még ugyanebben a cserében Brady csent korongot a kéknél, s viharzott el szólóban, az egyéni akció végén a Fradi pontgyárosa Mag lábai között a gólvonalon túlra juttatta a játékszert (2-1). A folytatásban a zöld-fehérek csillogtatták meg kreativitásukat emberfórban, ezúttal Nagy Gergőék próbálkozhattak háromszögeléssel, az ötletesen kijátszott lehetőséget végül Turbucz durrantotta mellé; pár minutummal később újra a Fradi 88-asának életveszélyes beleszúrása okozott riadalmat. A fojtogató ferencvárosi nyomás végül a 35. minutumban érett góllá: Németh vágtatott be sebesen a támadóharmadba, ezt követően kiválóan helyzetbe hozta Hrabalt, a légiós bekk a gólvonalon táncoló korongba még bele tudott piszkálni (3-1). Kevesebb, mint három perccel később kihasználta első speciális játékszituációját a Ferencváros. Crespi olyan keresztpasszal hozta helyzetbe Kulmalát, amit a látogatók védelme nem tudott leolvasni, a hosszún leselkedő finn-magyar csatár pedig nem hibázott üres kapura (4-1) Néhány másodperccel a harmadzáró dudaszó előtt Silló tesztelte Aranyt, eseménydús játékrészt hátrahagyva vonulhattak pihenőre a felek.
Az erdélyiek nem adták fel, a záró felvonás kezdetén Hrabal hibáját hajszál híján Bodó váltotta gólra. Lendületben maradtak a szentmiklósiak, Császárék veszélyesen forgatták a hazai védelmet, majd Orban közbeszúrása révén majdnem szépíteni tudtak a székelyföldiek. A piros-fehérek olyan tempót diktáltak, ami komolyan veszélyeztette Fodor Szabolcsék háromgólos differenciáját, így a hazaiak szakvezetője időt kért. Az utolsó momentumokban semmi sem akaródzott összejönni Szilassy Zoltán csapatának, hiába korcsolyázott le Mag a végén még a cserepadra, nem született újabb találat. Mindkét együttes kedden folytathatja bajnoki szereplését: Fodor Szabolcsék a Corona Brassó csapatát látják vendégül, ugyanezen a napon Császárék a Debrecen otthonában zárhatják magyarországi túrájukat.
fotók: FTC-Telekom/Tumbász Hédi
Egy hosszú csere végén nem kell még egy támadást generálnunk
A Fradi–GYHK rangadó vezetőedzői nyilatkozatai.
Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: ”Most is hiányzott egy jó 10 perc, azért is kértem időt a harmadik harmadban. Az első harmad rendben volt, mondjuk voltak hibák, de azért elég komoly menetelésben vagyunk ugyanúgy, ahogyan a Gyergyó is. Szóval, akadtak olyan hibák, amik picit talán megütötték a szemünket, nem biztos, hogy ilyeneket kellene véteni. De ahogy mondtam, elég komoly menetelésben és erőltetett menetben vagyunk, szóval, ha egy-egy ilyen becsúszik és tudjuk kezelni, akkor az nem olyan óriási probléma. Megvoltak a helyzeteink az első harmadban, de nem tudtunk betalálni, aztán a második harmadban megjöttek a gólok is. Talán ez volt a különbség a két harmad között. Utána a harmadik harmadban jól menedzseltük a meccset, kivéve azt a 8-10 percet, amikor egy picit túl sok rizikót vállaltunk és túl sokat kockáztattunk, amit 4-1-nél már azért nem kell. De az időkérés után megint jól összeszedtük magunkat és megint jól nézett ki a játék. Szóval, még ha 60 perc nem is megy, de már 50 percig jól hokiztunk. Ahogy mondtam, természetesen voltak kisebb hibák, de ez előfordul, és azon vagyunk, hogy minél jobban tudjuk ezeket javítani.”
Szilassy Zoltán, vezetőedző, Gyergyói HK: ”Volt egy rossz 7-8 percünk az egész meccsen, amiben a Fradi egy-egy után lőtte a második, harmadik, negyedik gólját. Alapjában véve jól játszottunk. Két dolog miatt veszítettünk: a koronggal való bánásmód miatt, ami hozta a negyedik gólnak a kiállítását. Jó a lendületünk, jól játszunk, és nyomás alatt próbálkozunk olyan passzokkal vagy olyan megoldással, ami abban a pillanatban nincs benne a játékban. Egy hosszú csere végén nem kell még egy támadást generálnunk, főleg a második harmadban, amikor messze a pad a kaputól. Ugye volt egy ilyen és volt két eladott korong, amiből elugrott a Fradi. Egyébként jól játszottunk! Megvoltak a lehetőségeink, ebben kell javulni, hogy ők belőttek négyet, mi meg csak egyet, pedig rengeteg helyzetünk volt. Nekünk továbbra is az egyik legnagyobb ellenségünk saját magunk, pont azért, mert sok, korongot szerető játékosunk van. Szeretnek bíbelődni vele, szeretik, ha náluk van, és ez az eladott korongok számát növeli és ezt a Fradi gyönyörűen kihasználta. Nem hiába dolgoztunk jól a harmadik harmadban, megjöttünk, időt is kértek, hogy megtörjék a lendületet, mert akkor tényleg nagyon jól jöttünk. Azért három gólról vissza lehet jönni, ezt bizonyítottuk nem egyszer. Az energiánk az rendben van, mentünk végig. A hitünk is rendben volt. Most ezért megyünk nulla ponttal vissza a szállodába, mert ezen a szinten, ilyen komoly csapatok ellen, nem lehet eladni korongokat, egyet se, nemhogy mondjuk hármat-négyet kritikus helyzetben.”
Erste Liga, Tüskecsarnok, 2023. nov. 26., vasárnap. |
Arany: 98,0% (Nagy K.) | K |
Mag: 90,9% (Szakács) |
Hrabal, Roth, Brady, Kestilä, LaPorte | 1 |
Haaranen, Jalonen, Bodó, Sylvestre, Orban |
Boros, Crespi, Turbucz, Nagy G., Kulmala | 2 |
Mesikammen, Fejes, Vincze P., Császár, Sárpátki |
Bán, Karmeniemi, Németh, Galajda, Nemec | 3 |
Kozma, Imre, Szigeti, Sándor-Székely, Silló |
Tóth G., Haranghy, Turcotte, Farkas, Banga | 4 |
Bíró, Györfy, Csiszer, Vincze G. |
Fodor Szabolcs, Yul Hennelly | E |
Szilassy Zoltán, Góga Attila |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 24:41 | FTC | Bán | Kulmala | Turbucz | |
1-1 | 26:37 | GYE | PP | Vincze P. | Bodó | Haaranen |
2-1 | 28:39 | FTC | SH | Brady | Crespi | |
3-1 | 34:32 | FTC | Hrabal | Németh | ||
4-1 | 37:10 | FTC | PP | Kulmala | Crespi | Nagy G. |
44 | Kapura lövések száma | 49 |
8 | Kiállításpercek | 10 |
Brady higgadtan értékesítette az emberhátrányos szólóját
Az FTC-Telekom–Gyergyói HK meccs videó-összefoglalója.
További cikkek
- BJAHC-Csíkszereda 4-3
- FTC-Telekom–DVTK Jegesmedvék 1-2
- UTE–DEAC 1-3
- CSM Corona Brasov–FEHA19 2-3
- Gyergyói HK–Dunaújvárosi Acélbikák 6-1
- Három budapesti mérkőzést is hoz az első októberi Erste Liga-játéknap
- NHL-es finnel erősít az FTC-Telekom
- Az első harmadban érzelmekkel teli, rájátszáshangulatú játék volt
- A pénteki után azt hittük, hogy kolbászból van a kerítés, és minden jön magától