Hydro Fehérvár AV19–Klagenfurt 1-7

   

A magyar ICEHL-csapat hatgólos vereséget szenvedett a KAC-tól.

Az első percben Kuralt léphetett volna ki, kicsit lassú volt a korong, így Strong, nevéhez méltón keményen, de szabályosan megállította. A másik oldalon Maier megkerülte a kaput, összerántotta a védelmet, Horváth Dominik a helyén volt. Az első emberelőny és az első gól is a KAC-é volt: az 5. percben Unterweger távolijába Hochegger szúrt bele (0-1). Öt az ötben aztán Atkinson robogott be a harmadba, lőtt, majd igazi energiabombaként visszaszerezte a korongot, végül Ganahllal akadt össze. Újabb klagenfurti fór következett, ebből is betaláltak a látogatók: a 11. minutumban az alapvonalról visszatett korongot ismét Hochegger vágta a kapuba (0-2). Frissebbnek tűntek az osztrákok, főleg a pirosak ütőjén táncolt a korong. Ráadásul a pokróc stílusuk is eredményre vezetett. Fokozatosan nőtt a feszültség, nem volt olyan játékmegszakítás, ahol ne ugrottak volna egymásnak a játékosok. A 14. percben Kiss Roland és Mursak bunyózott óriásit, a játékvezetők csak hosszú másodpercek után tudták őket szétválasztani. Mindkettőjüknek véget ért a mérkőzés. Nem nézett ki jól ez a harmad, a klagenfurtiaknak sikerült kizökkenteni Bartalisékat, ráadásul a játékvezetők is partnerek voltak ebben. A legjobbkor jött Fournier gólja, aki Campbell passzával kilépett és nem hibázta el a lehetőséget, amivel a 19. percben visszahozta a meccsbe csapatát (1-2).

Laberge áthúzódó kiállítása miatt emberhátrányban kezdhettük a középső játékrészt. Nemsokára Fournier-t is kiküldték a játékvezetők, rövid ideig kettős hátrányt kellett kivédekezni. Háriék felvették a kesztyűt, jól blokkoltak, többször kiütötték a korongot, nem tudott betalálni a rekordbajnok. Egyenlő létszámban jobban ment: a 27. percben villámgyors fehérvári kontra végén a korong az oldalsó vason csattant, majd a tolató Dahm még egyszer rásodorta mielőtt a védők felszabadítottak – közel volt az egyenlítés. Bánhattuk a kimaradt ziccert, mert egy perccel később Stipsicz ártalmatlan szituációban a saját harmadában elpasszolta a korongot, Fraser köszönte szépen és visszaállította a kétgólos differenciát (1-3). A gól után ráadásul – mi más – újabb Volán-kiállítás következett, a játékvezetők elég egyoldalúan ítélték meg a faultokat. Ezt sikerült kivédekezni, majd fordult a kocka, de hihetetlen peches volt ezen az estén a magyar csapat: a 34. percben Leavens emberelőnyös bombája mindkét kapuvasat érintve kifelé pattant. A hajrában egy hosszú indítás Herburgert találta meg, aki eltette a pakkot Horváth mellett (1-4). A végén még Vértes is bunyózott egy nagyot, számára is véget ért az összecsapás.

A záró harmadba nem volt könnyű belelátni a feltámadást. Nemcsak a háromgólos hátrány, de a mérkőzés addigi képe miatt sem. Ráadásul Vértes előző harmadvégi büntetése is jócskán áthúzódott az utolsó felvonásra. Részsiker azért akadt, a jó védekezésnek hála nem nőtt tovább a különbség, de a KAC rutinos csapat, nem adott esélyt a Fehérvárnak, hogy ritmust fogjon. Ráadásul a hazaiak hibáit is azonnal megbüntették. Az 50. minutumban hiába támadott emberelőnyben a Volán, Herburger kilépett és gólig vitte a szólót (1-5). Egy percre rá, immár öt az ötben, Unterweger is betalált (1-6). A gól után Horváth Dominiket Olivier Roy váltotta a ketrec előtt. Ő sem úszta meg kapott gól nélkül: az 54. percben egy sarokból kiküzdött korong után Kraus lőtte a hetediket (1-7). A hátralevő idő már nem osztott, nem szorzott. A klagenfurti harcmodor felkészületlenül érte a Volánt és kulcspillanatokban a szerencse is elpártolt a magyar csapattól, amely a végére picit hitét vesztette, így kiütéses, 7-1-es vereséget szenvedett. Háriékat a szurkolók vastapsa kísérte az öltözőbe, ez erőt adhat a szombati folytatásra, hiszen nincs idő keseregni, az Asiago ellen máris lehet javítani.

A Fehérvár összeállítása:

Horváth D. (Roy) – Magosi, Hári, Kuralt, Fournier, Campbell – Leclerc, Bartalis, Laberge, Stipsicz, Phillilps – Terbócs, McGauley, Leavens, Atkinson, Kiss R. – Vértes, Németh, Mihály, Vokla

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

avskac_20231117

fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 5., kedd
ICEHL 19:15 AVSVOR 5-4VÉGE
AL 21:00 IKOWRM 4-1VÉGE
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 3-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 3-4 BVÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 4-2VÉGE
AL 20:30 LHLOHA 8-4VÉGE
AL 20:45 WRMETO 2-9VÉGE
december 9., szombat
AL 19:00 SZGIKO 
AL 19:30 SPCFTC 
december 10., vasárnap
ICEHL 16:00 PUSAVS 
VB20 16:00 HUNKAZ 
EL 16:30 BRAGYE 
EL 17:00 UTEDEB 
EL 17:30 SCCDAB 
EL 18:00 MISFTC 
december 11., hétfő
VB20 19:30 HUNAUT 
Partnerünk
Archívum