DAB–DVTK Jegesmedvék 3-4

   

A miskolciak háromszor is egyenlítettek a rendes játékidőben, végül büntetőkkel behúzták a pluszpontot a szezon első túlórás mérkőzésén.

Az Acélbikáknál Tóth Balázs, a DVTK Jegesmedvéknél Voris kezdett a vasak között, míg a mezőnyjátékosokat tekintve a hazaiaknál Marosi, a vendégeknél Kulesov készülhetett a szezonbeli első bajnokijára. A mérkőzés első emberelőnye meghozta az első gólt, miután Koskinen közelről betette a kapuba a Vorisról elé kerülő korongot (1-0). Ezt követően záporoztak a kisbüntetések, a miskolciak kihagytak két lehetőséget, aztán a dunaújvárosiak sem éltek a lehetőséggel. A csapatok két percen át öt az öt ellen tudtak játszani – ez idő alatt Ahonen megduplázhatta volna a DAB előnyét, de Voris bravúrral védett –, majd egy hazai szabálytalanságot góllal büntettek a Jegesmedvék, Kulesov közelről egyenlített (1-1). A nyitó harmad hajrájában Voris többször is megmentette a csapatát a második bekapott találattól.

A második húsz perc miskolci emberelőnnyel indult, ugyanis a szünetben Marosi kisbüntetést kapott sportszerűtlen magatartásért. A kiegészülés után majdnem megszerezte a vezetést a DAB, miután az egyik miskolci játékos a kapu mögül Dostáleknek passzolta a korongot, ám a hazai játékos lövésére hihetetlen bravúrral ért oda Voris. A lett hálóőr a 28. percig tudta tartani a döntetlen állást csapatának, ekkor Elomaa addig lopta a távolságot emberelőnyben, amíg ki nem lőtte a kapus kulacsát (2-1). A folytatásban is Voris volt a főszereplő, a meccs közepén a miskolci csapat kibekkelt egy hátrányt a vezérlével. A 35. percben Elomaa durva játékért két percet pihent, a Jegesmedvék nem tudtak egyenlíteni. A harmad hajrájában Berdnyikov szólóját bravúrral védte Kovács, ellenben amikor Barrow becselezte magát a kapuja elé, tehetetlen volt a fonáklövéssel szemben, így a második szünetre is döntetlennel vonultak a felek (2-2).

A harmadik felvonás áthúzódó DAB-fórral indult, majd Vojtkó visszatérését követően a DVTK-nak voltak veszélyesebb lehetőségei. A harmad közepén kimaradt egy miskolci emberelőny, aztán az 54. percben történt egy gyors gólváltás: előbb Lorraine vezetéshez juttatta az újvárosiakat egy Voris-védés után elé kerülő korongból (3-2), de 20 másodperccel később Makai pályafutása második Erste Liga-mérkőzésén közelről egyenlített (3-3). Őrült végjáték következett, de nem hozott gólt, így jöhetett a szezon első hosszabbítása.

A túlóra nem hozott gólt, a büntetőknél hazai részről Svars, a vendégektől Kulesov és Esteves volt eredményes, így a DVTK Jegesmedvék 4-3-ra nyertek.

dabmis_miskolczi

fotó: Anda Fábián/DAB

Nekünk, edzőknek kell ezt távoltartanunk ettől a sportágtól

   

A hazaiak vezetőedzője talált némi kivetnivalót az ellenfélnél a DAB–DVTK mérkőzésen.

Niko Eronen, vezetőedző, Dunaújvárosi Acélbikák: “Jól rajtoltunk, megszereztük a vezetést, aztán kaptunk három kiállítást, ami talán megtörte a lendületünket, ezért érzem úgy, hogy többé-kevésbé egyenlő erők küzdelmét hozta az első harmad. A másodikban szerintem több gólt is kellett volna szereznünk, nagyon sok jó lehetőséget teremtettünk, de a kapusuk remekül védett, igaz, volt egy kis szerencséje is, mert néhány alkalommal az üres kapuba sem találtunk be. A harmadik húsz perc igazán jó játék volt a felektől, látszott, hogy mindkét csapat nyerni akar, szomorú vagyok, hogy egyből kaptuk a választ a harmadik gólunkra. Úgy érzem, többet érdemeltünk volna egy pontnál, de ez most így alakult. Van viszont egy dolog, amit nem fogadok el a jégkorongban: a színészkedéseket, s az ehhez hasonló szükségtelen dolgokat. Ez nagyon nem professzionális, s ha én lennék egy ilyen csapatnak az edzője, akkor megpróbálnék tenni ellene valamit, mert engem más sportágakra emlékeztet. Az, hogy egy ütés után színészkedik valaki, aztán kimegy a kispadra pacsizni, az nincsen rendben. Nekünk, akik ebben a sportban vagyunk, ez nem hoki, ez más, s nekünk, edzőknek távol kell ezt tartanunk ettől a sportágtól.”

Galanisz Nikandrosz, másodedző, DVTK Jegesmedvék: “Kintről biztos látványos meccs volt, a kispadról sokszor nem, mert nagyon sok korongot eladtunk a saját harmadunkban, amivel magunkat hoztuk bajba. A támadásokkal, úgy gondolom, nem volt problémánk, inkább a védekezésünk volt az, ami nem tetszett, ezzel nagyon sokszor magunkra húztuk az ellenfelet. Hála istennek, túl tudtuk élni ezeket az időszakokat, s a végén mi jöttünk ki jobban a rávezetésekből. Sokat kell tanulnunk ebből a meccsből, azt mindenképpen, hogy a védekezésünket rendbe kell tenni, s az emberhátrányos játékunk sem volt az igazi, szóval lesz min dolgozni még.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 2023. okt. 1., vasárnap.
Tóth: 91,3% (Kovács)
K
Voris: 91,2% (Gratzl)
Varga, Maarnela, Elomaa, Lorraine, Somogyi
1
Verveda, Szathmáry, Berdnyikov, Páterka, Farkas
Ahonen, Svars, Sillanpää, Koskinen, Ödman Hadzinikolic
2
Szirányi, Hill, Razumnyak V., Miskolczi, Kulesov
Moore, Sziszak, Szalma, Nemes, Dostalek
3
Skrabov, Vojtkó, Barrow, Lövei, Esteves
Léránt, Pinczés, Strenk, Marosi
4
Szalay, Őri, Makai, Csiki
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:42 DAB PP Koskinen Svars Ödman Hadzinikolic
1-1 13:57 MIS PP Kulesov Barrow
2-1 27:55 DAB PP Elomaa Lorraine Somogyi
2-2 38:34 MIS Barrow Esteves
3-2 53:31 DAB Lorraine Somogyi Svars
3-3 53:51 MIS Makai Esteves Vojtkó
3-4 65:00 MIS GWS Esteves
35 Kapura lövések száma 45
- Kiállításpercek -

Elomaa megreptette a kulacsot

   

A DAB–DVTK mérkőzés összefoglalója, benne fórgólokkal, Barrow szép egyéni alakításával és az izgalmas szétlövéssel.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 20., hétfő
VB 16:20 GBRNOR 2-5VÉGE
VB 16:20 SWEFRA 3-1VÉGE
VB 20:20 FINDEN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 20:20 KAZPOL 3-1VÉGE
május 21., kedd
VB 12:20 AUTGBR 2-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 12:20 FRAGER 3-6VÉGE
VB 16:20 CANCZE 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 LATUSA 3-6VÉGE
VB 20:20 FINSUI 1-3VÉGE
VB 20:20 SWESVK 6-1VÉGE
    • SPORT 1
május 23., csütörtök
VB 16:20 CANSVK 6-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 SUIGER 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEFIN 2-1 HVÉGE
    • AMC MIKRO
VB 20:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
május 25., szombat
VB 14:20 SWECZE 3-7VÉGE
    • SPORT 2
VB 18:20 CANSUI 2-3 BVÉGE
    • SPORT 2
május 26., vasárnap
VB 15:20 SWECAN 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SUICZE 0-2VÉGE
    • SPORT 2