DVTK Jegesmedvék–DEAC 5-2

   

A miskolciak legyőzték a kelet-magyarországi riválisukat, így ők indították sikerrel az új Erste Liga-szezont.

A hazaiaknál Voris, a vendégeknél a megszokott 56-os helyett immáron 1-es mezszámot viselő Hetényi állt a vasak között a szezonnyitó találkozón. Az első komolyabb lehetőség a Jegesmedvék előtt adódott Miskolczi révén az 5. percben, aki egy Hetényi kesztyűje alól kicsorgó korongra próbált odaérni. Nem sokkal később emberelőnybe került a DEAC, Barrow ült ki a büntetőpadra, a borsodiak jól védekeztek. A kiegészülés után másfél perccel fordult a kocka, Molnár kapott kisbüntetést debreceni részről, ahol a miskolciak hiába járatták jól a korongot, a fór végén eladták a játékszert, Szmirnov passzára Rivera érkezett, aki a lövése után belekorcsolyázott Vorisba, ezért kétperces kiállítással sújtották. Ebben az emberelőnyben Lövei közel járt ahhoz, hogy vezetéshez juttassa a DVTK-t, mégis a DEAC talált be: Brice korongot szerzett, Voris botos kesztyűjéről pedig olyan ívben csorgott le a játékszer, hogy az bejutott a kapuba (0-1). A nyitó harmad végén Páterka büntetésével öt a négyre támadhattak a debreceniek, eredménytelenül.

A második felvonás második percében egyenlítettek a DVTK Jegesmedvék: egy támadó harmadbeli korongbedobás után Esteves a debreceni kapuval szemben állva ellőtte a pakkot Hetényi lepkés kesztyűje mellett (1-1). Később Razumnyak akár fordíthatott volna, de a DEAC kapusa hárította a ziccert. Ami nem jött össze akkor, az összejött a 29. percben: a cívisvárosiak nem tudtak felszabadítani, a korong Szathmáryhoz került, aki vezetéshez juttatta a Jegesmedvéket (2-1). Kevesebb mint egy minutummal később már 3-1 állt az eredményjelzőn: Berdnyikov betört a kapu elé, a pakk Hillhez jutott, aki a finom fonáklövésével Esteveshez és Szathmáryhoz hasonlóan góllal debütált tétmeccsen.

A harmadik felvonásban a DVTK többször is közel járt a negyedik találatához. Az előny növelése nem jött össze Mihalik András kiállítása alatt, ellenben a 48. percben egy újabb debütáns villant: Verveda lövését talán nem látta tökéletesen Hetényi, mindenesetre a korong túljutott rajta (4-1). Csak 16 másodperc telt el, amikor bunyó következett, ahol Skrabov jégre vitte Riverát. Hat perccel a vége előtt a debreceniek kozmetikáztak az eredményen, Bucskin lőtt pontosan a bedobópontról (4-2). Két perccel később Bernyikov a kék vonal környékéről lőtt, a pakk talán irányt váltott, de eljutott a kapuba (5-2). A végjátékban kimaradt egy miskolci emberelőny.

A DVTK Jegesmedvék 5-2-re győztek, vasárnap Dunaújvárosban lépnek jégre, míg a DEAC ugyanekkor az FTC-Telekomhoz látogat.

misdeb_hetenyi_barrow

fotó: DVTK Jegesmedvék

A második harmadunk katasztrofális volt

   

A győzelemmel debütáló Steve Kasper és a vereséggel kezdő Vaszjunyin Artyom gondolatai a keleti derbi után.

Steve Kasper, vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: “Büszke vagyok a csapatomra. Az első harmadban hátrányba kerültünk, de senki sem pánikolt, senki sem tért el a játéktervünktől. Számomra ez impresszív volt, mert az ellenfelünk a legutóbbi meccsünk végén ránk ijesztett, tudtuk, hogy képesek több gólt is szerezni. Minden tiszteletem az ellenfélé, és nagyon boldog vagyok, hogy a játékosaim tartották magukat a megbeszéltekhez. Nincs olyan, hogy tökéletes mérkőzés, sok mindenen kell dolgoznunk, de sokan hozzátettek a győzelemhez, köztük a fiatalok is, akik az U21-es csapatból csatlakoztak hozzánk. Az egész klub számára egy pozitív este volt. Néhány légiósjátékosunk először játszott Európában, ilyen jégfelületen, ez még nekik az alkalmazkodási időszak. Szerintem mindenki jól kezelte a helyzetet.”

Vaszjunyin Artyom, vezetőedző, DEAC: “Végre úgy kezdtük el a meccset, ahogy terveztük, ez problémánk volt az eddigi felkészülési meccseken. Viszont ahogy eddig is, ezúttal sem tudtunk hatvan percen keresztül úgy játszani, ahogy terveztük. Minden meccsen van hullámvölgyünk, most a második harmad katasztrofálisra sikerült. A harmadik harmadban mindent feltettünk egy lapra, és ebből nem jöttünk ki jól. Dolgozunk rajta, megpróbáljuk kijavítani ezeket a hiányosságainkat, és reméljük, vasárnap már jobban fog működni a játékunk.”

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 2023. szept. 29., péntek.
Voris: 93,3% (Gratzl)
K
Hetényi: 90,2% (Gönczi)
Verveda, Szathmáry, Berdnyikov, Páterka, Trozsák
1
Mingazov, Krollis, Rivera, Hári, Brice
Szirányi, Hill, Razumnyak V., Miskolczi, Makai
2
Bukor, Barkovszkij, Mihalik A., Rétfalvi, Molnár D.
Skrabov, Vojtkó, Barrow, Lövei, Esteves
3
Usnyev, Dobmayer, Szmirnov, Vasziljev, Bucskin
Szalay, Őri, Farkas, Csiki, Pecsét
4
Jakabfy S., Jakabfy Cs., Sándor, Mihalik G., Révész
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 11:03 DEB SH Brice Hári
1-1 21:34 MIS Esteves Lövei Barrow
2-1 28:44 MIS Szathmáry Verveda Barrow
3-1 29:37 MIS Hill Páterka Berdnyikov
4-1 47:06 MIS Verveda Szathmáry Lövei
4-2 53:38 DEB Bucskin Szmirnov Vasziljev
5-2 55:51 MIS Berdnyikov Vojtkó Farkas
51 Kapura lövések száma 30
- Kiállításpercek -

Brice lövése emberhátrányban pördült át Vorison

 

Hiába: a miskolciak így is sima győzelmet arattak otthon a DEAC elleni nyitányon. Összefoglaló.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 2-0VÉGE
október 24., csütörtök
AL 19:40 IKOLHL 2-6VÉGE
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 2-1VÉGE
EL 17:30 GYEMIS 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 1-5VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-9VÉGE
EL 18:30 FTCDEB 5-2VÉGE
ICEHL 19:15 KACAVS 0-1VÉGE
október 26., szombat
EL 18:00 ETOWRM 
EL 18:00 OHALHL 
EL 19:00 SZGIKO 
EL 19:00 ZEGSPC 
EL 19:40 FTCVAS 
október 27., vasárnap
EL 14:05 BJAFTC 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAFHA 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCMIS 
EL 18:30 DEBDAB