Második körben draftolt csatár Székesfehérváron

   

Pascal Laberge először jégkorongozhat majd Európában.

A Hydro Fehérvár szerdán egy negyedik körben draftolt kanadai hátvéd, Markus Phillips leigazolását jelentette be, csütörtökön pedig egy másik játékosbörzén elkelt tengerentúli játékos érkezését tette közzé. A 25 éves Pascal Laberge a 2016-os NHL-draft 2/36. helyén kelt el a Philadelphia által, ám csak az AHL-es Lehigh Valley Phantomsig jutott a ranglétrán, ahol 55 mérkőzésen léphetett jégre. A korábbi U18-as válogatott kanadai csatár főleg az ECHL-ben szerepelt, ahol közel pont/meccses átlagot hozott. Laberge a 2022/23-as szezonban a Kansas City Mavericks mezében 53 meccsen 21+32 pontot gyűjtött.

Az új szerzemény a klubhonlapon elmondta: “Nagyszerű beszélgetést folytattam Szélig Viktorral, és tetszett az elképzelése, amit a következő szezonban a csapattal kapcsolatban megfogalmazott. Úgy gondolom, hogy a támadó felfogású hokiba, amit a csapat játszik, jól illeszkedem majd. A lehetőség, hogy egy vadonatúj csarnokban játsszuk majd a mérkőzéseket, szintén nagyon izgalmasnak ígérkezik. Ezenkívül tetszik, hogy van egy erős magja a csapatnak, amely néhány új játékossal kiegészülve úgy gondolom, hogy egy igazán versenyképes lesz a következő szezonban. Jelenleg nem sokat tudok a ligáról, de az ügynökömnek volt néhány ügyfele, akik tavaly játszottak itt, és azt mondta, hogy ez egy nagyon jó liga. Úgy gondoljuk, hogy jól fog illeszkedni a játékstílusomhoz. Nem szeretek elvárásokat támasztani magammal szemben, de a klub nap mint nap 100%-os erőfeszítést várhat el tőlem. Egy kicsit biztosan más lesz, mint az észak-amerikai hoki, de úgy gondolom, hogy jól illik majd a játékstílusomhoz. Magamat egy olyan játékosnak tartom, aki nagyon jól lát a pályán, hatékonyan mozgok a támadó harmadban és a lövőerőmmel is kitűnhetek a csapatban.”

laberge

fotó: Lehigh Valley Phantoms

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 14., csütörtök
FELK 18:30 FTCDAB 3-2 BVÉGE
szeptember 15., péntek
FELK 17:00 FHADEB 2-3VÉGE
FELK 18:00 TOPBJA 2-1 BVÉGE
FELK 18:00 UTEMIS 4-1VÉGE
ICEHL 19:45 ASIAVS 0-3VÉGE
szeptember 16., szombat
ICEHL 19:45 BOZAVS 1-3VÉGE
FELK 20:00 DUNBRA 7-3VÉGE
szeptember 17., vasárnap
FELK 19:00 FIFBRA 3-5VÉGE
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 
ICEHL 19:15 AVSRBS INFO
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
FELK   DEBMIS 
ICEHL 17:30 KACAVS 
Partnerünk
Archívum